Kétes örömök
No-mobil I.
Eörsi Pista legutóbbi, tőle illően is pompás verskötetében (nem ismétlem magam! cikket ld. másutt) olyan szelíd cikluscímekkel dob meg minket, mintha mi hajigálnánk őt kővel: Szép emlékek pl. egy ilyen. Hát felbátorodtam, legyen annyi hasznom belőle, hogy másokkal foglalkozom: lophatok szellemet. Örömmel hallottam a híres galéria melletti lágymányosi utcára fordulva egy tisztasági dolgozó szavát. Történetesen a hajnali időpontot választottam lemenésre (röviden: saláta és krumpli és zsömle Totyinak, zsömle magamnak is egyetlen manapság kosztomhoz - pirított vajas sós zsömle és csapvíz, csapnivaló, de... majd meglátjuk), s így az utcákon senki se járt, Harlemben minden csendes volt, a nótát is hallhattam, de csak előtte, a 3sat-ról jó CD-n, reklám, s büszke voltam, hogy meg tudtam ítélni, akár a Nature Boy-t, naná Milt Jackson pintyegte a Modern Jazz Quartettel, én hogyan "játszanám", mi a dzsessz és hasonlók; s még játszanom sem kell "tudni"; mellesleg a zongorát - és a karmesterkedést - Kocsis Zoltán pompás riportja hozta be, jó ezeknek a zenészeknek! bár én tudnék úgy zenélni, ahogy ő tud beszélni, vagy szobrászni, ahogy a Jovánovics György ír! Verebem ma nem tojt, az életéért ráérek d.u. rettegni, bár még mindig jobb, ha tojik. A veréb, nyáron tök dilis, mindent megtesz, hogy elpusztítson (másutt írtam! bosszút állandó az emlősök győzelméért valami iksz-millió évvel ezelőtt a madarak felett, 3sat), üvölt, tépáz, lábam alá jön, üle-
-pem alá rak fészket stb. (Kellett egy bekezdés. Elég is belőle.)
Szórakozásaim (bekezdés) minimalizálódtak tehát, így a B. utcán haladva a köztiszt. dolg. egyfolyta beszéde, magánbeszéd, öröm volt számomra. Eleinte. Mert ha már nem US Postal (állítólag Armstrongékat nem szponzorálja tovább az amerikai posta; minket a magyar nem szponzorál, semmiben lassan), hát Jan Ullrich se, nekem nem, s örültem, nem mobilba beszél a sugárzó-fakó mellényes ember.
Kétes lett örömem.
Egyfolytába a világ anyját ba-
(alcím) szatta ugyanis! Adta Kenyatta (egy ló volt, Glasgow-ban hagytam ki, és mit tesz az ég, egy Kenyatta-szoborba ütköztem fél órára rá, egy műkereskedés kirakatában; szerencsére csak az üvegen át.) A lóverseny kétes örömei közé tartozik, hogy pl. egyszer, mikor még lovakkal foglalkoztam, s nemcsak nosztiztam, mint most (kétes öröm), igen, hogy egyszer a Diadalív árnyékában (keleti helyzetem változatlan) a Paris Turf-ben kiszúrtam magamnak egy közepesen rangos versenyben egy Kopelman és egy Kagu nevű lovat. Elderítés-felhárítás-mániámnak megfelelően soroltam be őket foglalkozásba, tény, hogy remek párost alkottak képzeletemben, már a filmet is (fekete-fehér) elképzeltem hozzájuk. Teljesen beárnyékolták Bogart-kalapjukkal (képzeletemben) a versenynapot, hát... mit mondjak, miért gondolok reájuk? Kopelmanból, aki Kagu előtt a futamot nyerte Longchamp mezején, nagy ló lett, "én megmondtam", kétes diadal. Talán Kopelmant 20 frankkal helyre fogadtam, mit tudom én már. Ezer frankra kellett vón a befutót oda-vissza, az akkor fele, az egyik jó, minimum 19 000 lett vón. De hát én tele vagyok ilyen élményekkel, s ahogy majdnem mindenben alapvetően megváltozott a külhoni versenypályákon és irodákon eltöltött laza 14 év, az elderítés-felhárítás fogalom is így jött: mindent el tudok rontani magamnak, de: tisztán, ülepítve látom. (Verebem ülepem alá rak fészket. Az ülepet CSAK így értettem.)
