Podmaniczky Szilárd: Déli verő (Anyák napalmja 3.)

  • 2001. augusztus 2.

Egotrip

A rizses csoki karnyújtásnyira hevert előttem a moziaulában, de nem vettem fel, mint egy telefont, ami csörög, ha belerúgnak.

Anyák napalmja 3.

A rizses csoki karnyújtásnyira hevert előttem a moziaulában, de nem vettem fel, mint egy telefont, ami csörög, ha belerúgnak.

A gázégő lángja sárgára festette a falat, a padozatot barnára, engem pedig kék színűre, a szembogaram feketén világított.

Ha elkezdődött az előadás, már nem engedhetjük be, mondta Hazel O´ Connor, csak késedelmi bírság lefizetése ellenében, ami postai csekken, három napon belül esedékes, és a csekk fénymásolatával a moziüzemi vállalat igazgatójánál jelentkezzél.

Én, mondtam, mondani akartam, csak a lemezekért jöttem, egy kis és egy nagy bakelit lesz, de befejezni már nem maradt erőm, gyöngeség szállt meg, abból a fajtából, amelynél az "én" elvesztése testsúlycsökkenéssel is jár.

A moziterem bejárata melletti két felhajtható tűzoltószéken egy belga nő és egy ukrán férfi csecsemőfényképeket cserélt egymás között, mikor a nő véletlenül meglátta a mellzsebéből előnyúló késedelmi pótlék befizetését igazoló csekkszelvény fénymásolatát, zavarában szívéhez kapott egy, a hátoldalán teljesen fehérnek látszó csecsemőfényképet, és törve-töredezve a férfire mordult mély bengálimedve-hangján: "", nem gondolol, hogy ezt a kissé lányt át kellenék keresztelkedni valami másra a Feriről?" Az ukrán férfi felemelte mutatóujját, mint aki valami biztosat mutat a plafonon, ám szemével nem követi az irányt, csak valami olyat éreztetett a belga nővel, hogy "bezzeg-bezzeg", vagy: "Te, Natalí, borzongok, ha egynél több fáraóra gondolok ültömben."

A belga nő elsírta magát, cigarettát vett elő, mire az ajtó túlfelén álldogáló nyugdíjas jegyszedőnő lecsatolta hátáról a korbácsot, s egy próbasuhintás után kicsapta a belga nő szájából a cigit, majd a tépőzáras nyelezetű korbácsot visszanyomta a hátára. A belga nő azonnal abbahagyta a sírást, mint akiben kettétörték a könny-nyomócső-fővezetéket. Ajka azonban továbbra is biggyedt maradt, valószínűleg örökölte, az ilyen alakú szájszerven táncoltatják a cirkuszi kardot.

Az ajtó fölött a mai előadás plakátja, A fenyőaggató Salamon, avagy rúdmágnes a patkóbélben ment, helyi hangalámondással.

A jegyszedő nyugdíjas hátán megreccsent a tépőzár: "Menjen már befelé, maga senki!" - mondta, s egy lépést tett hátra, a dohányzásra kijelölt hely felé.

Benyitottam a moziterembe, fejének sziluettjéből ítélve egyetlen néző ült közvetlenül a vászon alatti első sorban, fogai alatt hangosan ropogott a frissen sütött disznópörc. Még egy perc, gondoltam, és leülök, mert nem tudtam, milyen hosszú a film, ráadásul felharsantak a trombiták, ami még csak a mozielőzetest hirdette. Akkor viszont az előbb nem a hangalámondást hallottam, gondoltam, s nekidőltem a hideg lakkfestékkel lefújt falnak.

Canada die!, ez jelent meg a képernyőn, s mindjárt utána az otthoni nappali szobát láttam a vásznon, ahogy ott ülök a szépen feldíszített fenyőfa mellett, ugyanebben a ruhámban, összekulcsolt kezem az ölemben, fejem lehajtva, szemeim türelmesen lesütve, és egy szó nélkül várom a Jézuskát.

Ekkor a kép terébe lép egy államtitkár, akit mintha ismertem volna az előző életemben. Asztalt és széket húz elém, leül, lóbőrből készült "semmi szöglet - csupa ív" aktatáskáját az asztalra helyezi, felnyitja, én a képen nem látom, mi van a táskában. Elővesz két decis poharat és egy üveg vegyes gyümölcspálinkát, mindkettőbe tölt. Kinézek a képből, hogy mit csináljak, alig múltam tíz, még soha nem ittam pálinkát. Ekkor mintha a szüleim arcát látnám a kép szélén erősen felnagyítva, bólogatnak. Megfogom a poharat, koccintok az államtitkárral, aki ekkor barátságosan azt mondja: "Egészségedre!" Meghúzom, leöntöm egyből, az arcom rezzenetlen, a ruhám sem mozdul, csak a szemeimben indul nedves csillogás. Az államtitkár tátog, valószínűleg nem működött a mikrofonja, vagy nem akarta a hangját adni a filmhez. Három csomagot vesz elő, leteszi elém az asztalra, a fénylő asztallapra. A csomaggal már tudom, mi a dolgom, bontani kezdem. Az államtitkár hol a kezemre, hol az arcomra néz, olvasni akarja arcomról a hatást, a kezeimről, a bontási sebességből a kíváncsiságot s megint arcomról majd az örömöt, ami majd neki is örömet okoz, az örömszerzés örömét. Mindhárom csomagot kibontom egyenként, de nem mozdítom el őket. Az egyik csomagban egy könyv, a másikban kettő, a harmadik három. Az első csomagban: Jézus élete; a másodikban: Jézus élete I-II.; a harmadikban: Jézus élete I-II-III. Az államtitkár felém nyújtja tenyerét, valamit mond is, arra biztat, lapozzak bele. A kezem még elég pici, bátortalanul, de egyetlen mozdulattal lapozom föl az egykötetes könyvet, a kezemet visszahúzom az ölembe. Látom, zavarban vagyok, de egy pár centit megemelkedem a székben, valószínűleg a könyv lapja csillog a bevilágítás fényében, nem látom a képet. Lapozok még egyet, megnyújtom a nyakam, mintha belefeledkeznék. Az államtitkár elmosolyodik, áthajol az asztal fölött, megsimogatja a fejemet. Újra lecsavarja a vegyesgyümölcs-pálinkás üveg kupakját, de ezúttal csak magának tölt, felhajtja, majd mindkét poharat és a már visszazárt üveget berakja az aktatáskába. Feláll, kezet nyújt, én is fölállok, kezet fogunk, kezem elveszik a tenyerében. Az államtitkár a kamerába pillantva kifordul a képből. Ott állok a szék előtt, hol magam elé, hol a könyvekre nézek. A rendező nem akarja leállítani a gépet.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.