Abban azért benne van az egész magyar sors, amikor végigbiciklizem a Kerepesi úton a Keleti pályaudvartól az Örs vezér teréig, sőt igazából a Népszínház utcától a Fehér útig, szóval előbb egy kis zegzugos szoció, aztán egyenesen végig a semmi mentén, hogy végül megint legyen pár kanyar.
A Keleti pályaudvar ótvaros sárga tömbjét elhagyva, óhatatlanul az Ügetőt kell bámulni egy darabig, az Ügető meg bezárt, ami, hát, több mint kihívás. Az még csak járja ilyenkor, hogy félig fagyott sár van az úton, de hogy ugyanez a matéria takarja a falakat, és ruha helyett ezt hordják a pótos IFA-k sofőrjei, akik hosszas küzdelem után megelőznek valamelyik gyönge emelkedőn, azért ez egy kicsit próbára teszi eddig elfojtott szuicid hajlamaimat.
Olyan az egész, mint egy lelassított ámokfutás egy elhanyagolt iszapbirkózó csarnokban, még szerencse, hogy balra felbukkan a Népstadion, megannyi siker színhelye. Akár egy tetves rom, amit ahelyett hogy felépítettek volna, lefújtak szürkével. Az egész komplexum árasztja a dögszagot, még a Készenléti Rendőrség viszonylag egyben lévő tömbje sem dob fel, inkább elkezdek sorolni, hogy ne kelljen jobbra kanyarodnom a Wartburgokkal és Daciákkal, mert arra biztos valami még szörnyűbb következne, de nem, megyek egyenesen, hogy elérjem azt a pontot, amikor végre kibukkan a felszínre a metró, hát, mondhatom, rég kacagtam ennyit, de legalább fel lehet hajtani a járdára, el a Pillangó utcai megálló mellett, ahol végre a sarat felváltja a nedves por, és karvastagságú gyökerek keresztezik az utat, hogy nagyjából négyméterenként elharapjam a nyelvemet.
Az Örs vezér tere ehhez képest a színek kavalkádja, van a szürkén kívül még fekete meg valami világosbarnás árnyalat, hogy jobb kedvük legyen a munkába indulóknak.
Órák óta az első kanyar, jobbra a Fehér úton, itt már nem is latyak van, de kifejezetten fáradt olaj hömpölyög az úttesten, amin egyébként olyan gépjárművek járnak, amilyenek nincsenek is, és színük a fentebb említett összes árnyalat üde keveréke.
A Finommechanikai Művek szép, felviszem a kerékpárt az első emeletre, és nekitámasztom az olajzöld folyosó olajsárga csíkjának.
Aztán hazafelé ugyanez, csak az ellenkező irányba.
