Szécsi Noémi

Nem és nem

Új jog, régi kötelesség

Egotrip

Feladtam a büszkeségemet.

Nem először történik, sőt az évek múlásával egyre gyakoribb lesz, szóval nincs ebben semmi különös. Fáradok, öregszem, ráadásul még mindig itt van velünk ez a „helyzet”, ami olyan változatos módon tud minket térdre kényszeríteni.

Szóval mégis megvettem a paradicsompalántákat attól a hippikülsejű alaktól a termelői piacon. Csak rájuk kell nézni, nyilvánvalóan kokszolt palánták, a levelük olyan méregzöld és a száruk is annyira erős, hogy az én idő és figyelem hiánya miatt mostoha sorsot elszenvedő, saját nevelésű palántáimhoz képest úgy néznek ki, mint egy fehérjeturmixon és csirke-rizsen élő fitneszversenyző a megmérettetés előtti szálkásító héten, vagy mint Alexander Skarsgård, mikor a Tarzan szerepére edzett. Az a rasztahajú biztosan ugyanabban a párásított levegőjű, hőfokszabályozott üvegházban vagy mobil fóliasátorban tartja ezeket, ahol a vadkendertöveket is. Azok szoktak ilyen burjánzóak és harsogó zöldek lenni a híradóban mutatott rendőrségi videókban. Tudom, keserű vagyok, de sohasem hittem volna, hogy idáig süllyedek.

Mert nemcsak hogy feladtam a büszkeségemet, de ki is égtem. Hanyatlásom valószínűleg akkor kezdődött, amikor emancipációs harcom – amely afrikai országok polgárháborúihoz hasonlóan folyamatos és véget nem érő – a járvány és a hónapok óta tartó home office azon pontjához érkezett, hogy munkaóráim és személyes integritásom védelmében megtagadtam az ebédidőben való ételkészítést, és családtagjaim figyelmét felhívtam az ebédrendelés lehetőségeire. Tudtam, hogy a családom ezer éven túl lebomló dobozokba mért drága moslékot fog kapni, de azon a ponton ez már számos ok miatt egyáltalán nem érdekelt. Futottam a határidők után és öntöttvas palacsintasütővel ütöttem a bennem élő, családjáról való gondoskodás iránt elkötelezett anyaistennő fejét. A hozzám hasonló városi értelmiségi családanyákhoz hasonlóan azt próbáltam meg felbecsülni, hány évvel vetett vissza „minket” ez a „helyzet”. Volt, aki százat mondott, volt, aki kétszázat. Persze attól függ, az ember honnan nézi.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.