Ahogyan a William Gibson újabb és újabb, sajnos önismétlésekkel terhes cyberpunk regényeiben ecsetelt pszichedelikus vízió reálisabbnak bizonyult, mint Arthur C. Clarke az Ûrodüsszeiákban felvázolt, a hatvanas évek realitásától elszakadni képtelen és tudományos alapon agyoncizellált, determinisztikus jövőképe, úgy küldi nyugdíjba Gibsont a Neuromancernél (1984) csupán hét évvel később íródott kulcsregényével (Snow Crash, 1991) Neal Stephenson, az azóta a Wired által is felfedezett és felfedezőútra küldött író - Mother Earth, Motherboard címmel közölte szövegszerkesztőjéből a karácsonyi szám az óceánok üvegszáloptikával történő bedrótozásának terjedelmes és lebilincselő eposzát. Stephenson huszonegyedik százada nem kevésbé pszichedelikus, ugyanakkor jóval reálisabban az, mint Gibsoné, és ez nem véletlen: míg Gibson írógépen írja mikrochipektől hemzsegő történeteit, Stephenson már az egyetemen szívesebben lógott az Interneten, mint előadásokon.
A történet a Neuromancerhez hasonlóan képregényszerű, hősei egydimenziós figurák, irodalmi szempontból tehát ponyva ez is, társadalmi szempontból viszont vízió, sőt tudományos szempontból is védhető teória: míg a gibsoni jövőkép szerint a multinacionális vállalatok hatalma az állam rovására növekszik, Stephenson még tovább megy: szerinte (libertariánusok, figyelem!) az állam teljesen szét is esik, helyét viszont egy boldog, multikulturális világfalu helyett etnikai, vallási, üzleti alapon szerveződő, önálló törvényekkel és valutával rendelkező, de szigorúan hierarchikus alapon működő, egymástól fizikailag minden lehetséges módszerrel izolált és gazdaságilag versengő franchise vállalatok miniállam-láncolata veszi át. Az élet minden területét a McDonald´s-szisztéma járja át, a rendőri és őrző-védő piacon például a "MetaCop" és az "Enforcer" vetélkedik, a jogszolgáltatást "Bob Bíró Jogrendszere" végzi, speciális (az "illegális" jelző állam hiányában értelmét veszti, illetve miniállamtípusonként mást és mást jelent) szolgáltatásokra kapható az egykori hippi és vietnami veterán keresztapa alatt szicíliai mintára szerveződő "Maffia", a lakónegyedek pedig faji megoszlás szerint gettósodnak: a fehér szuprematista "új Dél-Afrika" telepeire például színesek nem tehetik be a lábukat büntetlenül. A szétforgácsolódott Egyesült Államok helyén létrejött komputerizált gettóknál és az azokat összekötő autópályáknál azonban fontosabb helyszín a háromdimenziós virtuális tér, ahová nyilvános terminálokról vagy saját számítógépünk segítségével is bejuthatunk. Ebben az antiutópiában a hatalom a választott testületek kezéből (nincsenek már választott testületek) átkerül a vállalatláncolatok, elsősorban a telekommunikációs hálózatok tulajdonosaihoz, és a világfaluból csak annyi igaz, hogy mindenki kettős életet él - a ruháján vagy testében hordott mikroelektronika segítségével akár egyidejűleg is: az egyiket kint, a posztindusztriális dzsungelben, a másikat pedig a kibernetikus tér korántsem steril világában.
Stephenson sztorijában eme két, párhuzamos univerzumot ugyanaz a memetikus (magyarázat: jön, jön) vírus fenyegeti, amely a konszenzusvalóságba az államok nyugati partját ostromló menekülthullámmal, a virtuális térbe pedig egy különös drog alakjában érkezik, és a kognitív és kulturális diverzitást, vagyis a sokféleséget számolja fel bizonyos mély idegi struktúrák megváltoztatásával. Mikrobiológusok és orvosok körében közismert tétel a "tipping point" teória, ezzel a szakkifejezéssel jellemzik azt a kórokozósűrűséget a populációban, amelynél egy betegség (baktérium vagy vírus) szórványos megjelenése egyszerre járványba csap át. Az új média nemzetközi szinten jegyzett tekintélyei (a dokumentarista Bruce Sterling, az összeesküvés-elméleteiről elhíresült, paranoiás Mark Stahlmann vagy éppen az ízig-vérig európai és holland Geert Lovink) körében is egyre népszerűbb nettime levelezőlista múlt heti, Beauty and the East címmel megrendezett ljubljanai konferenciáján (www.ljudmila.org/nettime/) David Bennahum, a Wired riportere eme, a mikrobiológiából kölcsönzött tételre hivatkozva ismertette a decemberi belgrádi diáktüntetések során szerzett tapasztalatait, melyek szerint az Internet és az autoriter rezsimek nem kompatíbilisek: egyiknek vagy másiknak mennie kell, ha a felhasználók sűrűsége a populációban eléri ezt az - előre meghatározhatatlan - kritikus tömeget. Bennahum levelezőlistát is üzemeltet (paraméterek a memex.org címen), amelynek neve "meme", magyarosan mém.
