Először a Kossuth hagyja abba, aztán Petőfi nem, de abban sincs sok köszönet, pumpálom tovább a walkman keresőgombját, de csak a szokásos kedélyvetélkedő, meg a Tilos, de azt sem mindig igazán tűri meg a depresszióm, főleg ilyenkor, amikor akkora a Hold, hogy kivehető rajta minden hülye lábnyom, és be akar esni az ablakon, én meg hiába húzom fejemre a takarót, csak félek tovább, ráadásul a fülhallgató állandóan kiesik a fülemből, és keresni kell a földön, a barna padlószőnyegen a fekete drótot, percenkét kétszer, de ha meg beljebb nyomom, akkor elkezd fájni a porc vagy csont, ami ott van, ott a fülben.
Fel kellene kelteni Iimet, de akkor meg mi van, felkel, én meg mondom, hogy félek, ő meg azt mondja, hogy ne félj, mintha ezzel el lenne intézve a dolog, meg persze van még az, hogy kimegyek a konyhába, és gyorsan megiszom egy fél liter bort, de egyszerre, mert ha ilyenkor elaprózom, akkor nem hat egyáltalán, de most ezt sem lehet, mert reggel el kell mennem, és már majdnem reggel van, úgyhogy inkább nem megyek sehova, csak fekszem, és szörfölök az állomásokon, Petőfi, Rádió 1, valami izé, Tilos, Bartók a vége mindig, ahol Notturno reggelig, de megint kiesik a fülhallgató, én pedig gondolkodom, hogy hagyom, és kimegyek inkább a konyhába, de aztán visszateszem, és hallgatom, ahogy számomra teljesen ismeretlen portugál szerzőktől számomra teljesen ismeretlen finn zenekarok szerzeményeket játszanak, de tényleg szépen, ha mondjuk nem lennék depressziós, és nem lenne telihold, akkor bizonyára hosszan hallgatnám, igaz, akkor nem is lennék ébren, hanem aludnék, mert aludni sokkal jobb, mint ébren lenni, felkeltem mégis inkább, felkeltem Iimet, gondolom, de aztán felkeltem inkább, és kimentem a konyhába, hogy levegyem a polcról az Unicumot, volt még benne nyolc cent, talán elég lesz ez is, hogy elaludjak, de akkor felébredt Iim, és kiszólt, hogy valami baj?, valami, csak a szokásos, mondom, de már elmegy a kedvem az Unicumtól, mert visszatérve büdös lesz tőle a szám, inkább egy fél Xanax, de az meg a polcon, ahonnan biztosan leverek valamit, úgyhogy marad a Notturno, ismeretlen szerző műve a tizenhatodik századból, előadja a turkui Mandíner vonosnégyes, aztán elkezd világosodni.
