Jaksity György: Tőzsde

  • 1997. augusztus 21.

Egotrip

Bár még nincs vége a nyárnak, bár már két éve hűvös szelek járnak - valahogy nem jött össze mostanában ez a nyár-feeling -, meg vízözön és globális felmelegedés satöbbi, mindenesetre egy valamirevaló kis- vagy nagybefektető, spekuláns, IPO-hiéna (IPO=első nyilvános forgalomba hozatal) már készülődik az őszi pénzosztásra, vagyis az utolsó negyedévben ráhajrázó nyilvános forgalomba hozatalokban való részvételre. A szabály nagyon egyszerű. Saját és kölcsönvett, vagy egyszerűen csak másoktól elvett, szóval ki-ki a saját kategorikus imperatívusza által megszabott korlátok között végrehajtott gazdasági cselekményei révén előkészített forrásait beélesíti, majd egy óvatlan pillanatban tábort ver egy közeli bankfiók vagy értékpapír-forgalmazó fiókja előtt, és várja a jegyzés kezdését, amikor is Ferenczi Gyurit parafrazálva (Got my mojo working) nagyon halkan, mint az állatok, beront, és heves részvényjegyzésbe kezd. Ezután jön a nirvána állapota, vagyis napokig a késleltetett öröm elve alapján figyeli, ahogy papírjának árfolyama emelkedik, esténként lefekvés előtt még kimerevíti a videóra vett árfolyamtáblázatot a tévé kései hírműsorából, és amikor már nem bírja visszatartani, és az asszony is sopánkodik, hogy új hajszárító kéne meg miegymás, akkor megbízást ad brókerének, aki már húsz százalékkal korábban eladatta volna vele (jobb ma a jutalék, mint holnap), és realizálja a profitot. Ez mind szépen hangzik, és a piaci hausse által szponzoráltan jól is működik, csak éppen kevés a papír, amit kiosztanak. Nehéz igazságot tenni, hogy a szűkösség gazdasági környezetében inkább keveseknek kellene többet adni (mondjuk sorsjegy révén) vagy több embernek kevesebbet (például részvény-körbeosztásos allokáció keretében). A lényeg az, hogy van valami, ami tuti és pénzt csinál, csak éppen kevés van belőle. Vagy még inkább soha sincs elég belőle.

Bár még nincs vége a nyárnak, bár már két éve hűvös szelek járnak - valahogy nem jött össze mostanában ez a nyár-feeling -, meg vízözön és globális felmelegedés satöbbi, mindenesetre egy valamirevaló kis- vagy nagybefektető, spekuláns, IPO-hiéna (IPO=első nyilvános forgalomba hozatal) már készülődik az őszi pénzosztásra, vagyis az utolsó negyedévben ráhajrázó nyilvános forgalomba hozatalokban való részvételre. A szabály nagyon egyszerű. Saját és kölcsönvett, vagy egyszerűen csak másoktól elvett, szóval ki-ki a saját kategorikus imperatívusza által megszabott korlátok között végrehajtott gazdasági cselekményei révén előkészített forrásait beélesíti, majd egy óvatlan pillanatban tábort ver egy közeli bankfiók vagy értékpapír-forgalmazó fiókja előtt, és várja a jegyzés kezdését, amikor is Ferenczi Gyurit parafrazálva (Got my mojo working) nagyon halkan, mint az állatok, beront, és heves részvényjegyzésbe kezd. Ezután jön a nirvána állapota, vagyis napokig a késleltetett öröm elve alapján figyeli, ahogy papírjának árfolyama emelkedik, esténként lefekvés előtt még kimerevíti a videóra vett árfolyamtáblázatot a tévé kései hírműsorából, és amikor már nem bírja visszatartani, és az asszony is sopánkodik, hogy új hajszárító kéne meg miegymás, akkor megbízást ad brókerének, aki már húsz százalékkal korábban eladatta volna vele (jobb ma a jutalék, mint holnap), és realizálja a profitot. Ez mind szépen hangzik, és a piaci hausse által szponzoráltan jól is működik, csak éppen kevés a papír, amit kiosztanak. Nehéz igazságot tenni, hogy a szűkösség gazdasági környezetében inkább keveseknek kellene többet adni (mondjuk sorsjegy révén) vagy több embernek kevesebbet (például részvény-körbeosztásos allokáció keretében). A lényeg az, hogy van valami, ami tuti és pénzt csinál, csak éppen kevés van belőle. Vagy még inkább soha sincs elég belőle.