A mém olyan fertőző idea, amely vírusként duplikálódik, tudatról tudatra vándorolva. A mémek a génekhez és a vírusokhoz hasonlóan működnek, a médiában (beleértve a számítógépes hálózatokat is) és f2f - face to face, vagyis személyes - találkozások során terjednek az emberek között. A mémelmélet szerint a mém a kulturális evolúció alapegysége, a mém lehet egy dallam, egy kép vagy akár egy kifejezés is. Tudományfilozófiai szempontból egy új elmélet akkor állja meg a helyét, ha az előzők által megválaszolatlan kérdésekre is felel; ilyen például a relativitáselmélet, amely a newtoni fizika alaptörvényeit érintetlenül hagyva értelmezett a Newton-törvények segítségével értelmezhetetlen jelenségeket. A mémelmélet használható, hiszen fényében megérthetjük, hogyan működik tudati szinten egy politikai párt, egy franchise, egy multinacionális mamutvállalat vagy egy NGO (Non Govermental Organisation, vagyis nem kormányzati, de professzionális és a multik által kínált modus operandi alapján építkező nagybetűs Szervezet, ilyen például a Greenpeace vagy éppen a Soros Alapítvány, ez utóbbinak ezúton is köszönöm a vonatjegyet) PR-gépezete, de azt is, hogy miért hordta a TV-shopping bevezetése után ugyanazt a selejtes barna bomberdzsekit fél Magyarország, csakúgy, mint azt, hogyan tizedelte meg az érintetlen amazóniai indián törzseket a fehérek között ártalmatlan influenzajárvány. A mémelméletből kiderül tehát, miért nem alakulhat ki a multikulturális társadalom: különböző kultúrák találkozása nem csupán a biológiai, hanem a kulturális kórokozók, vagyis a mémek továbbterjedését is eredményezi, ez pedig az egyik félre nézve általában végzetes.
Peter Lamborn Wilson - alias Hakim Bey, a New York-i Autonomedia Kiadó szerkesztője, mely kiadó kiadványait a szellemi kalózkodást ösztönzendő nem terheli jogdíj -, akit Timothy Leary halála és űrbemenetele óta a legnagyobb élő ellenkultúra-guruként tart számon a világ, ljubljanai előadásában a mémelmélet és más ezoterikus tanok határvidékén kalandozva rámutatott: az Internet decentralizált kommunikációs hálózata azért képviseli a szabadság magasabb fokát, mert a mémek nem egy hierarchia mentén, fentről lefelé, hanem szétosztva terjednek. Wilson megkülönbözteti a stratégiai és a taktikus médiát, nem a hordozó (televízió, rádió, számítógép-hálózat vagy éppen nyomtatott sajtó), hanem a mondanivaló típusa szerint "a pánkapitalizmus és a globális neoliberalizáció 1989-es győzelmével a totalitást csak a taktikus média kaotikus, ideiglenesen autonóm zónáiban kerülhetjük el". Wilsonnak egyébként a közelmúltban jelent meg egy könyve a Chiron Kiadó és a Metafórumot jegyző Media Research Alapítvány gondozásában, a Soros Alapítvány támogatásával, magyarul is: a Kalóz utópiákat szívből ajánlom a kibernetikus kultúra iránt érdeklődőknek, annak ellenére, hogy ez a könyv az iszlám hitre tért keresztény kalózok, a renegádók társadalmon kívüli, foglalt kisköztársaságaival foglalkozik, és egyetlen szó sem esik benne számítógépekről.