Mert telerakták újságokkal, ezek...
...így az utcaseprő, mit finomkodjak, ő se tette, saccolgatva haladtam, hallgatva akarva-akaratlan a káromkodást, ömlesztett egyfolytába-szót, saccolgattam, a házak előtt itt-ott mégis álldogáló illetőknek melyike lesz vevő a dumára. Nem hiszem, hogy az utcatisztító a kapcsolatot akarta volna, vagy hogy jobb legyen neki bárkivel a világ, élvonalból szétverte vón a pofáját annak, aki reklámújságokkal stb.
Mindezekre azért tudtam ilyen jól figyelni, mert a sört, hidegvágással, keservesen, ugye, elhagytam. Milyen jó volt pedig Longchamp pályáján is sörözni! Olykor, ha fogadni (nem ezer, ah! de néha húsz-ötven frankba) se mertem, a sörrel, szendviccsel fix értéket kaptam, és 1993-ban még fiatal voltam, s csak 86 kiló, nem mint most lettem, 92 (de már legalább 87-re lementem, jaj, idők változása), kétes öröm, hogy elhagytam söröm. 66 vagyok, már megszenvedtem az ilyen változásokat.
Totyi (Totyelman és Totyu, ugrik be) is azért kéne, hogy önrontás helyett (ám rontson engem iszonyú rikácsolással és veszélyokozással, azt rendesen derítem és hárítom, pláne nem iszom, tudok vigyázni), hogy tehát 5-6 évet éljen még, mert... na, kéne, kész.
Meglátjuk. A piacra (Fehérvári) érve láttam - kétes öröm! -, a kukorica mellett tombol a sárgadinnye, száll illata, de még a görögé is, és van málna, ribizli (jó, azt nem csíptem, sokat kellett csípkedni), van (jó, nyáron nem vonzó) máj, gomba (mindig vonzó), stabilan tejföl, túró stb. - én összesen egy sajtos rudat vettem magamnak, bár nem az én ízesítésem, s ezt tudtam is. Kétes öröm.
A 86-os busszal jöttem haza. Sivár. Dobozolós korszakomban (pláne: Beck's, Heineken, Stella reggel, aztán otthon a leszállított árúak, de max. Schloss, Tuborg akkor is - ah, mikor a Tuborg nekem nem ízlett!) mekkorákat vánszorogtam fás utcákon, át hegyen kis busszal, le hegyről... de nem és nem megy a sör, marad az a kétes öröm, hogy nem költöm a nem létező pénzemet is erre (napi 9 doboz már elég nagy pénz), nem hízom, sőt, ha koplalok is, hát (talán! ki tudja) fogyok is, nem kell mindig bokrokat látogatni, szép harmonikus életem van a nagy semmiben. De meg se öltem senkit, ok nélküli cselekvésként, mint Camus hőse, és nem vágyhatom rá, hogy végső történésemet a tér bámész népe ujjongva fogadja. (A vált kedv. nem címként külön, ide: No-mobil II.)
Még mit nem! Utolsó kis gyalog-szakaszomon meanderezve kerülgetem a szóló szembejövőket is, ismerős ne! tényleg nem az, hogy dzsigericából (jugó máj), de kukoricából, túróból, tökből, dinnyéből sem akarok szót váltani. Ism.: irgalmazz, istenem! még veled is szót kéne váltanom? (Nemes Nagy Ágnes, szabadon.)
Megj. tegnap óta tudom (3sat): a kagu egy madár. Most nem az, hogy akkor meg is tettem volna, de hogy így őrlődnek a dolgok. Mit beszélnék veled, isten, mikor vánszorgok?!
