Para

Kovács Imre: én

  • 1999. szeptember 29.

Egotrip

Már este úgy feküdtem le az egynapos nullkalóriás önmérséklet után, hogy nem voltak kétségeim az álmaim felől, de azt azért nem gondoltam volna, hogy négy darab kétrészes kalandfilmet fogok belepasszírozni az éjféltől hajnali négyig tartó időszakba, négy rohadt és szellemtelen B kategóriás mozit, és mindet végig kell néznem, mert az álmok már csak ilyenek. Persze mindegyik után felkeltem, és már nyúltam az ágy mellé odakészített borosüvegért, amikor rájöttem, de négyszer egymás után, hogy nem készítettem oda, hiszen úgy döntöttem, felnőtt, pánikbeteg, alkoholista férfihoz méltón, hogy nem készítem oda, mert az rossz, amikor reggel hétkor részegen ébredek, és ez igaz is, mert az tényleg rossz, nem is teszek ilyet sohasem, viszont az álmok így kivédhetetlenül jöttek sorban, én meg csak a harmadik után realizáltam az ablakon beüvöltő teliholdat, és akkor már világos volt minden, de tényleg, háromkor olvasni lehetett volna lámpa nélkül, ha tudtam volna, de inkább mindig visszaaludtam, hogy elkezdődjék a legújabb rettenet, pedig nem is rémálmok voltak, csak nagyon valószínű és nagyon részletes álmok, melyekben mindig kellemetlenül éreztem magam, szóval nem féltem, nem üldöztek, nem akartak megölni, csak éppen olyan helyzetekben voltam, ahol nem szeretnék: havas lejtők, ismeretlen pincék, idegen lakások, csupa - egyébként tetszetős, de nekem valamiért mégis nyomasztó - hétköznapi helyszín, ahol mellékszereplők nélkül zajlott az álommunka, de olyan intenzitással, hogy reggelre izomlázam volt, belázasodtam, és begörcsölt a nyelőcsövem, úgyhogy rögtön kenyérhéjat vettem magamhoz, és csendben majszoltam, amíg Iim fel nem ébredt, majd onnantól hangosabban.

Már este úgy feküdtem le az egynapos nullkalóriás önmérséklet után, hogy nem voltak kétségeim az álmaim felől, de azt azért nem gondoltam volna, hogy négy darab kétrészes kalandfilmet fogok belepasszírozni az éjféltől hajnali négyig tartó időszakba, négy rohadt és szellemtelen B kategóriás mozit, és mindet végig kell néznem, mert az álmok már csak ilyenek. Persze mindegyik után felkeltem, és már nyúltam az ágy mellé odakészített borosüvegért, amikor rájöttem, de négyszer egymás után, hogy nem készítettem oda, hiszen úgy döntöttem, felnőtt, pánikbeteg, alkoholista férfihoz méltón, hogy nem készítem oda, mert az rossz, amikor reggel hétkor részegen ébredek, és ez igaz is, mert az tényleg rossz, nem is teszek ilyet sohasem, viszont az álmok így kivédhetetlenül jöttek sorban, én meg csak a harmadik után realizáltam az ablakon beüvöltő teliholdat, és akkor már világos volt minden, de tényleg, háromkor olvasni lehetett volna lámpa nélkül, ha tudtam volna, de inkább mindig visszaaludtam, hogy elkezdődjék a legújabb rettenet, pedig nem is rémálmok voltak, csak nagyon valószínű és nagyon részletes álmok, melyekben mindig kellemetlenül éreztem magam, szóval nem féltem, nem üldöztek, nem akartak megölni, csak éppen olyan helyzetekben voltam, ahol nem szeretnék: havas lejtők, ismeretlen pincék, idegen lakások, csupa - egyébként tetszetős, de nekem valamiért mégis nyomasztó - hétköznapi helyszín, ahol mellékszereplők nélkül zajlott az álommunka, de olyan intenzitással, hogy reggelre izomlázam volt, belázasodtam, és begörcsölt a nyelőcsövem, úgyhogy rögtön kenyérhéjat vettem magamhoz, és csendben majszoltam, amíg Iim fel nem ébredt, majd onnantól hangosabban.

Finoman szólva, vegyes érzelmek motoszkáltak bennem, nem szóltam semmit, csak néztem, hogy nőnek a körmeim, hogy leszek egyre kínosabb, aztán kimentem a fürdőszobába, és átolvastam a Mozaik legfrissebb számát, egészen odáig, míg képesnek éreztem magam konyhai elszívót építeni vörösréz borítással, aztán a biztonság kedvéért még a Csempézés saját kezűleg fejezetet is memorizáltam, de akkor már vissza kellett mennem, hogy betöltsem a kivonulásom által keletkezett űrt.

Figyelmébe ajánljuk