Nádasdy Ádám: Modern Talking (Használjunk minél több idegen szót!)

publikálva
2001/31. (08. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A magyar nyelv tanárai, művelői ennek az ellenkezőjét szokták hirdetni, s ez a felfogás - mint öröklött, szent hagyomány - ma is széles körben él. Az általános iskolai magyarkönyvemben volt erről egy lelkifröccs, és az egyik példa az volt, hogy ne mondjuk azt: "Cúg van," hanem inkább "Huzat van." Emlékszem, elvigyorodtam: jé, milyen érdekes, hogy ugyanazt kétféleképp lehet mondani, és milyen más zamata van a kettőnek. "Cúg" - ízlelgettem röhögve, és elhatároztam, hogy ezt a szót életben tartom. Sajnos egyre kevesebben értik. Hiába, szegényedik a nyelv.

Használjunk

minél több idegen szót!

A magyar nyelv tanárai, művelői ennek az ellenkezőjét szokták hirdetni, s ez a felfogás - mint öröklött, szent hagyomány - ma is széles körben él. Az általános iskolai magyarkönyvemben volt erről egy lelkifröccs, és az egyik példa az volt, hogy ne mondjuk azt: "Cúg van," hanem inkább "Huzat van." Emlékszem, elvigyorodtam: jé, milyen érdekes, hogy ugyanazt kétféleképp lehet mondani, és milyen más zamata van a kettőnek. "Cúg" - ízlelgettem röhögve, és elhatároztam, hogy ezt a szót életben tartom. Sajnos egyre kevesebben értik. Hiába, szegényedik a nyelv.

Mi van tehát az idegen szavakkal? Először is vegyük észre, hogy az egész kérdéskör inkább stilisztikai, nyelvszociológiai, ízlésbeli probléma, mintsem nyelvészeti. Az "idegen szó"-ságnak ugyanis nyelvészetileg csak egyetlen értelmes meghatározása van: idegen szó egyenlő jövevényszó ("kölcsönszó"). Ha ez a nyelv finnugor eredetű, akkor idegen szó az, amely nem finnugor eredetű, azaz más nyelvből került a magyarba vagy annak ősébe. Ez az úgynevezett etimológiai (szóeredettani) elv. A fentiek szerint idegen (mert idegen eredetű) szó például a kék, disznó, gyárt (török), sétál, nadrág, szabad (szláv), tárcsa, kilincs, szekrény (francia), példa, zsinór, bognár (német), próbál, sors, tinta (latin), trombita, bástya, nettó (olasz), keksz, makadám, sport (angol) stb. (Tegyük most félre azt, hogy egy csomó magyar szó eredete ismeretlen, pl. elme, csal, reves.)

Senki se gondolhatja komolyan, hogy mindezeket kerülni kellene. Aki az "idegen szavak" ellen szól, nyilván nem ezektől óv. (Persze talán vannak ősszittya álmodozók, akiknek már a fenti szavak is a jöttment hordalékhoz tartoznak; nekik nadrág helyett lábvédőt kell mondaniuk, lévén sajnos a gatya is szláv eredetű.) A nyelv féltői mást értenek "idegen szón", mint a nyelvtudomány. No de mi a különbség a példa és a cúg (mindkettő német), a kilincs és - mondjuk - a rezervoár (francia), a keksz és a dizdzsoké (angol) között? Igen, mindnyájan érezzük a stílusbeli különbséget, mely többnyire a kölcsönzés régiségével függ össze: minél újabb, annál idegenebb. Ez ugyanígy van a társadalomban, kultúrában is, csak éppen tudományosan nem megragadható, hiszen milyen régi a "régi", és milyen új az "új"? Erre nincs logikus válasz: idegen szó az, amit idegennek érzünk, passz. Ez pedig - a nyelv természetének megfelelően - évtizedről évtizedre, helységről helységre, társadalmi rétegről rétegre, egyénről egyénre változik. A huszadik századi rádió kevésbé érződik idegennek, mint a kétszáz éves botanika. Nekem idegenebb szó a probléma, mint az autóbusz. Sőt: az etimológiának fittyet hányva, a régi magyar lábító idegenebbnek érződik, mint a latin pedál. Mondjuk ki: az idegen szó fogalmát vagy etimológiai értelemben használjuk (és akkor nincs köze a mindennapi felfogáshoz), vagy "idegennek érzett szó" értelemben (és akkor nincs köze a nyelvtudományhoz).

