Hammer Ferenc: Paszták népe (Játék)

  • 1997. augusztus 21.

Egotrip

Csak játszásiból volt, szokták mondani a gyerekek, amikor az akarják elérni, hogy a dolgot, amit csináltak, ne tekintse a másik valódinak, komolynak, igazinak, hanem csak utánzatnak, kicsinyített másnak, ahogy ők mondják: játéknak. Jóllehet a parkettléccel történő nyakon vágatás minősített esete olykor empirikusan teljességgel megkülönböztethetetlen a játszásiból történt demoverziótól, a játszási címke átkódolja a célt, a szándékot és magát a végeredményt, azaz a nyakon vágást is. E megkülönböztetés, azaz a világ felosztása "komoly" valóságra és "játék" valóságra, jóllehet nem kizárólag emberi jellegzetesség (úgy tudom, a harci hangyák is szoktak hadgyakorlatozni, és a fácánok is tudják azt tettetni, hogy eltört a szárnyuk), e distinkció a szállodatűz és a Lea&Perrins fokhagymás chiliszósz mellett civilizációnk legnagyobb alkotásai közé tartozik. A játék alapja a mindennapi "rendes" valóságtól való elkülönülés momentuma (©Huzinga), amikor játékteret és játék-időszámítást jelölünk ki, és ez nemcsak a Ki nevet a végén?-ben vagy a Mortal Combatban van így, hanem lényegében mindig, amikor az ugyanazt mondom, csak másképpen, vagy a mást mondok, de ugyanúgy hangzik esetei történnek. E látszatvalóságok (vö. a virtual kettős értelme!) az alapjuk a művészeteknek (©Bourdieu), de még a politikának is. Tán nem árt, ha ezt kifejtem. Szerelmet vallani például mindenki tud szájjal. De ha valaki ezt egy húsdarálóval és tíz méter ruhaszárító kötéllel teszi meg, azt nevezzük művészetnek (ugyanaz másképpen). Hasonló bűvészmutatvány a politikában ott fedezhető fel, amikor például az ellenzék a kormány minden érvét porig rombolva eljut a NATO-tagság gondolatáig. Aztán a fekete bőrdzsekit például hiába viseli egyaránt a melegfront és a Végső Hanyatlás Rock Club személyzete, az mégse ugyanaz.

Csak játszásiból volt, szokták mondani a gyerekek, amikor az akarják elérni, hogy a dolgot, amit csináltak, ne tekintse a másik valódinak, komolynak, igazinak, hanem csak utánzatnak, kicsinyített másnak, ahogy ők mondják: játéknak. Jóllehet a parkettléccel történő nyakon vágatás minősített esete olykor empirikusan teljességgel megkülönböztethetetlen a játszásiból történt demoverziótól, a játszási címke átkódolja a célt, a szándékot és magát a végeredményt, azaz a nyakon vágást is. E megkülönböztetés, azaz a világ felosztása "komoly" valóságra és "játék" valóságra, jóllehet nem kizárólag emberi jellegzetesség (úgy tudom, a harci hangyák is szoktak hadgyakorlatozni, és a fácánok is tudják azt tettetni, hogy eltört a szárnyuk), e distinkció a szállodatűz és a Lea&Perrins fokhagymás chiliszósz mellett civilizációnk legnagyobb alkotásai közé tartozik. A játék alapja a mindennapi "rendes" valóságtól való elkülönülés momentuma (©Huzinga), amikor játékteret és játék-időszámítást jelölünk ki, és ez nemcsak a Ki nevet a végén?-ben vagy a Mortal Combatban van így, hanem lényegében mindig, amikor az ugyanazt mondom, csak másképpen, vagy a mást mondok, de ugyanúgy hangzik esetei történnek. E látszatvalóságok (vö. a virtual kettős értelme!) az alapjuk a művészeteknek (©Bourdieu), de még a politikának is. Tán nem árt, ha ezt kifejtem. Szerelmet vallani például mindenki tud szájjal. De ha valaki ezt egy húsdarálóval és tíz méter ruhaszárító kötéllel teszi meg, azt nevezzük művészetnek (ugyanaz másképpen). Hasonló bűvészmutatvány a politikában ott fedezhető fel, amikor például az ellenzék a kormány minden érvét porig rombolva eljut a NATO-tagság gondolatáig. Aztán a fekete bőrdzsekit például hiába viseli egyaránt a melegfront és a Végső Hanyatlás Rock Club személyzete, az mégse ugyanaz.

A játék a maga elkülönültsége, a független játéktér okán jelentős szabadságforrás is. A Sakknovellában (©S. Zweig) a börtönben a sakk adta szabály és rend nyújtott alternatívát a hősnek, azaz szabadságot a rabsággal szemben (hogy aztán éppen ezért, a börtönből kikerülve sose tudjon többet sakkozni). Az sem véletlen, hogy a kórházak újságosainál annyira fogynak a rejtvényújságok. Jóllehet a rövidlátó érvelés szólhat úgy, hogy azért fejtenek rejtvényeket a betegek, mert nincs mit csinálniuk, gondolom, az eddigiek fényében nyilvánvaló, hogy a keresztrejtvényfejtés lényege az elkülönült időbe (rejtvényfejtés-idő) való menekülés az élet és a halál idejéből, a korlátozott méretű játéktéren (keresztrejtvény) aratott győzelem pedig időleges gyógyírt adhat a félelemre és az egyéb területeken szerzett sebekre. A barkochba pedig éppenséggel a teremtéshez (vö. az Ige) hasonlatos absztrakció és transzcendencia, amikor is kötött formájú kérdésekre adott válaszok bináris logikája (igen, nem) mentén el lehet jutni egy formával nem rendelkező ideáig (a lótetű Ladája), nem is beszélve a modern parlamentarizmus egyik ideájáról (deliberáció), amikor a köz problémáinak nyilvános megtárgyalásával egyenest a közjóig juthatunk el. Lassan úgy tűnik, nincs olyan dolog, amiről ne derülne ki, hogy az is csak egy játék, és ezzel ismét sikerült végrehajtani egy spanyolviasz-projektet (nyelvi játék, ©Wittgenstein). Mindenkire jellemző, hogy hogyan játszik. Egy sorozatgyilkosnak például az volt a hobbija (és valahogy ezen is bukott meg), hogy kirakós játékokat (puzzle) vásárolt, és a képbe szép akkurátusan beleragasztgatta a kép darabjait. A tökéletességkeresés és az önkezűleg fabrikált biztonság e szélsőséges formája mellett az a kilenc kicsontozott háziasszony nem is tűnik olyan extrémnek. (A bárányok hallgatnak is erre a srófra járt.) Igen jellemző, hogy a rendszerváltás környékén az egyik népszerű kollektív elmebaj a pilótajáték volt (amelyet neve ellenére maximum a hazárdjátékok határesetének tekinthetünk), mely játék igen plasztikusan jeleníti meg a carpe diem cserbenhagyásos gázolás etikáját. És azt hiszem, itt kell megemlíteni a játékok fontos erkölcsi szabályát, miszerint amikor az életben így vagy úgy játszunk, akkor mindenki csak a sajátjával játsszon, a másikéval ne. Mert az nem játék.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.