Hammer Ferenc: Paszták népe (Játék)

  • 1997. augusztus 21.

Egotrip

Csak játszásiból volt, szokták mondani a gyerekek, amikor az akarják elérni, hogy a dolgot, amit csináltak, ne tekintse a másik valódinak, komolynak, igazinak, hanem csak utánzatnak, kicsinyített másnak, ahogy ők mondják: játéknak. Jóllehet a parkettléccel történő nyakon vágatás minősített esete olykor empirikusan teljességgel megkülönböztethetetlen a játszásiból történt demoverziótól, a játszási címke átkódolja a célt, a szándékot és magát a végeredményt, azaz a nyakon vágást is. E megkülönböztetés, azaz a világ felosztása "komoly" valóságra és "játék" valóságra, jóllehet nem kizárólag emberi jellegzetesség (úgy tudom, a harci hangyák is szoktak hadgyakorlatozni, és a fácánok is tudják azt tettetni, hogy eltört a szárnyuk), e distinkció a szállodatűz és a Lea&Perrins fokhagymás chiliszósz mellett civilizációnk legnagyobb alkotásai közé tartozik. A játék alapja a mindennapi "rendes" valóságtól való elkülönülés momentuma (©Huzinga), amikor játékteret és játék-időszámítást jelölünk ki, és ez nemcsak a Ki nevet a végén?-ben vagy a Mortal Combatban van így, hanem lényegében mindig, amikor az ugyanazt mondom, csak másképpen, vagy a mást mondok, de ugyanúgy hangzik esetei történnek. E látszatvalóságok (vö. a virtual kettős értelme!) az alapjuk a művészeteknek (©Bourdieu), de még a politikának is. Tán nem árt, ha ezt kifejtem. Szerelmet vallani például mindenki tud szájjal. De ha valaki ezt egy húsdarálóval és tíz méter ruhaszárító kötéllel teszi meg, azt nevezzük művészetnek (ugyanaz másképpen). Hasonló bűvészmutatvány a politikában ott fedezhető fel, amikor például az ellenzék a kormány minden érvét porig rombolva eljut a NATO-tagság gondolatáig. Aztán a fekete bőrdzsekit például hiába viseli egyaránt a melegfront és a Végső Hanyatlás Rock Club személyzete, az mégse ugyanaz.

Csak játszásiból volt, szokták mondani a gyerekek, amikor az akarják elérni, hogy a dolgot, amit csináltak, ne tekintse a másik valódinak, komolynak, igazinak, hanem csak utánzatnak, kicsinyített másnak, ahogy ők mondják: játéknak. Jóllehet a parkettléccel történő nyakon vágatás minősített esete olykor empirikusan teljességgel megkülönböztethetetlen a játszásiból történt demoverziótól, a játszási címke átkódolja a célt, a szándékot és magát a végeredményt, azaz a nyakon vágást is. E megkülönböztetés, azaz a világ felosztása "komoly" valóságra és "játék" valóságra, jóllehet nem kizárólag emberi jellegzetesség (úgy tudom, a harci hangyák is szoktak hadgyakorlatozni, és a fácánok is tudják azt tettetni, hogy eltört a szárnyuk), e distinkció a szállodatűz és a Lea&Perrins fokhagymás chiliszósz mellett civilizációnk legnagyobb alkotásai közé tartozik. A játék alapja a mindennapi "rendes" valóságtól való elkülönülés momentuma (©Huzinga), amikor játékteret és játék-időszámítást jelölünk ki, és ez nemcsak a Ki nevet a végén?-ben vagy a Mortal Combatban van így, hanem lényegében mindig, amikor az ugyanazt mondom, csak másképpen, vagy a mást mondok, de ugyanúgy hangzik esetei történnek. E látszatvalóságok (vö. a virtual kettős értelme!) az alapjuk a művészeteknek (©Bourdieu), de még a politikának is. Tán nem árt, ha ezt kifejtem. Szerelmet vallani például mindenki tud szájjal. De ha valaki ezt egy húsdarálóval és tíz méter ruhaszárító kötéllel teszi meg, azt nevezzük művészetnek (ugyanaz másképpen). Hasonló bűvészmutatvány a politikában ott fedezhető fel, amikor például az ellenzék a kormány minden érvét porig rombolva eljut a NATO-tagság gondolatáig. Aztán a fekete bőrdzsekit például hiába viseli egyaránt a melegfront és a Végső Hanyatlás Rock Club személyzete, az mégse ugyanaz.

A játék a maga elkülönültsége, a független játéktér okán jelentős szabadságforrás is. A Sakknovellában (©S. Zweig) a börtönben a sakk adta szabály és rend nyújtott alternatívát a hősnek, azaz szabadságot a rabsággal szemben (hogy aztán éppen ezért, a börtönből kikerülve sose tudjon többet sakkozni). Az sem véletlen, hogy a kórházak újságosainál annyira fogynak a rejtvényújságok. Jóllehet a rövidlátó érvelés szólhat úgy, hogy azért fejtenek rejtvényeket a betegek, mert nincs mit csinálniuk, gondolom, az eddigiek fényében nyilvánvaló, hogy a keresztrejtvényfejtés lényege az elkülönült időbe (rejtvényfejtés-idő) való menekülés az élet és a halál idejéből, a korlátozott méretű játéktéren (keresztrejtvény) aratott győzelem pedig időleges gyógyírt adhat a félelemre és az egyéb területeken szerzett sebekre. A barkochba pedig éppenséggel a teremtéshez (vö. az Ige) hasonlatos absztrakció és transzcendencia, amikor is kötött formájú kérdésekre adott válaszok bináris logikája (igen, nem) mentén el lehet jutni egy formával nem rendelkező ideáig (a lótetű Ladája), nem is beszélve a modern parlamentarizmus egyik ideájáról (deliberáció), amikor a köz problémáinak nyilvános megtárgyalásával egyenest a közjóig juthatunk el. Lassan úgy tűnik, nincs olyan dolog, amiről ne derülne ki, hogy az is csak egy játék, és ezzel ismét sikerült végrehajtani egy spanyolviasz-projektet (nyelvi játék, ©Wittgenstein). Mindenkire jellemző, hogy hogyan játszik. Egy sorozatgyilkosnak például az volt a hobbija (és valahogy ezen is bukott meg), hogy kirakós játékokat (puzzle) vásárolt, és a képbe szép akkurátusan beleragasztgatta a kép darabjait. A tökéletességkeresés és az önkezűleg fabrikált biztonság e szélsőséges formája mellett az a kilenc kicsontozott háziasszony nem is tűnik olyan extrémnek. (A bárányok hallgatnak is erre a srófra járt.) Igen jellemző, hogy a rendszerváltás környékén az egyik népszerű kollektív elmebaj a pilótajáték volt (amelyet neve ellenére maximum a hazárdjátékok határesetének tekinthetünk), mely játék igen plasztikusan jeleníti meg a carpe diem cserbenhagyásos gázolás etikáját. És azt hiszem, itt kell megemlíteni a játékok fontos erkölcsi szabályát, miszerint amikor az életben így vagy úgy játszunk, akkor mindenki csak a sajátjával játsszon, a másikéval ne. Mert az nem játék.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.