Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy az ilyen és ehhez hasonló mondatok igazsága ma is csak Desmond Morris szemüvegén keresztül nézve bomlik ki előttünk. Morris, a 20. század egyik legnevesebb antropológusa és zoológusa – aki most már a 97. életévében jár – 1981-ben írta meg egyik legtöbbször idézett művét, a The Soccer Tribe (A futballtörzs) című nagyszabású, részleteiben komoly, összességében ironikus (vagy éppen fordítva) elemzését a futball törzsi jellegéről.
„Az emberállat rendkívüli faj” – így szól a könyv első mondata, majd ebből bomlik ki az analízis, olyan alapvetésekkel, mint hogy a futballmérkőzés nem más, mint rituális vadászat, stilizált csata, vallási ceremónia vagy társadalmi drog. De szó esik a műben a törzsi énekekről, a törzs jelvényeiről, és persze a hősökről, a varázserőről, a bátorságról, a mundér becsületéről vagy a mitikus léptékű bukásról is – Morris valamennyi megállapítása érvényes a mára, még akkor is, ha a könyve régi illusztrációin megjelenő, akkor még legfiatalabb játékosok többnyire már az edzőkorból is kiöregedtek.
A törzsi múlt továbbélésére a legjobb példa a mostani Európa-bajnokság. Elég, ha megnézünk néhány videót a meccs előtti vonulásokról, elég, ha látjuk, hogy a pályára babonából ugrándozva lépő játékos hogyan pillant fel az égre, vagy hogy mennyire archaikus elemekből épül fel egy-egy gól utáni ünneplés. Hogy a szurkolók közti feszültségekről, amit például egy csomag spagetti szimbolikus kettétörésével vezetnek le (esetleg éppen éleznek), vagy az albán–szerb–horvát háromszögben a médiatérbe helyezett politikai gesztusokról ne is beszéljünk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
