Para

Kovács Imre: A horror vakui

  • 2001. augusztus 2.

Egotrip

A töltésen feküdt, egészen helyes volt, persze korcs, egy adag szálkás szőrű valami meg két adag egészen más. A sínek mentén kellett elmenni az állomásig, amikor beleakadtunk, de nem volt érdemes örökbe fogadni, mert a hátsó fele kábé egy méterre volt az első felétől, egyszóval nem nagyon élt már.

A töltésen feküdt, egészen helyes volt, persze korcs, egy adag szálkás szőrű valami meg két adag egészen más. A sínek mentén kellett elmenni az állomásig, amikor beleakadtunk, de nem volt érdemes örökbe fogadni, mert a hátsó fele kábé egy méterre volt az első felétől, egyszóval nem nagyon élt már.

A vonatot természetesen lekéstük, úgyhogy elkezdtünk stoppolni Budapest felé, legalábbis szerintünk, de az első jó szándékú autós elmondta, hogy abban az irányban, amerre állunk csak nem létező falvak vannak, szórványtelepülések apadó lakossággal, úgyhogy jobban tesszük, ha elsétálunk addig az útig, ami nagyjából a főváros felé vezet.

Ekkor már sötét volt.

Kölyökkutyával, nővel és bőrönddel stoppolni az én koromban meglehetősen reménytelen vállalkozás, de kamaszként sem vágtam volna bele, ha jól emlékszem, egészen pontosan kutya, nő és bőrönd nélkül is utáltam az út mellett állni, de ezzel a sereglettel teljesen és jogosan hülyének éreztem magam az arra haladó autósok nagy örömére, akik az első döbbenet után dévaj kacajjal tapostak a gázba, hogy mihamarabb elmesélhessék otthon ülő feleségüknek, mekkora hülyét láttak a Tata vége táblánál.

A tatai nagyállomáson csak néhány verőember szórakoztatta egymást, ha jól láttam, törött üveggel csapkodták a torkukat, miközben katonatörténeteket meséltek, hogy teljessé és véglegessé tegyék egyébként is reménytelen helyzetüket. Kábé annyira volt vicces, mint egy megfojtott csecsemő, de nem zavartatták magukat, csak annyi időre álltak meg, míg kiröhögtek minket, aztán tovább, önfeledten.

Hajnali négy harminckor indult a legközelebbi vonat.

Pálinkát vettem, mert az általában felvidít, de most nem jött be igazán. Nagy kedvem lett volna belerúgni a kutyába, de inkább kiálltam a régi pesti útra, és úgy tartottam a mutatóujjamat, hogy akár stoppolásnak is nézhette egy rövidlátó úrvezető.

A második kocsi megállt, és nagyjából a lakásunkig vitt minket kutyával, nővel, bőrönddel. Mondhatnám, hogy jól végződött az este, leszámítva azt az enyhe alkoholmérgezést, ami azért rányomta bélyegét a hétfő reggelre.

A sarki vegyesboltban Braddy márkanevű konyakutánzatot árul egy kedves asszony, mert szerinte ez jobb, mint az ugyancsak ipari alkoholból készült Bandy nevű italféleség. Bánatosan néztem a kukába hányt antidepresszánsom után, aztán elindultam uralkodni magamon.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.