Ingyenebéd

Internetadó

  • Muraközy Balázs
  • 2008. április 17.

Egotrip

Ön mit adóztatna meg egy lemaradó országban a XXI. század elején?

Kormányunk úgy döntött, hogy a nagyobb ívű reformok elmaradása után a haza kultúráját leginkább az internet-előfizetések, a mobil-tartalomszolgáltatás és az importbútorok megadóztatásából kell továbbfejleszteni. Különösen jól mutat ez az intézkedés a korábbi időszak olyan jelszavainak fényében, mint az adók egyszerűsítése vagy a komoly összegekkel támogatott digitális írástudás és más internetközeli programok. De nem is az a baj, hogy kiterjesztik a kulturális járadékot az internetre - ez logikus lépés; a járulékot be kell fizetni a tévészolgáltatás és az újságok után is. A baj az, hogy a kulturális járadék még létezik, és nem törölték el az adóegyszerűsítés első lépéseként.

A kulturális járulékot 1993-ban vezették be, és eredetileg arra szolgált, hogy akik olyan "káros" dolgokat vesznek (vagy adnak el), mint az erőszakot vagy pornót tartalmazó kiadványok, egy csekélyebb összeggel hozzájáruljanak a kultúra fejlődéséhez. Az évek során viszont a termékek elképesztően széles köre kerül be a járulékköteles kategóriába: faanyagú dísztárgyak, kiadási, nyomtatott és egyéb sokszorosított termékek, fotokémiai anyagok, műanyag dísztárgyak, fém dísztárgyak, írógép, másológép etc. Ezek persze csupán a nagyobb gyűjtőkategóriák. A "száz évnél idősebb régiségek" után például 1 százalékot kell fizetni, de az "ünnepi, farsangi és különféle más szórakoztató tárgyak után (beleértve a bűvésztárgyat és a beugratós tréfakelléket is)" már hármat. Ez viszont semmi a magyar kultúrára olyan veszélyes holmikhoz képest, mint a "szórakozóhelyi felszerelés, asztali vagy társasjáték, pénzérmével vagy koronggal működő más játék, beleértve a tivoli játékot, a biliárdot, a különféle típusú játékkaszinó-asztalt", amelyek után egyenesen tíz százalék dukál a kincstárnak! Az olvasók megnyugtatására nyomban hozzáteszem, hogy az utóbbi kategóriába nem tartozik bele a tekepálya-felszerelés, amely - nyilván a magyar kultúrában játszott kiemelkedő szerepe, valamint sportértéke miatt - úgy tűnik, mentesül e teher alól. A kártya (amely egyrészt ugye az ördög bibliája, másrészt viszont segíti a hungarikumnak méltán tekinthető ulti fennmaradását) kompromisszumos, 3 százalékos kulcscsal szembesül (kérdés, hogy mi történik, ha egy szórakozóhely veszi meg, vagy - ne adj isten - egy bűvész használja). És vajon nem kellene-e különböző járulékkulcsot fizetni a magyar és a francia kártya után?

Ebből a járulékból mindösszesen 8 milliárd forint folyik be, a költségvetés bevételeinek körülbelül 0,05 százaléka. Ez a Nemzeti Kulturális Alapba kerül, amelyet kollégiumok, valamint maga a kulturális miniszter osztanak el az arra érdemes felhasználók között. A rendszer haszna világos, mint a nap: a kultúra finanszírozása így függetlenné válik a költségvetési alkutól.

De vajon miért pont a kultúra finanszírozását kell kiemelni az összes állami funkció közül? Miért nem a hadsereget vagy a közoktatást? És mibe kerül ez a kisadó? A kulturális járulék adóügyi szempontból ugyanis egyszerűen atavizmus. Hatalmas adminisztrációs költsége van annak, hogy egy ilyen kis összeget minden egyes termék után rengeteg vállalattól külön beszedjenek. Persze ezzel az NKA elköltőinek nem kell törődniük, mert ez a költség az általános adóbevételekből finanszírozott adóhatóságnál és a vállalatoknál jelentkezik.

Gondoljuk végig a leginkább hasonló esetet, a benzin után fizetendő útalapot. Itt a külön adó mellett sokkal erősebb érvek szólnak, mint a kulturális járuléknál. Egyrészt csak néhány termék után és néhány vállalattól kell beszedni egy viszonylag magas adót - ennek a költsége nem túlzottan súlyos. Ráadásul elvi szempontból is meg lehet indokolni az adó ilyen kialakítását. Az emberek benzinfogyasztásukkal nagyjából arányos kárt okoznak az utakban, és a benzinre kivetett adó elvileg szembesíti őket ezzel a költséggel. A használó fizet. De milyen hasonló érvet tudunk mondani a kulturális járadék esetében? És mi indokolja, hogy ennyiféle kulcsot fizessenek a különböző termékek iránt? Egy pakli kártya vagy egy csocsóasztal antikultúrát gerjeszt, amit csak adott mennyiségű igazi, veretes, magyar kultúra olthat ki? És honnan tudjuk, hogy egy pakli kártya pontosan 6 forint antikultúrát hoz létre? Megmérték a kultúrsublerral?

Képzeljük el ezek után a besorolással megbízott köztisztviselőt, amint 2008-ban felismeri, hogy számos honfitársunk otthon - vagy a munkahelyén - ott ül az internet előtt, és adózatlanul nézi rajta a pornót és az erőszakot! Nem beszélve azokról, akik otthonukba csak úgy, ész nélkül importbútorokat szereznek be, és gátlástalanul fetrengenek rajtuk, ahelyett, hogy orosz realistákat vagy egy pompás, az NKA-ból finanszírozott irodalmi lapot olvasnának! Itt az idő lesújtani rájuk! A vicc az, hogy e köztisztviselő gondolatmenete logikus: ha egyszer a rádió- és televíziószolgáltatás után is kulturális járulékot kell fizetni...? Sőt, még a Narancsot is egyszázalékos teher sújtja.

A kulturális járulék ellentmondásban áll a modern adórendszer követelményeivel és a kormány kinyilvánított céljaival. Az adónem esetlegessége arra utal, hogy bármikor, bárkire, mindenféle indoklási kötelezettség nélkül tetszőleges sarcot lehet kivetni - ez meg a másik gond. Még mindig csak a szavak szintjén látta be a kormány, hogy az adórendszernek nem az a funkciója, hogy mindenki érdemei vagy az általa gyártott termék állítólagos érdemei alapján fizessen adót. Az adórendszernek az a funkciója, hogy átláthatóan, egyszerűen és hatékonyan működjön. Csak ekkor segíti azt, hogy az emberek és a vállalatok hosszú távon tudjanak tervezni, és előbb-utóbb olyan módon élhessünk, mint az Európai Unió jómódú lakói.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.