Para

Kovács Imre: Én

  • 2000. január 13.

Egotrip

- Négy éve még két ember elég volt, hogy kivigyen a Nincs Pardonból, de tegnap négy kellett a Tütü Tangótól a taxiig, pedig lépcső sincs - pirongatott Iim. - Szerintem híztál - tette fel az Iimre a pontot.

- Négy éve még két ember elég volt, hogy kivigyen a Nincs Pardonból, de tegnap négy kellett a Tütü Tangótól a taxiig, pedig lépcső sincs - pirongatott Iim. - Szerintem híztál - tette fel az Iimre a pontot.

Egy káposztalevelet rágcsáltam, és megpróbáltam átgondolni az életem, pedig annyi agyam volt, mint a macskát szarni.

- Szerintem pedig nem lehet egy életet leélni olyan arccal, mint egy téli álmából felvert sündisznó - mondtam szigorúan, de bizonytalanul.

Az előzményekről talán csak annyit, hogy már évek óta nem megyek szilveszter környékén magyarok közé. Ez általában vízkeresztig tart, onnantól pedig a farsang miatt, később húsvét, majd a nyár, amikor valóban elviselhetetlenek, ősszel pedig általában nem tartózkodom itthon, akkor görögök közé nem szoktam menni, és máris itt a tél, ami karácsonyt hoz meg hurutos megbetegedéseket.

Idén azonban szakítottam gyakorlatommal, és elsején elmentem szórakozni, hogy jobb legyen, meg egyébként is, nem lehet leélni egy életet olyan arccal, mint egy vidéki punk, akinek a szegedi ifjúsági napokon ellopták a hálózsákját.

(Visszautalnék ám most a fentiekre, mert esetleg, de persze nem, ám ha mégis, akkor sietnék leszögezni: én akkor sem mennék ki az utcára, ha holnaptól portugálok, észtek vagy szingalézek öklendeznének a fák tövében.)

Szóval a szórakozóhelyen ott voltak már a szórakozni vágyók, és szórakoztak, mint az állat, és én tényleg sokáig bírtam, csak akkor nyúltam a tömény italokhoz, amikor valaki azt mondta, hogy Nagy Sándorral kellene beszélnem, mert Nagy Sándor kivételes ember, persze nem abban az értelemben, amiben én gondolom, hanem mert egyébként, én pedig elképzeltem, amint Nagy Sándorral beszélgetek, és rögtön kedvem támadt rendelni valamit, ami egy deci, jéggel hozzák, ám ártalmas, akár az egészen magas hegyek csúcsán szemünkbe tűző fény, a nap első sugara, ahogy a havon és jégen megszázszorozódva az agyunkba vág, mielőtt kitűznénk a zászlót.

Különös, ahogy egy adott pillanat hatalmában lényegtelenek és lényegesek lesznek a dolgok: nézem kicsit a plafont, mert afölött van az ég, nézem kicsit a padlót, ami alatt nincs semmi, de tényleg, majd a jövőmbe nézek, és valóban nem tudom.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.