Ez az egy számuk volt. Vagy még egy, a bé oldalon. Na, tudjátok. Nem tudtuk. Az volt benne, hogy szép az élet, milyen jó élni, meg a tavaszi nap, a´sziszem, az is benne volt. Szép nyári nap? Tavaszi. Fák, virágok, fény? Imádok élni? Ne hülyéskedjetek, Kati és a Kerek Perec, jó szám volt. Megfejtés elnapolva, dolgunkvégezetlen távoztunk a kocsmából.
Ám hajnali kettőkor, amikor mindig fölriadok, pedig nem is kell az órát előre-hátra állítgatni, és fönn vagyok, kívánságműsor, kettőtöl ötig, jut eszembe számtalan rosszabbnál rosszabb - ám most nemhiába bóklásztam, ürítettem, ittam gyümölcslevet, mert eszembe jutott. Jókedvű nap, Kati és a Kerek Perec, persze. És, mint a mesében, alig vártam a reggelt, hogy beledúdoljam a telefonba, én nyertem, Jókedvű nap, ha jó a kedved üsd a, te nyered. Jókedvű nap? Nyirok, csomó, koszlott ködökben, piha!, varjak ülnek, nincsen is nap, jókedvű. Pedig aznap vala a magyar kultúra napja, Kölcsey befejezé a Himnuszt Csekén, hátradőlt, szertenézett, nem lelé a napot, köd, köd, köd, azóta. Nagy nap ez a mai, bőséggel teli jó kedvvel, összegyűltünk hát mi is, komám, Árpi és én, méltón ünnepelni, az kocsmában, újfent.
Három magyar össze, ha jól, összejön, minden, ivának legott. Árpád, a punk, ne féltsd ősi, nem. Árpád apunk három leánygyermek, régi, dicső atyja, magyarok, tőle, ne akarjatok többet. Három a magyar, kisfröccs, rizling, hármasával isszák, csak én sörözök, istentelen, pedig csapolt sincs, akkor öntsék ki korsóba a pultnál, hadd higygyem úgy, különös kívánság e különleges napon, ma van a magyar kultúra napja, most már a pincérek is tudják. És kihozzák korsóban, a kultúra üli itt torát. Hanem. Ha már ilyen szépen összejöttünk, mondjuk el a Himnuszt. Fel is álljunk? Te már fel se bírnál, maradjunk tapodtat. Összenéz e néhány gyászvitéz, s belekezd. Az eleje persze simán megy, minden hülye ismeri a futballmeccsről, de mi van a jövendő után?! A köd, mindig? Valahogy öszehozzuk, Õseinket felhozád, s tovább, rossz a strófasorrend, folyton vezekelni akarok, Hajh, de bűneink miatt, komám csak azt ismételgetni, nagyon szégyellem magam, szatmári gyerek, vigasztalom, akkor ne süllyedjek el én, apám Csekén született, meg különben is, milyen magyar az, ilyen. Himnuszból pár éve közepest kaptam, barátom fölhívott, másnapra kéne egy elemzés leányának, azt hitte, értek hozzá, bediktáltam a telefonba, szerkezet, rímképlet, korrajz, minden, közepes, de valld be, hogy apukád csinálta, mondta a tanár. Akkor most ismételjük el, együtt. És elszavaltuk, és már a kocsma is tudta, hogy ma van a magyar kultúra napja. Jókedvű, ám rövid nap, nehogy már vége legyen kilenckor, záróra!, biztosan hamisan szavaltunk, irány a körút, három magyar imbolyog az ősi magyar ködben, Árpád apánk, komám, az eltévedt lovis meg én. Fények világolnak, ide most betérünk, hülye vagy, ez egy pizzeria, nekünk már úgyis mindegy. Bajor sört iszunk, stílszerűen, a magyar kultúra napján. Akkor most mondjuk el büntetésül a bé oldalt, Szózat. Szósz fennakad Árpi torkán, hawaii, stílszerűen. Az elején itt sincs gond, a következő két strófa is megvan, Hunyadnak karjai. Mi jő ezután? Nem, még nem a nagyszerű halál, erőltetném pedig. Árpi a pizzamaradék és a temetkezés fölött, ezt hajtogatja. Komám asztalra ejti homlokát, gondolkodik és szégyenkezik. Józanul biztos tudnánk. Úgy még így se. Az nem lehet, hogy ne tudjuk, de bizony. Ne búslakodjatok, ez azér´ is egy jókedvű nap, énekeljük el, százötven éve halt meg Petőfi, emlékére, Befordultam a konyhára. Zengett a pizzázó, ilyen itt még nem volt, nem is lesz, ne jöjjünk ide többet, mondták búcsúzóul. Nem is, a pizzánk, javában, égett.
Barátim Budára mentenek, sajnos én értem haza elébb, kabátom se vevém le, megnéztem Kölcseyt, szégyen, szemre, kihagytunk egy strófát, tudjátok, ami úgy kezdődik, hogy Hányszor zengett ajkain, tudjátok. Vörösmartynál meg Hunyadnak karjai után a Szabadság jön, de hiszen tudjátok.
Barátim pedig mit sem sejtve utaztak a Moszkva térig, majd vissza a körtérig, s még most is utaznának, ha nem keltik fel őket.
Én akkor már ébren voltam, rettegve vártam a két órát, amikor fölébredek.
Kéne már egy igazán jókedvű nap, sok, bőséggel, mégis.
És magyar.