De tegyük föl, hogy meg tudnánk egyezni abban, mik az idegen szavak. Milyen érvek szólnak amellett, hogy kerüljük őket? A kerülendőség hagyománya abból az időből származik, amikor a művelt emberek mind tudtak németül és (legalábbis a férfiak) latinul, és erőfeszítés kellett ahhoz, hogy a magyarba ne hozzák át a másik két - akkor még hajlékonyabb, gazdagabb - nyelv szavait. Akár szellemi restségből is, mint a mai amerikai emigránsok: Elmentem a szabvéjjel a dragsztórba és vettem szoftdrinkeket. No de a mai magyart - legalábbis a Magyar Köztársaság területén - ilyen veszély nem fenyegeti. Ma már nem szellemi restség idegen szavakat használni, inkább nyelv- és műveltségápolás: a spicces (német), a pingál (latin), a masíroz (francia), a klozet (angol) sajnos kezd kimenni a használatból. Az iskolában nem tiltani, hanem tanítani kellene az idegen szavakat, hiszen azért járunk iskolába, hogy többet tudjunk, hogy ugyanazt két- vagy háromféleképp is ki tudjuk fejezni. A széf, a bodybuilding, a mágnás, a holokauszt ugyanúgy tanítandó idegen szó, mint a Buenos Aires vagy a Kopernikusz.

Különösen kedvesek és védendők azok, amelyek a magyarban "hibásan" gyökeresedtek meg. A farmer csak nálunk jelent nadrágot, az akció árleszállítást, a szelence dobozt (< szláv slanica "sótartó"), a hobbi kiskertet, a sztráda autópályát, és az Erzsébetet csak mi mondjuk r-rel. A képmutató torzítás az eredeti kép-mutáló ("arcát váltogató") helyett, hogy a karosszériáról ne is beszéljünk (< francia carrosserie "kocsiszekrény"), mely ugyebár karos-székre emlékeztető, szériában gyártott termék. Ezek értékesek, mert így csak itt léteznek, mint egy sajtérlelőben a nemespenész-kultúra. Ne engedjük, hogy a logika köjálosai kifertőtlenítsék őket a nyelvből, mert a végén Ausztria fővárosát is Vínnek fogjuk nevezni.

A 19. században még bizonyítani kellett, hogy a magyar nyelv önállóan is megáll, nem szorul idegen mankóra. Gesztus is volt az idegen szavak kerülése: a hazafiasság, a néppel (legalábbis a magyar ajkú néppel) való együttérzés kifejezése. Meg virtus is: lám, én ebből az anyagból is tudok faragni. Ma már egyik érv sem aktuális. Az idegen szavak már nem a magyar nyelv szegénységét, hanem gazdagságát mutatják, változatossá teszik a kifejezést, megkönnyítik az idegen nyelvek tanulását és a fordítást. Volt a mecénás, aztán a bázisszerv, most van a szponzor. Persze csúnyán és érthetetlenül nem szabad fogalmazni - de az idegen szavak elkerülése ezt nem biztosítja. A nyelvet féltőn szerető embernek jelenleg nem az idegenszó-ellenesség kiüresedett és alapját vesztett szólamát kell szajkóznia, hanem fel kell készülnie egy soha nem látott idegenszó-áradat okos fogadására.

publikálva
2001/31. (08. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk