Para

Kovács Imre: én

  • 1999. október 29.

Egotrip

Először a Kossuth hagyja abba, aztán Petőfi nem, de abban sincs sok köszönet, pumpálom tovább a walkman keresőgombját, de csak a szokásos kedélyvetélkedő, meg a Tilos, de azt sem mindig igazán tűri meg a depresszióm, főleg ilyenkor, amikor akkora a Hold, hogy kivehető rajta minden hülye lábnyom, és be akar esni az ablakon, én meg hiába húzom fejemre a takarót, csak félek tovább, ráadásul a fülhallgató állandóan kiesik a fülemből, és keresni kell a földön, a barna padlószőnyegen a fekete drótot, percenkét kétszer, de ha meg beljebb nyomom, akkor elkezd fájni a porc vagy csont, ami ott van, ott a fülben.

Először a Kossuth hagyja abba, aztán Petőfi nem, de abban sincs sok köszönet, pumpálom tovább a walkman keresőgombját, de csak a szokásos kedélyvetélkedő, meg a Tilos, de azt sem mindig igazán tűri meg a depresszióm, főleg ilyenkor, amikor akkora a Hold, hogy kivehető rajta minden hülye lábnyom, és be akar esni az ablakon, én meg hiába húzom fejemre a takarót, csak félek tovább, ráadásul a fülhallgató állandóan kiesik a fülemből, és keresni kell a földön, a barna padlószőnyegen a fekete drótot, percenkét kétszer, de ha meg beljebb nyomom, akkor elkezd fájni a porc vagy csont, ami ott van, ott a fülben.

Fel kellene kelteni Iimet, de akkor meg mi van, felkel, én meg mondom, hogy félek, ő meg azt mondja, hogy ne félj, mintha ezzel el lenne intézve a dolog, meg persze van még az, hogy kimegyek a konyhába, és gyorsan megiszom egy fél liter bort, de egyszerre, mert ha ilyenkor elaprózom, akkor nem hat egyáltalán, de most ezt sem lehet, mert reggel el kell mennem, és már majdnem reggel van, úgyhogy inkább nem megyek sehova, csak fekszem, és szörfölök az állomásokon, Petőfi, Rádió 1, valami izé, Tilos, Bartók a vége mindig, ahol Notturno reggelig, de megint kiesik a fülhallgató, én pedig gondolkodom, hogy hagyom, és kimegyek inkább a konyhába, de aztán visszateszem, és hallgatom, ahogy számomra teljesen ismeretlen portugál szerzőktől számomra teljesen ismeretlen finn zenekarok szerzeményeket játszanak, de tényleg szépen, ha mondjuk nem lennék depressziós, és nem lenne telihold, akkor bizonyára hosszan hallgatnám, igaz, akkor nem is lennék ébren, hanem aludnék, mert aludni sokkal jobb, mint ébren lenni, felkeltem mégis inkább, felkeltem Iimet, gondolom, de aztán felkeltem inkább, és kimentem a konyhába, hogy levegyem a polcról az Unicumot, volt még benne nyolc cent, talán elég lesz ez is, hogy elaludjak, de akkor felébredt Iim, és kiszólt, hogy valami baj?, valami, csak a szokásos, mondom, de már elmegy a kedvem az Unicumtól, mert visszatérve büdös lesz tőle a szám, inkább egy fél Xanax, de az meg a polcon, ahonnan biztosan leverek valamit, úgyhogy marad a Notturno, ismeretlen szerző műve a tizenhatodik századból, előadja a turkui Mandíner vonosnégyes, aztán elkezd világosodni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.