Na, ilyen egy helyzet, ami tarthatatlan, mondta Erzsi, és a macskaköves Luther utcára mutatott, aminek közepén ott feküdt a frissen elgázolt Kövér Kislány, mint egy kupac ellentmondás. Bal fülét az évszaknak egyáltalán nem megfelelő langyos szél lebegtette, míg a jobb a feje és a macskakő közé szorult, helyzetéből adódóan.
Ezután hümmögést hallottunk.
A telefon kicsöngött, Béla aggódva nézte az időközben felcipelt kutyát a fotelban a fülére szorított kagylóval, de doktor Préda Emil nem vette fel sem a rendelőben, sem otthon, sőt doktor Prédáné doktor Bulányi Edit sem vette fel, aki mielőtt doktor Prédáné lett volna, szakállas nőként lépett fel egy vándorcirkuszban, csak akkor még úgy hívták, hogy Elizabeth. Egyébként mindketten Tomográfban voltak, a hétvégi telkükön, és egrest palántáztak, de ez történetünk szempontjából lényegtelen, sőt ennek a ténynek az ismertetése kifejezetten hátráltatja a pozitív végkifejletet, aminek pedig a következő hasáb közepéig be kell következnie, mivel különben átcsúsznék az olvasói levelek közé.
A Kövér Kislány közben jobban lett, felült, és a csak rá, valamint a jegesmedvékre jellemző módon eltakarta az orrát, hogy jobban beleolvadjon a fehér háttérbe, ami nem volt, meg egyébként is, mi ez a hülyeség.
Nagy, zsíros gombócokként teltek a másodpercek, Erzsi kenyér nélkül nyelte a Seduxent, Béla pedig ukrán vodkát ivott üvegtörmelékből, míg a taxira vártak, hogy a Kövér Kislányt bevigyék az állatkórházba.
Egyébként nem volt egy rossz nap, délelőtt banánt ettek babbal, és átültették a fikuszt, mert már kinőtte a cserepet.
