Hammer Ferenc: Paszták népe (Előre a múltba)

  • 1997. május 29.

Egotrip

"Tudja, mi izgat engem itt a dolgok kezdete óta? Az idő."

"Tudja, mi izgat engem itt a dolgok kezdete óta? Az idő."

Columbo hadnagy

Egyszer már szóltunk a múlt és a jövő reménytelen összekavarodottságáról, utalva arra, hogy egy esemény legjellemzőbb előjeleit sosem lehet akkor észrevenni, amikor történnek, hanem mindig csak utólag. Ezt Daniel Boorstin amerikai történész úgy mondja (Halifax márkinőjét idézve), hogy a próféta legfontosabb tulajdonsága a jó memória. E meggondolás alapján gyűjtögetik a történészek Hitler uralomra jutásának előjeleit (weimarizálódás-kutatás címszó alatt) már vagy hatvan éve, nem is beszélve a kommunizmus bukása előjeleinek gyűjtögetése mulatságos igyekezetéről. Megkönnyítendő a jövő társadalomkutatóinak, történészeinek és újságíróinak feladatát, az alábbiakban megkíséreljük a lehetetlent: afféle palackpostaként a jövőbe, felvázoljuk azokat a kortárs eseményeket és folyamatokat (a jövőből, mondjuk 2003-ból visszanézve: előjeleket), amelyekre hivatkozva a jövő történészei bemutathatják, miért nem volt meglepetés az, hogy Torgyán József 1998 nyarán megalakíthatta délibábkormányát. E palack-küldemény egyben a jóslás forradalmian új fajtájára is példát ad, afféle előre megfontolt anti-kasszandrai szándéktól vezérelve (az önmagát beteljesítő jóslattal ellentétben) az önmagát beteljesíthetetlenné tevő jóslat esetét valósítja meg.

Mint minden jelentősebb történelmi katasztrófát, ezt is megelőzték a természet intő jelei, mindenekelőtt a Hale-Bopp üstökös felbukkanása vagy az, amikor (mint arról az MN beszámolt) egy csapat őz valamely titokzatos páni rémülettől vezetve beleugrott egy mély betonárokba. Hasonló előjelekként értékelhetjük az olyan természetfeletti furcsaságokat, mint a Baccara duó felbukkanását Budapesten (Yes Sir, I Can Boogie), vagy azt, hogy az 1998-as választásokat megelőző év során egyszer sem állt meg a Moszkva téri nagy óra. Torgyánra az szavazott 1998-ban, aki tudta, mitől forog a történelem kereke, és az, aki nem tudta. (Akik tudták is meg nem is, azok nem rá szavaztak.) Azok táborát, akik nem tudták, jelentősen gyarapította az a tény, hogy 1997 augusztusában véget ért a Dallas, azaz a mindennapok iránya meghatározásához fogódzóul szolgáló tévésorozatok legrégebbike. Az így előállt bizonytalanság és elveszettségérzés hozzájárult ahhoz, hogy a választópolgárok vonzónak tartották a világ problémáit határozott jelszavakkal és csatakiáltásokkal orvosolni kívánó programokat. A Torgyánhoz vonzódó közérzület kísérteties előképét mutatta az 1997-es televíziós Coke-reklám, amelyben egy hosszas, monoton és érthetetlen motyogás végén, csakúgy, mint a víz alá nyomott ember a levegőt, szívta magába a néző az első végre érthető szót: Coca-Cola. A magyar választópolgár ugyanis 1998-ban már nyolc éve ette a demokrácia váltakozó ízű kenyerét. Ezalatt a nyolc év alatt egyre kevésbé tűntek meggyőzőnek azok az érvek, hogy még bármi lehet belőle, hogy majd később megértjük, mire megy ez ki, hogy majd jóra fordulnak a dolgok. 1998-ra a magyar demokrácia ellenséges és érthetetlen világgá vált sokak számára. Számukra korábban is ilyen volt, csak közben elveszett "a rendszer megreformálhatóságába vetett hitük". Azonban csupán vesztesekre még nem lehetett volna nyertes stratégiát építeni. Mivel 1997-től Torgyán feltűnően visszavett Gesamt-kunsztjaiból, ezzel mint egy hallgatag úszó kontinens csúszott be a "középső szavazó" (a minden tekintetben átlagosan gondolkodó szintetikus választópolgár, minden kampánytervező leghőbben áhított trófeája) látómezejébe.

Azok is Torgyánra szavaztak, akik biztosan látták helyüket a történelem hömpölygő hullámaiban. Az első (kisebb) csoportba azok tartoztak, akik tisztában voltak azzal, hogy az ikszek, ipszilonok és zék világméretű összeesküvést szőttek népünk megfonnyasztására. Többen voltak olyanok azonban, akiket revelációként ért a ráismerés: az 1998-ban választottak kormányozzák át az országot az új évezredbe. Az így előállt ezredvégi millenarista várakozás révén az emberek egyre hajlamosabbak voltak tágabb történeti-kulturális folyamatokban, összefüggésekben látni magukat, mint normálisan. A 2001-et megelőző-követő néhány év egy pillanatnak tűnt, és vonzónak bizonyult az elképzelés, hogy csörgősipkát teszünk a fejünkre, és a bolondok hajóján siklunk át az új évezredbe, hogy talpon maradhassunk a tótágast állt új világban.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.