Para

Kovács Imre: A horror vakui

publikálva
2001/31. (08. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A töltésen feküdt, egészen helyes volt, persze korcs, egy adag szálkás szőrű valami meg két adag egészen más. A sínek mentén kellett elmenni az állomásig, amikor beleakadtunk, de nem volt érdemes örökbe fogadni, mert a hátsó fele kábé egy méterre volt az első felétől, egyszóval nem nagyon élt már.

A töltésen feküdt, egészen helyes volt, persze korcs, egy adag szálkás szőrű valami meg két adag egészen más. A sínek mentén kellett elmenni az állomásig, amikor beleakadtunk, de nem volt érdemes örökbe fogadni, mert a hátsó fele kábé egy méterre volt az első felétől, egyszóval nem nagyon élt már.

A vonatot természetesen lekéstük, úgyhogy elkezdtünk stoppolni Budapest felé, legalábbis szerintünk, de az első jó szándékú autós elmondta, hogy abban az irányban, amerre állunk csak nem létező falvak vannak, szórványtelepülések apadó lakossággal, úgyhogy jobban tesszük, ha elsétálunk addig az útig, ami nagyjából a főváros felé vezet.

Ekkor már sötét volt.

Kölyökkutyával, nővel és bőrönddel stoppolni az én koromban meglehetősen reménytelen vállalkozás, de kamaszként sem vágtam volna bele, ha jól emlékszem, egészen pontosan kutya, nő és bőrönd nélkül is utáltam az út mellett állni, de ezzel a sereglettel teljesen és jogosan hülyének éreztem magam az arra haladó autósok nagy örömére, akik az első döbbenet után dévaj kacajjal tapostak a gázba, hogy mihamarabb elmesélhessék otthon ülő feleségüknek, mekkora hülyét láttak a Tata vége táblánál.

A tatai nagyállomáson csak néhány verőember szórakoztatta egymást, ha jól láttam, törött üveggel csapkodták a torkukat, miközben katonatörténeteket meséltek, hogy teljessé és véglegessé tegyék egyébként is reménytelen helyzetüket. Kábé annyira volt vicces, mint egy megfojtott csecsemő, de nem zavartatták magukat, csak annyi időre álltak meg, míg kiröhögtek minket, aztán tovább, önfeledten.

Hajnali négy harminckor indult a legközelebbi vonat.

Pálinkát vettem, mert az általában felvidít, de most nem jött be igazán. Nagy kedvem lett volna belerúgni a kutyába, de inkább kiálltam a régi pesti útra, és úgy tartottam a mutatóujjamat, hogy akár stoppolásnak is nézhette egy rövidlátó úrvezető.

A második kocsi megállt, és nagyjából a lakásunkig vitt minket kutyával, nővel, bőrönddel. Mondhatnám, hogy jól végződött az este, leszámítva azt az enyhe alkoholmérgezést, ami azért rányomta bélyegét a hétfő reggelre.

A sarki vegyesboltban Braddy márkanevű konyakutánzatot árul egy kedves asszony, mert szerinte ez jobb, mint az ugyancsak ipari alkoholból készült Bandy nevű italféleség. Bánatosan néztem a kukába hányt antidepresszánsom után, aztán elindultam uralkodni magamon.

publikálva
2001/31. (08. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk