Egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Elitista attitűd

Egotrip

Mint akiben tüzes vasat forgatnak.

Na jó, ne dramatizáljuk, mint akiben fogpiszkálónyi tüzes vasat forgatnak; mindenesetre felszisszenek, talán meg is pördülök a tengelyem körül, ha nem a kanapén olvasok éppen. Csányi Vilmos etológus – saját meghatározása szerint „utolsó, tudományos igényű, de népszerű olvasmánynak szánt” – műve van a kezemben. Teremtő képzelet a címe, A kreativitás evolúciója az alcíme. Izgalmas, és a szó legnemesebb értelmében véve szórakoztató könyv. Nem is tudom, miért van ott az a de – „tudományos igényű, de népszerű” –, hiszen az egység tökéletes, inkább az és dukálna. Éppen a Képzelet a kultúrában alfejezetnél járok. Arról van szó, hogy a jó politika, a jó tudomány, vagy a jó ipar az, „amely képes a sok lehetőség közül kiválasztani egy olyan akciósorozatot, amely egy jövőbeli elképzelést a jelen lehetőségeivel értelmesen, lépésről lépésre össze tud kötni”. Avagy: a társadalmak, a kultúrák is felfoghatók evolúciós rendszerekként. Ekkor következik egy „egészen más példa”, avagy az én fogpiszkálónyi tüzes vasam.

„A 2020-as években tűnt fel a fiatal egri zongoraművész, zeneszerző, Péter Bence, aki a világ távoli sarkából, segítség nélkül elkezdte bűvölni a világot különleges zongorajátékával. Nem klasszikusokat játszik, hanem saját darabokat, vagy átvesz egy-egy dallamot ismert popzenékből, és azokat egészíti ki improvizációival. Az talán nem is olyan különös, hogy alig egy-két év elteltével a YouTube-on megjelenő 3–4 perces játékok hatalmas nézősereget, sokmilliósakat vonzottak (…), hanem az élő koncertek. Szerte a világon többezres hallgatóságnak játszik, amit hihetetlen lelkesedéssel, felállva, tapsviharral fogadnak.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.