Hammer Ferenc: Paszták népe (Előre a múltba)

  • 1997. május 29.

Egotrip

"Tudja, mi izgat engem itt a dolgok kezdete óta? Az idő."

"Tudja, mi izgat engem itt a dolgok kezdete óta? Az idő."

Columbo hadnagy

Egyszer már szóltunk a múlt és a jövő reménytelen összekavarodottságáról, utalva arra, hogy egy esemény legjellemzőbb előjeleit sosem lehet akkor észrevenni, amikor történnek, hanem mindig csak utólag. Ezt Daniel Boorstin amerikai történész úgy mondja (Halifax márkinőjét idézve), hogy a próféta legfontosabb tulajdonsága a jó memória. E meggondolás alapján gyűjtögetik a történészek Hitler uralomra jutásának előjeleit (weimarizálódás-kutatás címszó alatt) már vagy hatvan éve, nem is beszélve a kommunizmus bukása előjeleinek gyűjtögetése mulatságos igyekezetéről. Megkönnyítendő a jövő társadalomkutatóinak, történészeinek és újságíróinak feladatát, az alábbiakban megkíséreljük a lehetetlent: afféle palackpostaként a jövőbe, felvázoljuk azokat a kortárs eseményeket és folyamatokat (a jövőből, mondjuk 2003-ból visszanézve: előjeleket), amelyekre hivatkozva a jövő történészei bemutathatják, miért nem volt meglepetés az, hogy Torgyán József 1998 nyarán megalakíthatta délibábkormányát. E palack-küldemény egyben a jóslás forradalmian új fajtájára is példát ad, afféle előre megfontolt anti-kasszandrai szándéktól vezérelve (az önmagát beteljesítő jóslattal ellentétben) az önmagát beteljesíthetetlenné tevő jóslat esetét valósítja meg.

Mint minden jelentősebb történelmi katasztrófát, ezt is megelőzték a természet intő jelei, mindenekelőtt a Hale-Bopp üstökös felbukkanása vagy az, amikor (mint arról az MN beszámolt) egy csapat őz valamely titokzatos páni rémülettől vezetve beleugrott egy mély betonárokba. Hasonló előjelekként értékelhetjük az olyan természetfeletti furcsaságokat, mint a Baccara duó felbukkanását Budapesten (Yes Sir, I Can Boogie), vagy azt, hogy az 1998-as választásokat megelőző év során egyszer sem állt meg a Moszkva téri nagy óra. Torgyánra az szavazott 1998-ban, aki tudta, mitől forog a történelem kereke, és az, aki nem tudta. (Akik tudták is meg nem is, azok nem rá szavaztak.) Azok táborát, akik nem tudták, jelentősen gyarapította az a tény, hogy 1997 augusztusában véget ért a Dallas, azaz a mindennapok iránya meghatározásához fogódzóul szolgáló tévésorozatok legrégebbike. Az így előállt bizonytalanság és elveszettségérzés hozzájárult ahhoz, hogy a választópolgárok vonzónak tartották a világ problémáit határozott jelszavakkal és csatakiáltásokkal orvosolni kívánó programokat. A Torgyánhoz vonzódó közérzület kísérteties előképét mutatta az 1997-es televíziós Coke-reklám, amelyben egy hosszas, monoton és érthetetlen motyogás végén, csakúgy, mint a víz alá nyomott ember a levegőt, szívta magába a néző az első végre érthető szót: Coca-Cola. A magyar választópolgár ugyanis 1998-ban már nyolc éve ette a demokrácia váltakozó ízű kenyerét. Ezalatt a nyolc év alatt egyre kevésbé tűntek meggyőzőnek azok az érvek, hogy még bármi lehet belőle, hogy majd később megértjük, mire megy ez ki, hogy majd jóra fordulnak a dolgok. 1998-ra a magyar demokrácia ellenséges és érthetetlen világgá vált sokak számára. Számukra korábban is ilyen volt, csak közben elveszett "a rendszer megreformálhatóságába vetett hitük". Azonban csupán vesztesekre még nem lehetett volna nyertes stratégiát építeni. Mivel 1997-től Torgyán feltűnően visszavett Gesamt-kunsztjaiból, ezzel mint egy hallgatag úszó kontinens csúszott be a "középső szavazó" (a minden tekintetben átlagosan gondolkodó szintetikus választópolgár, minden kampánytervező leghőbben áhított trófeája) látómezejébe.

Azok is Torgyánra szavaztak, akik biztosan látták helyüket a történelem hömpölygő hullámaiban. Az első (kisebb) csoportba azok tartoztak, akik tisztában voltak azzal, hogy az ikszek, ipszilonok és zék világméretű összeesküvést szőttek népünk megfonnyasztására. Többen voltak olyanok azonban, akiket revelációként ért a ráismerés: az 1998-ban választottak kormányozzák át az országot az új évezredbe. Az így előállt ezredvégi millenarista várakozás révén az emberek egyre hajlamosabbak voltak tágabb történeti-kulturális folyamatokban, összefüggésekben látni magukat, mint normálisan. A 2001-et megelőző-követő néhány év egy pillanatnak tűnt, és vonzónak bizonyult az elképzelés, hogy csörgősipkát teszünk a fejünkre, és a bolondok hajóján siklunk át az új évezredbe, hogy talpon maradhassunk a tótágast állt új világban.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.