Anyák napalmja 3.
A rizses csoki karnyújtásnyira hevert előttem a moziaulában, de nem vettem fel, mint egy telefont, ami csörög, ha belerúgnak.
A gázégő lángja sárgára festette a falat, a padozatot barnára, engem pedig kék színűre, a szembogaram feketén világított.
Ha elkezdődött az előadás, már nem engedhetjük be, mondta Hazel O´ Connor, csak késedelmi bírság lefizetése ellenében, ami postai csekken, három napon belül esedékes, és a csekk fénymásolatával a moziüzemi vállalat igazgatójánál jelentkezzél.
Én, mondtam, mondani akartam, csak a lemezekért jöttem, egy kis és egy nagy bakelit lesz, de befejezni már nem maradt erőm, gyöngeség szállt meg, abból a fajtából, amelynél az "én" elvesztése testsúlycsökkenéssel is jár.
A moziterem bejárata melletti két felhajtható tűzoltószéken egy belga nő és egy ukrán férfi csecsemőfényképeket cserélt egymás között, mikor a nő véletlenül meglátta a mellzsebéből előnyúló késedelmi pótlék befizetését igazoló csekkszelvény fénymásolatát, zavarában szívéhez kapott egy, a hátoldalán teljesen fehérnek látszó csecsemőfényképet, és törve-töredezve a férfire mordult mély bengálimedve-hangján: "", nem gondolol, hogy ezt a kissé lányt át kellenék keresztelkedni valami másra a Feriről?" Az ukrán férfi felemelte mutatóujját, mint aki valami biztosat mutat a plafonon, ám szemével nem követi az irányt, csak valami olyat éreztetett a belga nővel, hogy "bezzeg-bezzeg", vagy: "Te, Natalí, borzongok, ha egynél több fáraóra gondolok ültömben."
A belga nő elsírta magát, cigarettát vett elő, mire az ajtó túlfelén álldogáló nyugdíjas jegyszedőnő lecsatolta hátáról a korbácsot, s egy próbasuhintás után kicsapta a belga nő szájából a cigit, majd a tépőzáras nyelezetű korbácsot visszanyomta a hátára. A belga nő azonnal abbahagyta a sírást, mint akiben kettétörték a könny-nyomócső-fővezetéket. Ajka azonban továbbra is biggyedt maradt, valószínűleg örökölte, az ilyen alakú szájszerven táncoltatják a cirkuszi kardot.
Az ajtó fölött a mai előadás plakátja, A fenyőaggató Salamon, avagy rúdmágnes a patkóbélben ment, helyi hangalámondással.
A jegyszedő nyugdíjas hátán megreccsent a tépőzár: "Menjen már befelé, maga senki!" - mondta, s egy lépést tett hátra, a dohányzásra kijelölt hely felé.
Benyitottam a moziterembe, fejének sziluettjéből ítélve egyetlen néző ült közvetlenül a vászon alatti első sorban, fogai alatt hangosan ropogott a frissen sütött disznópörc. Még egy perc, gondoltam, és leülök, mert nem tudtam, milyen hosszú a film, ráadásul felharsantak a trombiták, ami még csak a mozielőzetest hirdette. Akkor viszont az előbb nem a hangalámondást hallottam, gondoltam, s nekidőltem a hideg lakkfestékkel lefújt falnak.
Canada die!, ez jelent meg a képernyőn, s mindjárt utána az otthoni nappali szobát láttam a vásznon, ahogy ott ülök a szépen feldíszített fenyőfa mellett, ugyanebben a ruhámban, összekulcsolt kezem az ölemben, fejem lehajtva, szemeim türelmesen lesütve, és egy szó nélkül várom a Jézuskát.
Ekkor a kép terébe lép egy államtitkár, akit mintha ismertem volna az előző életemben. Asztalt és széket húz elém, leül, lóbőrből készült "semmi szöglet - csupa ív" aktatáskáját az asztalra helyezi, felnyitja, én a képen nem látom, mi van a táskában. Elővesz két decis poharat és egy üveg vegyes gyümölcspálinkát, mindkettőbe tölt. Kinézek a képből, hogy mit csináljak, alig múltam tíz, még soha nem ittam pálinkát. Ekkor mintha a szüleim arcát látnám a kép szélén erősen felnagyítva, bólogatnak. Megfogom a poharat, koccintok az államtitkárral, aki ekkor barátságosan azt mondja: "Egészségedre!" Meghúzom, leöntöm egyből, az arcom rezzenetlen, a ruhám sem mozdul, csak a szemeimben indul nedves csillogás. Az államtitkár tátog, valószínűleg nem működött a mikrofonja, vagy nem akarta a hangját adni a filmhez. Három csomagot vesz elő, leteszi elém az asztalra, a fénylő asztallapra. A csomaggal már tudom, mi a dolgom, bontani kezdem. Az államtitkár hol a kezemre, hol az arcomra néz, olvasni akarja arcomról a hatást, a kezeimről, a bontási sebességből a kíváncsiságot s megint arcomról majd az örömöt, ami majd neki is örömet okoz, az örömszerzés örömét. Mindhárom csomagot kibontom egyenként, de nem mozdítom el őket. Az egyik csomagban egy könyv, a másikban kettő, a harmadik három. Az első csomagban: Jézus élete; a másodikban: Jézus élete I-II.; a harmadikban: Jézus élete I-II-III. Az államtitkár felém nyújtja tenyerét, valamit mond is, arra biztat, lapozzak bele. A kezem még elég pici, bátortalanul, de egyetlen mozdulattal lapozom föl az egykötetes könyvet, a kezemet visszahúzom az ölembe. Látom, zavarban vagyok, de egy pár centit megemelkedem a székben, valószínűleg a könyv lapja csillog a bevilágítás fényében, nem látom a képet. Lapozok még egyet, megnyújtom a nyakam, mintha belefeledkeznék. Az államtitkár elmosolyodik, áthajol az asztal fölött, megsimogatja a fejemet. Újra lecsavarja a vegyesgyümölcs-pálinkás üveg kupakját, de ezúttal csak magának tölt, felhajtja, majd mindkét poharat és a már visszazárt üveget berakja az aktatáskába. Feláll, kezet nyújt, én is fölállok, kezet fogunk, kezem elveszik a tenyerében. Az államtitkár a kamerába pillantva kifordul a képből. Ott állok a szék előtt, hol magam elé, hol a könyvekre nézek. A rendező nem akarja leállítani a gépet.
