Tifó Pól Aldo pénztáros aznap ezeregyszáznegyvenhét jegyet adott el. Az ezeregyszáznegyvenhét ember csöndje éppen egy percen és húsz másodpercen át tartott. A labda időközben visszagurult az ötös mészcsíkjáig, ahol egy galamb szállt rá. Még a téglakerítésen ülő potyázó néger kisfiúk is hallották a halk és gyengéd, párhívó turbékolást. Néhányan keresztet vetettek, csak eztán zengett föl az érdes és durva, messzehangzó gólöröm.
(Darvasi László: A gólcsönd)
Nem is szabadna szánkra venni, hallgatni kellene. Amiről nem lehet, arról. Szádra hiába ne vedd! Ehelyett ordítjuk, teli torokból, tébolyultan, magunkról megfeledkezve, ölelgetve az éppen mellettünk álló ismeretlent: góóóóóól! Ezért jöttünk ki, erre a világra. És jött (jött! jődögélt, valahonnan, csillagról, fényévmilliókon át, és most itt van, láttad? láttam!), megszületett (örömhírt hoztam! örüljetek! ordítsatok! megszületett! a megváltó! gól!, amire vártatok!), középkezdés, de a dél-amerikai szpíker még mindig kántál-üvölt, rezegteti hangját mint egy tiroli indián: góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól! Sose lesz vége a gólnak, gólörömnek, goal! gol! Csak a német kiabál ostobán: tor! Ja, a kapu, a fa/fém-háló szerencsés együttállása még kimondható, de ami a gólvonal mögött van! A kapufák, felsőléc, háló, gólvonal határolta terület! Ez a Szentek Szentje, itt örökös homály és csend van, akkor is, ha tűz a nap, izzadnak játékosok-nézők, hangoskodik hangosbemondó, üvöltöznek a drukkerek, a góllövők - a gólvonal határvonal, túlnan a néma tartomány, nem lépheted át büntetlen, ott túl a zóna, nem tudhatod, mi van ott. Ide csak a gól léphet be. A kapusok rituálisan beteszik cókmókjukat (törülköző, üdítősflakon, kabala) a kapuba, de illedelmesen csak a kapu sarkába. Laci, a kapusunk mindig egy kopott barna bőröndöt cipelt, csak ő tudta, mi van benne. Betette a jobb alsó sarokba (sose a balba), és egyszer sem láttuk, hogy kinyitotta volna. Mikor megkérdeztük, mi van benne, komoran nem válaszolt. Jobbhátvédünk szerint a redőnyt rejti a bőrönd, amelyet jó lenne, ha végre lehúzna kapusunk, de jellemző, hogy senki sem nevetett. Titkos dolgok vannak itt földön és égen, bőröndben, kapuban, gólban, mely lehet bomba-, nagy, kicsi, potya-, ön-, les-, pimasz, megalázó, szemfüles, elkerülhető, okos, buta, malac, szépségdíjas, csúnya, sorsdöntő, semmit nem érő, szépítő, egyenlítő, győztes, mégis, új és magyar!
A kapusok tisztelik ezt a területet ott, a hátuk mögött, ők csak tudják, miért. Félnek a gólvonalon túl, borzonganak, nem szívesen lépik át. Mert ha mégis - akkor gól, és akkor ki kell szedni a labdát a hálóból; ez a mozdulatsor (lehajolni, felvenni a labdát, visszarúgni) elviselhetetlenül fájdalmas. Kapust még nem láttunk a gólvonal mögött ácsorogni, flegmán a hálóba kapaszkodni. Mindig előtte járkálnak idegesen, mint Fekete Párducok ketrecük előtt. Kimennek a tizenhatosig, jó messzire a kaputól, ne is lássák. Együtt élnek a játékkal, mondják ilyenkor, pedig. A kapusok nem szeretik a kaput, erről van szó. A gólvonal mögül hűvös leheletet éreznek, a gól előszelét. Aligha gól nem lesz. Néhányan felkapaszkodnak ugyan a felsőlécre, mint a majmok, csüngnek rajta, aztán elszégyellik magukat. A kapuval nem lehet bratyizni. Van, aki megcsókolja a kapufákat (csatár a gól után, kapus, hogy ne kapjon gólt), ám a kapu utálkozva félreáll, letörli. Őt nem lehet zsarolni. Akkor kap gólt, amikor akar. S