Erről megint egy játék jut eszembe. Douglas Hofstadter a Scientific American magazinban pályázatot írt ki pihent agyú amerikai polgártársai szórakoztatása végett. A pályázók számától függően maximum egymillió dollárt lehetett nyerni oly módon, hogy ha egy pályázó van, akkor a maximumot, ha kettő, akkor sorsolással az egyik a felét, ha három, akkor egy a harmadát és így tovább nyeri meg. Egymillió pályázó esetén a nyertes egy dollárral lesz gazdagabb. Minél többen jelentkeznek, annál kevesebb pénz megnyerésének van annál kisebb esélye az egyéni pályázó számára. De ha valaki nem pályázik, akkor a nyerési esélye nulla, vagyis a racionális döntés a pályázatban való részvétel. Másrészről viszont a pályázók számának növekedése a pályázók összessége számára elérhető nyereséget csökkenti gyakorlatilag értelmetlenül kicsire. A Scientific American kiadója kishitűnek bizonyult az emberi kapzsiság vagy játékosság, esetleg játékrontás (?) megítélésében, és hogy tovább csökkentse a díj várható értékét, lehetővé tette, hogy egy pályázó több pályázatot adjon be, amit egy számmal kellett levelében megjelölnie. A legtöbben egyest írtak, de még így is több tucat pályázó volt, aki egymilliót vagy annál nagyobb számú pályázatot adott be. Ennek következtében a játék és a nyeremény meghatározása értelmetlenné vált, a kiadó pedig emiatt nem tartotta meg a sorsolást.

Gondoljanak csak egy olyan nyilvános forgalomba hozatalra, ahol egymillió részvényt lehet jegyezni, és részvényenként tíz dollár árfolyamnyereséget lehet elérni, vagyis tízmillió dollár szétosztásáról szól a történet, amit persze a jegyzők előre nem tudhatnak pontosan. Minél többen jegyeznek, annál kevesebb részvény, vagyis annál kevesebb nyereség jut egy főre. Hofstadter pályázatával szemben a jegyzés során első körben nem csökken az összesen megnyerhető árfolyamnyereség, bár előfordulhat, hogy a jegyzők számának növekedésével nő a nyereségüket minél előbb realizálni vágyók száma, vagyis egyre több papír kerülhet "remegő kezű" befektetőkhöz, akiknek az eladásai csökkenthetik az árfolyam növekedési ütemét és ezáltal az elérhető árfolyamnyereséget. Ennek persze láttuk ellenkező példáját is. Az árfolyamnövekedés elleni hatás hasonlít Hofstadter pályázatának azon feltételéhez, hogy a jelentkezők számának arányában csökken a nyeremény összege. A valós élet ezen játéka ráadásul még időnk haszonáldozat-költségén és egyéb ráfordítások révén is bonyolítja eredménykimutatásunk alakulását.

A magam részéről csak annyit tennék hozzá, hogy függetlenül attól, hogy a vásárlás jegyzés során vagy a másodlagos piacon jött létre, ugyanazt a részvényt vásárolhatjuk meg, vagyis normális esetben nem az határozza meg számunkra a részvény értékét, hogy hogyan jutunk hozzá, hanem a kibocsátó pénzügyi-gazdasági helyzete és ennek jövendőbeli változása. Ezért tanácsos már most megvásárolni azokat a részvényeket, amelyeket esetleg kinéztünk, hogy majd ősszel a nyilvános forgalomba hozatalból jegyzünk belőle. Így játékon kívül indulunk a "sorsolásban", ráadásul sok idegeskedéstől kíméljük meg magunkat. Az így felszabaduló időnkben pedig olvasgassunk a fentihez hasonló játékokról Mérő László Mindenki másképp egyforma című könyvében. Kérem, tegyék meg tétjeiket.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.