Révész Béla (1876-1944/45) ez az író, akinek életművéből ma már legfeljebb az Ady és Léda szerelmét megörökítő (fél)irodalomtörténeti munka juthat az eszünkbe, s az is csak hosszas fejtörés után.
Pedig Révész pályafutásának első szakaszában vitán felül nagy tehetségnek és úttörő irodalmárnak számított. Jobbára a nincstelenekről, a proletárokról írt, s regényei, novellái korántsem csak a szegénység kendőzetlen ábrázolásával keltettek feltűnést a múlt századelőn, hanem expresszív elemekben dús nyelvhasználatukkal, s naturalizmusukkal is. A naturalizmussal, ami kiterjedt a nemiség megnyilvánulásainak bemutatására is, lett légyen szó akár "beteg vágyakozással elrajongó", s a "kéjgályákon" tovasodródó földesúrról, akár élvvágyó parasztasszonyokról. Első regénye, az 1914-ben megjelentetett Vonagló falvak is róluk, pontosabban a kivándorolt férjeik nélkül vergődő falusi nők szereleméhségéről szólt, egy ugyanekkoriban keletkezett novellája pedig egy prostituált éjszakai műszakját rekonstruálta helyenként gyomorforgató érzékletességgel. A Három forint című novellában a réges-régen elbukott Cecil a legkülönfélébb kuncsaftokat húzza be hitvány odújába, köztük egy irdatlan erejű, indulatos csavargót:
"Veszekedtek, a férfi dühöngve dobta az asztalra a harminc krajcárt:
- Nesze, ne... te svandra... - De megbékült és vad karolással megroppantotta a leány derekát. Cecil felsikoltott:
- Jézus... ne ilyen erősen...
A férfi felnyalábolta Cecilt és belenyomta az ágyba. Suttogott, makogott, zihálva morgott:
- Egy éve nem szerettem, lecsuktak... te, te... szívem...
A leány nyögött, gyönge testét mángorolta az óriás fetrengő teste."
Jön még a lányhoz diák és katona, "potyognak a hatosok Cecil termő ölébe", s Révész nem késik bemutatni a novella főszereplőjének végzetes lealacsonyítását. Cecil, "aki nő, oltár volt tulajdonképpen, ahova férfiak leborulva áldozni mennek", összeadja magát a legundorítóbb dögletes véglényekkel: "Az irgalmatlan éjszaka megnyitotta szennyes mélységeit. Cecil végighurcolódott a förtelmek völgyein. Csúsztatta-lökte párját a nyomorék-gyönyörök útjaira, a szégyent, a tisztaságfoszlányokat, az irtózást, mindent elraboltak tőle és nem érezte a bűzt, mely szerelmükből felgőzölgött, nem látta a fekélyt, mely vőlegényéről rátapadt; bevette magát a hullaemberbe..."
Lárva mögött című novellájában Révész egy tragikus szerelmi háromszögről írt, a paraszt Selymes Gáborról, annak szép, de romlott feleségéről, valamint urukról, az asszonyt a férj tudtával megszeplősítő Kincs Andrásról. A kezdetben ágaskodó önérzetű férj nemi megjuhászodását ekképp olvashatjuk: "Nyugtalan esték meggyöngítették Selymes Gábort és melegen hömpölygő gerjedelmekkel a derekában, a mellében odahunyászkodott a rossz asszony mellé. Két karját kitárta, megfeszült karolással elkapta a menyecskét. Zavartalan volt a homály, a szobában két ember zihálása neszelt, kívül a föld esti dalosai kurrogtak, zirrentek, cirpeltek. Selymes Gábor rátapasztotta száját az asszony arcára: - Ágnes, enyém lesz a gyerek?"
Merőben új hang volt ez a század eleji magyar irodalomban, s így talán érthetőbbé válik Ady Endre baráti lelkesedése, aki Révész nehézkes mondatait érdemén felül jutalmazta, ekképp írván: "Révész Béla Beethoven-lélek, aki hallja azt a sors-zenét, mely az Életet, a nagy hangversenytermet bezúgja. Témái: történet-szimfóniák..." A derék, és szerkesztőként valóban figyelemre méltó Révész utóbb maga is úgy érezte, hogy helyes az ítélet, vagyis "az expressionizmus eszközeit a legelsők között ő használta az európai irodalomban". Ez a tudat, valamint a vélelem, miszerint követők és epigonok egész hada lesi módszereit, megkönnyítette Révész számára, hogy elviselje az írói tekintélycsökkenés (1919 után politikailag is motivált) vigasztalan processzusát. Ilyesformán bizony novelláinak erotikus fordulatai is mindinkább komikusnak hatottak; a férfi derekában "melegen hömpölygő gerjedelmek", s a "mámoros támadás" kiváltotta "őrjöngő gyönyör" egyhamar elvesztette irodalmi vonzerejét.
Révész, aki öregkorára lassanként teljesen megsüketült, orfeumokban és mulatókban kereste a kikapcsolódást. Témát is talált e helyütt: Földi Óperenciák című novellája is mulatóhelyeken játszódik, tárgya egy táncosnő és egy indus szentember plátói szerelme, amit megmérgez a leány kicsapongása "villásbajszú germán bikákkal" és francia szeladonokkal. A rendezetlen származású, 1944-ben a németek által elhurcolt, öntudatosan szocialista írótól e novella egy részletével búcsúzunk, amelyben minuciózus aprólékossággal és ideológiától ment' élvetegséggel örökítette meg főhősnőjét, a szépséges Nanont:
"Nanon bontogatta fátyolait, fehéren vonaglottak a vállai, kígyós karjai keskenyedve már csupaszodtak, a forró dereka meztelenül kanyargott a nagy csípői között, kicsi, ifjú melle duzzadva emelgette a smaragdtakarót... Nanon derekán fehér kígyók siklottak, felrohantak a meleg hónaljába, letekeregtek a diadalmas csípőire, ölelkezve fonták át a szétnyitott lábait, kéjelgő utazással rácsavarodtak a zafír-ékes, rubint-díszes hosszú ujjaira, kulcsolódtak, remegve kihajoltak.
Nanon megrázkódott, eltorzult arcát fölemelte..."
