És ez nem valamiféle viccelődés akar lenni, amiként ennek az írásnak a (Maimonidésztől lopott) címében sincs irónia. Az olvasók zöme Shakespeare és Dante fordítójaként, költőként és nyelvészként ismeri Nádasdy Ádámot (sőt talán nótaénekesként is). Nekem fontos tanárom volt az egyetemen úgy fél évszázada. Mi voltunk a tanítványainak az első nemzedéke, és utánunk jött még jó pár. Tényeket is tanított nekünk, de azt is, hogy miként kell elegánsan érvelni, keményen vitatkozni, lehetőleg mást gondolni, mint az elődeink, és érdekesen írni a nyelvészetről, ami a lehetetlennel határos dolog, ugye. Elöljáróban szögezzük le tehát, hogy sokunk kalauza Nádasdy tanár úr volt, a Kalauz pedig szórakoztató és szellemes munka, továbbá, hogy ez a könyv a nyelv szerkezetével foglalkozik, nem a társadalmi vonatkozásaival.
Noha a szerző az előszóban azt állítja, hogy a Kalauz nem „szorosan vett tankönyv”, nekem azért gyanús, hogy mégiscsak az. Azaz olyan, kezdőknek szóló szakkönyv, amely bármely nyelvészeti bevezető szeminárium tankönyveként is használható. Végigkalauzolja a nyájas olvasót a nyelvtudomány témáin és területein, érthető nyelven és szellemes példákkal bemutatja a legfontosabb fogalmakat. Közben mindig tudja, hogy hol kell megállni: nem megy bele részletkérdésekbe és olyan vitákba, amelyek nem vezetnek sehová.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
