Hammer Ferenc: Paszták népe (Játék)

  • 1997. augusztus 21.

Egotrip

Csak játszásiból volt, szokták mondani a gyerekek, amikor az akarják elérni, hogy a dolgot, amit csináltak, ne tekintse a másik valódinak, komolynak, igazinak, hanem csak utánzatnak, kicsinyített másnak, ahogy ők mondják: játéknak. Jóllehet a parkettléccel történő nyakon vágatás minősített esete olykor empirikusan teljességgel megkülönböztethetetlen a játszásiból történt demoverziótól, a játszási címke átkódolja a célt, a szándékot és magát a végeredményt, azaz a nyakon vágást is. E megkülönböztetés, azaz a világ felosztása "komoly" valóságra és "játék" valóságra, jóllehet nem kizárólag emberi jellegzetesség (úgy tudom, a harci hangyák is szoktak hadgyakorlatozni, és a fácánok is tudják azt tettetni, hogy eltört a szárnyuk), e distinkció a szállodatűz és a Lea&Perrins fokhagymás chiliszósz mellett civilizációnk legnagyobb alkotásai közé tartozik. A játék alapja a mindennapi "rendes" valóságtól való elkülönülés momentuma (©Huzinga), amikor játékteret és játék-időszámítást jelölünk ki, és ez nemcsak a Ki nevet a végén?-ben vagy a Mortal Combatban van így, hanem lényegében mindig, amikor az ugyanazt mondom, csak másképpen, vagy a mást mondok, de ugyanúgy hangzik esetei történnek. E látszatvalóságok (vö. a virtual kettős értelme!) az alapjuk a művészeteknek (©Bourdieu), de még a politikának is. Tán nem árt, ha ezt kifejtem. Szerelmet vallani például mindenki tud szájjal. De ha valaki ezt egy húsdarálóval és tíz méter ruhaszárító kötéllel teszi meg, azt nevezzük művészetnek (ugyanaz másképpen). Hasonló bűvészmutatvány a politikában ott fedezhető fel, amikor például az ellenzék a kormány minden érvét porig rombolva eljut a NATO-tagság gondolatáig. Aztán a fekete bőrdzsekit például hiába viseli egyaránt a melegfront és a Végső Hanyatlás Rock Club személyzete, az mégse ugyanaz.

Csak játszásiból volt, szokták mondani a gyerekek, amikor az akarják elérni, hogy a dolgot, amit csináltak, ne tekintse a másik valódinak, komolynak, igazinak, hanem csak utánzatnak, kicsinyített másnak, ahogy ők mondják: játéknak. Jóllehet a parkettléccel történő nyakon vágatás minősített esete olykor empirikusan teljességgel megkülönböztethetetlen a játszásiból történt demoverziótól, a játszási címke átkódolja a célt, a szándékot és magát a végeredményt, azaz a nyakon vágást is. E megkülönböztetés, azaz a világ felosztása "komoly" valóságra és "játék" valóságra, jóllehet nem kizárólag emberi jellegzetesség (úgy tudom, a harci hangyák is szoktak hadgyakorlatozni, és a fácánok is tudják azt tettetni, hogy eltört a szárnyuk), e distinkció a szállodatűz és a Lea&Perrins fokhagymás chiliszósz mellett civilizációnk legnagyobb alkotásai közé tartozik. A játék alapja a mindennapi "rendes" valóságtól való elkülönülés momentuma (©Huzinga), amikor játékteret és játék-időszámítást jelölünk ki, és ez nemcsak a Ki nevet a végén?-ben vagy a Mortal Combatban van így, hanem lényegében mindig, amikor az ugyanazt mondom, csak másképpen, vagy a mást mondok, de ugyanúgy hangzik esetei történnek. E látszatvalóságok (vö. a virtual kettős értelme!) az alapjuk a művészeteknek (©Bourdieu), de még a politikának is. Tán nem árt, ha ezt kifejtem. Szerelmet vallani például mindenki tud szájjal. De ha valaki ezt egy húsdarálóval és tíz méter ruhaszárító kötéllel teszi meg, azt nevezzük művészetnek (ugyanaz másképpen). Hasonló bűvészmutatvány a politikában ott fedezhető fel, amikor például az ellenzék a kormány minden érvét porig rombolva eljut a NATO-tagság gondolatáig. Aztán a fekete bőrdzsekit például hiába viseli egyaránt a melegfront és a Végső Hanyatlás Rock Club személyzete, az mégse ugyanaz.

