Na jó, ne dramatizáljuk, mint akiben fogpiszkálónyi tüzes vasat forgatnak; mindenesetre felszisszenek, talán meg is pördülök a tengelyem körül, ha nem a kanapén olvasok éppen. Csányi Vilmos etológus – saját meghatározása szerint „utolsó, tudományos igényű, de népszerű olvasmánynak szánt” – műve van a kezemben. Teremtő képzelet a címe, A kreativitás evolúciója az alcíme. Izgalmas, és a szó legnemesebb értelmében véve szórakoztató könyv. Nem is tudom, miért van ott az a de – „tudományos igényű, de népszerű” –, hiszen az egység tökéletes, inkább az és dukálna. Éppen a Képzelet a kultúrában alfejezetnél járok. Arról van szó, hogy a jó politika, a jó tudomány, vagy a jó ipar az, „amely képes a sok lehetőség közül kiválasztani egy olyan akciósorozatot, amely egy jövőbeli elképzelést a jelen lehetőségeivel értelmesen, lépésről lépésre össze tud kötni”. Avagy: a társadalmak, a kultúrák is felfoghatók evolúciós rendszerekként. Ekkor következik egy „egészen más példa”, avagy az én fogpiszkálónyi tüzes vasam.
„A 2020-as években tűnt fel a fiatal egri zongoraművész, zeneszerző, Péter Bence, aki a világ távoli sarkából, segítség nélkül elkezdte bűvölni a világot különleges zongorajátékával. Nem klasszikusokat játszik, hanem saját darabokat, vagy átvesz egy-egy dallamot ismert popzenékből, és azokat egészíti ki improvizációival. Az talán nem is olyan különös, hogy alig egy-két év elteltével a YouTube-on megjelenő 3–4 perces játékok hatalmas nézősereget, sokmilliósakat vonzottak (…), hanem az élő koncertek. Szerte a világon többezres hallgatóságnak játszik, amit hihetetlen lelkesedéssel, felállva, tapsviharral fogadnak.”
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
