(BEAC, Bogdánfy u.)
Az úgy volt, itt lesz az expó főhadiszállása. Az ám, gödör itt is, mondják, uszoda épül. Öt éve, ezer éve, expó, millennium, nem mindegy? A szomszédos MAFC-pályát most adták át, stopliban rá se mehetnek, ha egyáltalán, gondnok eldönti, lesz-e meccs. De, legalább, van pálya. Lehet nézegetni, lehajolni, szagolgatni. Mi meg mehetünk idegenbe, öt éve, ezer évig, nem mindegy? Mert.
Már hónapok óta a közelben ólálkodtak a munkagépek, először a földest érték el. A kopogóst, a hátsó pályát. Legalább mindig a füvön játszhatunk, mondta Nándi nagypapa, a rangidős. Mosoly se, fűzte tovább mindenki a cipőt. Szégyen, a földest nem sajnáltuk. Esők évadján bokáig a sárban, máskor meg mint a beton. A kopogóst szívből utáltuk. Sziszi le se vetkőzött, ha a hátsó pályára mentünk. Merthogy nem olyan stoplist hozott. Kinek hiányzik a földes? A töltésen elhúzó vonatból unalmukból kibámulóknak biztos nem. A fehérek játszanak a kékek (pirosak, zöldek, feketék) ellen - ennyi. Talán elkaptak egy jó cselt, lövést. Persze ha gól, akkor replay! Vonat visszatolat a déli összekötő vasúti hídra, támadás újraindul, vonat előbukkan, gól! Utasok tapsolnak, mozdony sípol, csapat integet. Én a hátsó pályán a vonatokat szerettem a legjobban.
A munkagépek aztán közelebb merészkedtek, a kispályákra. A dühöngőre. Itt kezdtem, a beton íze számban, hol mész. Az öcséd jobb futballista!, szegény Kazi bácsinak mindig igaza volt. Tanár úr, látná a húgomat!, hülyültem, azóta csak hülyülök, öregfiúk, középcsoport.
Az első hazai meccs előtt fúrótorony jelent meg a pályán. A füvesen. Úgy a jobbszélső avagy a balhátvéd helyén álldogált. Néztük a büféből. Ittam, előre, itt ma nem lesz meccs. És nem lesz holnap. Jött az Öreg, ordított. Mért nem vetkőztök?! Mutattuk neki odakünn az új igazolást. Torony, a Fradiból. Akkor épp ott játszott, ha jól emlék. S holnap jön egy Buldózer, az Építőkből, szinte felszántja a pályát. Majd én elintézem! Itt meccs lesz! Lett is, búcsú-. A munkagépek már a taccsvonalon toporogtak, mint. Szurkolók a bajnokságot jelentő mérkőzés utolsó perceiben. Várták a meccs, a pálya végét jelző sípszót. Aztán beözönlöttek, persze. Most megyünk ki utoljára, Balogh maga elé, csak úgy. Stoplik kopogása hallik, s pattogása szertelen labdáknak. Balogh játszott a pályaavatón is, 1-1 a Keltex ellen, csak most ki ne kapjunk. Feri, hol vannak a zászlók?! Az Öreg megint kiabál, vakít a nap, nem látja a sarokzászlókat. Pedig még ott vannak.
Öt perc van hátra, egy góllal vezetünk. Ki kellene húzni. Mondtuk Darának, a szakosztályvezetőnek, s ilyetén minőségében olykor balbekknek, Gabi, nem lehetne kihúzni? Nem lehetne húzni az időt? Öt évig, ezer évig? Nem, hazudj még. De most már késő. Se expó, se világ, se kiállítás. Még sárgalap se. Mehetünk zuhanyozni.
Sípszó, vége.
Hanyatt fekszem a fűbe, süt a nap. Számba veszem a fűszálakat, letépem ezt a. Rágicsálom, akárha strandon. A füvet megvette egy kertészeti vállalat. Holnap már fel is szedik, viszik a strandra. Napozó nők hónaljában zsombék. Nézem a csapatot, szanaszét négykézláb legelész. Nem, ettünk füvet. Kitűnő fű, volt, kitűnő pálya. Enbéegyes, az ellenfelek mondták, mikor kijöttek. Péenbés, mondanák most, de nem jönnek ki. Mehetünk idegenbe. Föladtuk a pályaválasztójogot, pályát. Föladtuk. A kapufákat kivágják, ugye? Az öreg Balogh, egyszemélyes B-közép, csapatfényképez. Hunyorgunk, süt a nap. Mögöttünk, a félpályán túli csöndben megnyílik az világnak kiállítása, nyílik a gödör. BEAC?, nézett föl a kistányérról Mándy Iván a Művészben, és sorolta a neveket. Kapustól a balszélsőig. Kijártam, persze, és ette tovább a süteményt.
Szám sarkában fűszál. És ezért köpködök.