A játék a maga elkülönültsége, a független játéktér okán jelentős szabadságforrás is. A Sakknovellában (©S. Zweig) a börtönben a sakk adta szabály és rend nyújtott alternatívát a hősnek, azaz szabadságot a rabsággal szemben (hogy aztán éppen ezért, a börtönből kikerülve sose tudjon többet sakkozni). Az sem véletlen, hogy a kórházak újságosainál annyira fogynak a rejtvényújságok. Jóllehet a rövidlátó érvelés szólhat úgy, hogy azért fejtenek rejtvényeket a betegek, mert nincs mit csinálniuk, gondolom, az eddigiek fényében nyilvánvaló, hogy a keresztrejtvényfejtés lényege az elkülönült időbe (rejtvényfejtés-idő) való menekülés az élet és a halál idejéből, a korlátozott méretű játéktéren (keresztrejtvény) aratott győzelem pedig időleges gyógyírt adhat a félelemre és az egyéb területeken szerzett sebekre. A barkochba pedig éppenséggel a teremtéshez (vö. az Ige) hasonlatos absztrakció és transzcendencia, amikor is kötött formájú kérdésekre adott válaszok bináris logikája (igen, nem) mentén el lehet jutni egy formával nem rendelkező ideáig (a lótetű Ladája), nem is beszélve a modern parlamentarizmus egyik ideájáról (deliberáció), amikor a köz problémáinak nyilvános megtárgyalásával egyenest a közjóig juthatunk el. Lassan úgy tűnik, nincs olyan dolog, amiről ne derülne ki, hogy az is csak egy játék, és ezzel ismét sikerült végrehajtani egy spanyolviasz-projektet (nyelvi játék, ©Wittgenstein). Mindenkire jellemző, hogy hogyan játszik. Egy sorozatgyilkosnak például az volt a hobbija (és valahogy ezen is bukott meg), hogy kirakós játékokat (puzzle) vásárolt, és a képbe szép akkurátusan beleragasztgatta a kép darabjait. A tökéletességkeresés és az önkezűleg fabrikált biztonság e szélsőséges formája mellett az a kilenc kicsontozott háziasszony nem is tűnik olyan extrémnek. (A bárányok hallgatnak is erre a srófra járt.) Igen jellemző, hogy a rendszerváltás környékén az egyik népszerű kollektív elmebaj a pilótajáték volt (amelyet neve ellenére maximum a hazárdjátékok határesetének tekinthetünk), mely játék igen plasztikusan jeleníti meg a carpe diem cserbenhagyásos gázolás etikáját. És azt hiszem, itt kell megemlíteni a játékok fontos erkölcsi szabályát, miszerint amikor az életben így vagy úgy játszunk, akkor mindenki csak a sajátjával játsszon, a másikéval ne. Mert az nem játék.

Figyelmébe ajánljuk

Női dzseki trendek, amelyeket érdemes figyelni idén ősszel és télen

  • Támogatott tartalom

Az őszi-téli szezon mindig a kabátok és dzsekik időszaka: ezek a darabok nemcsak a melegedről gondoskodnak, hanem meghatározzák az egész öltözéked stílusát is. Idén a klasszikus megoldások mellett számos új irányzat is teret nyer, amelyek egyszerre praktikusak és divatosak. Nézzük, milyen trendek hódítanak a női dzsekik világában a következő hónapokban!

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.