különben is, a gólnak semmi köze a felsőléchez, kapufákhoz, hálóhoz, játékosokhoz, nincs köze semmihez se. A gól az, ami. Van, ami van. A gól az Isten. Megközelíthetetlen, barátságtalan, nincs is. Aztán mégis. A gól ajándék, kegyelem. "Góljával megadta a kegyelemdöfést", de most nem erről van szó. A gólra lehet törekedni, elérni soha. Sem azé, aki fut. "Így akartad?", kérdezik a balhátvédet, mondjuk, Juhász Pétert, amikor a taccsvonal mellől védhetetlen gólt lő. "Beadásnak szánta", mondja a riporter. És akkor mi van? Ha a csatár "megnézi magának a bal alsó sarkot", és oda is lövi a labdát, akkor se tehet semmiről. "Ahogy ezt befejelted! Tudatosan, le a földre!" Ölelgettük centerünket, Sanyit, aki csak annyit mondott: "Ugyan! Becsuktam a szemem, mikor jött a labda." Mikor jön a gól? Hiszen itt van, volt, lesz, eleitől fogva. Csak még nem született meg. Ahogy Egy Névtelen Magyar Középpályás (és kapusnak is kiváló, ismeri tehát a gólt innen is, onnan is - amúgy prózaíró, lásd mint fent) írta: "A gól, legyen bármilyen váratlan, mindig kétszer történik meg. Mert megtörténik, mielőtt megtörténne. És a jó játékos tudja, hogy mindig az első történetre kell koncentrálni. És persze, nézz a kapus arcába, úgy rúgd el a labdát!" És ha így rúgod el, ilyen arcátlanul, hogy oda se nézel, akkor gól. Jellemző, hogy a góllövő nem fut be a kapuba - otthagyja a kaput, a labdát, otthagyja a gólt. Oda ő nem mehet be. Csak a gól. "Ez bement!" Nem tudni hogyan, de bement. Még a biztos lábú büntetőrúgó is, már a hálóban a labda, de alig fogja fel, gólt lőtt. Mert felfoghatatlan. És a csatár, aki "egyedül viszi a kapusra a labdát, elfekteti, majd a hálóba lő", még ő sem hisz a szemének, hogy gól. Ez nem létezik. Mert a gól csoda. Földöntúli. Boldogság. A góllövő rohan a szögletzászlóhoz, a futópályára, felmászik a kerítésre, a szurkolókhoz. A labda meg a kapuban, a gól már ott se. Visszament oda, ahonnan. Honnan? Senki se tudja. A kapus meg ("Ezt szedd ki! Ezt szedd ki!") gyorsan eltünteti a labdát a kapuból, ő is siet, kifelé innen! Nincs is komikusabb, mint ember a gólvonal mögött. Amikor egy csatár nagy igyekezetében a labda helyett beesik a kapuba. Amikor egy gól után az ellenfél rohan a kapuba, a labdáért, szalad vele a felezővonalhoz, hátha van még idő egyenlíteni/győzni. Ilyenkor bezzeg a kapus nem adja a labdát, óvja-védi - kicsit elkésett a védéssel. És akkor tumultus, nevetséges és oda nem illő jelenetek, oda nem illő emberek a kapuban. De érzi mindenki, itt illetlen ez a viselkedés, mennek a pályára vissza - ott se illik, de lehet lökdösődni, rugdosódni, térd fölött becsúszni, köpködni, anyázni. A pálya minden pontján lehet, a gólvonalon túl nem. A pályán minden megtörténhet, a gólvonalon túl csak a gól. A pálya az élet - a gól a pályán, az életen kívül van. Földönkívüli. A nagyvilágon e kívül. A gól nem a pálya, nem az élet tartozéka. És mégis csak érte érdemes élni.
A gól úgy van, hogy nincs, úgy nincs, hogy van. Meg van írva, a gól az Isten.
Mégiscsak nevetséges, hogy amiért a pályán huszonkét ember (plusz a cserék, mínusz a kapusok, de olykor ők is) küzd, hajt - a gól szabatos definíciója végül is: a labdának az alapvonal két (kapuval) kitüntetett helyén történő játéktéren kívülre juttatása. Touchdown! Goal! Gol! Tor! Gól! Satöbbi!
A gól néma csend.
Madách I Imre, az Alsósztregova játékosa utolsó szavai: A gól halál, a játék küzdelem, S az ember célja e küzdés maga.
