Archív Para

Kovács Imre: Én

  • 1996. december 19.

Egotrip

Jön a tré, lehet akár karácsony is vagy bármi: jön, szorongással, rettegéssel, hányással, hasmenéssel, hiába telefon, hiába személyes beszélgetés, hitelbe senki, nem vagyok jól. Azok, akik tegnap még bő nyállal, ma törölni szeretnének, törölni, és menni tovább, gondolják, akár Spiller, a tarajos, aztán csak telnek az üres órák, és senki nem hív, jön, kérdez vissza. Elvonás, szia, bogárka, voltál már másnapos?, szorozd meg ezerrel, vedd bele, hogy az indifferens nemű házmester megerőszakolt, miközben Pap Ritát énekelt, közben hagymát lehelt, és messze volt a reggel - na olyan. Jön a tré, menetrendszerű infernó, végül is erre vettem jegyet. Mostanában már azok is eltűntek, akik meg akartak menteni, nem írnak levelet, nem küldenek verset, nem fizetik ki a rezsimet, nincsenek itt, amikor kellene, hagynak. Furcsa, hogy még ma is elkap így év vége felé az ünnepi hangulat, valami bizsergés, reményről álmodik a gyomor, várom, mi lesz a fa alatt. Mi lenne: megint sapka, lego, kokain, nadrág vagy arany Rolex. De ilyentájt mégis felmerül a lehetősége annak, hogy családot tervezek később megnevezendő célpontok ellen elkövetendő pokolgépes merényletek helyett, és visszamondom a Kalasnyikovra leadott rendelést, hiszen tök jó év volt ez a mostani, ez a millecentenáriummal, költözésekkel, öngyilkosságokkal és szerelemmel tarkított, kibaszott kilencvenhatos év, tök jó, mert én írok róla, én írok róluk, nem ők, én tettetek gyászt és bűntudatot, én leplezem, hogy igenis örülök neki, hogy túléltem, hogy megint megúsztam, amikor a pöröly lesújt.

A helyzet persze korántsem ilyen rettenetes, lehetnék például barnamártás alig kivehető foltja egy vasutas-egyenruhán, halvány, reinkarnációs semmiség vagy nulla információ a hálón, horpaszra tetovált azonosítási szám, eltévedt lovas. Ehelyett vagyok, ami, hízásra hajlamos, paranoid félvezető, összeomló keringéssel, alig kezelhető szenvedélyekkel és ideiglenesen bérelt köbméterekkel a lét valószínűtlenül hideg felszínén, egy junkie Arthur király udvarában, aki nagy megszorultságában citromfákat vásárol egy pincekocsmában, alkalmi áron.

Ebből gondolom, hogy menthető még a világ, és ez a vörösön, ibolyán túli meredek év legalább nullszaldósra kihozható, ha nem számolom az elejét. Van hely, van idő, van nő, aki mindezek ellenére hajlandó felkelni velem. Boldog karácsonyt mindenkinek.

 

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.