Most először, és talán utoljára, egy konkrét kampány keletkezéséről fogok beszélni, de miért is? Azért, mert az a ritka eset fordult elő, hogy egy ügynökség csinált egy kemény és ütős kampányt, ami tetszett az ügyfélnek - hiszen megvette, tetszett a környezetemben dolgozó szakmabelieknek és tetszett azoknak a civileknek is, akik nem utálják kapásból a reklámot, és akikkel beszéltem erről a dologról.

Most először, és talán utoljára, egy konkrét kampány keletkezéséről fogok beszélni, de miért is? Azért, mert az a ritka eset fordult elő, hogy egy ügynökség csinált egy kemény és ütős kampányt, ami tetszett az ügyfélnek - hiszen megvette, tetszett a környezetemben dolgozó szakmabelieknek és tetszett azoknak a civileknek is, akik nem utálják kapásból a reklámot, és akikkel beszéltem erről a dologról.

A téma a Chokito nevű, kívülről rücskös, belülről ízzel rendelkező csoki, pontosabban a kampány, amiben megjelent. Három óriásplakátról és három filmről van szó, amik két párhuzamosan futó, de üzenetében mégis találkozó - tehát végül is egy - kampánnyá állnak össze. A fedőnév: Ne ítélj elsőre!, a termékszlogen: Ronda és finom. Aki nem ismeri azt a meglehetősen fárasztó és idegőrlő folyamatot, aminek a végén a szlogen megjelenik, az talán nem is értékeli annyira, hogy a "ronda" szó ott maradhatott, ahol van.

A kollégáknak egyrészt elég időt adtak arra, hogy rendesen kitalálják a koncepciót, másrészt meglepő módon az történt, hogy nem huszon-, harminc-, sőt ... éves emberek próbálták kitalálni, mit gondolhatnak a tinédzserek erről a csokiról, hanem megkérdezték őket magukat. És persze ez be is jött. Mondhatni, kezükre játszott a világ, mert ezek a mai gyerekek nem annyira szégyenlősek, szókimondóbbak és - ezt előjel nélkül mondom - keményebbek, mint mi voltunk. Megmondták tehát, hogy "hogy néz ez ki, bazdmeg", meg hogy "de az íze nem rossz" stb., stb. Így aztán nem követődött el az a nem is kicsit gyakori hiba, hogy mi azt gondoljuk: "szerintem ez biztos tetszeni fog a srácoknak", aztán meg vagy tetszik, vagy nem.

Nekem például tetszett. Főleg az, hogy "Miért, a hurka talán szebb?", mert amikor észrevettem az út mellett, ránéztem, és azt gondoltam, "hát igen, milyen jó is az a nevében is durva étel, amit véres hurka néven kér ki az ember, mustárral, uborkával, kenyérrel a hentesnél". Vagyis azt gondoltam, "tényleg, talán valóban nem kéne elsőre ítélnem (?), és nem csak itt. Szóval, hogy lehet, hogy az a faszi itt a másik sávban nem is akkora barom, amiért elém akar bejönni, és a múltkor a focin talán mégsem volt igazam, amikor elküldtem azt a védőt."

Hogy talán kicsit több türelemmel és figyelemmel nem utálnánk kapásból a mindenkori másik oldalt? Hát ilyenek és még sok. Komolyan mondom, engem is meglepett, hogy mindez eszembe jutott, mert csak a Szívtipró gimi idejére szoktam romantikus lenni, meg aztán véres hurkát is egyre ritkábban eszem.

Nem szövöm ezt már tovább.

Az alkotók, akikkel erről beszéltem: Cseke Dóra, Weninger Ágnes, Andreas Simon, Tordai Péter.