Vörösmarty utca
Névtelen borozó, olyan is. Unicum 390, fröccs 100, de drága. Kosárban muskátli, a pult mögött kereszt (mit kereszt ott?), zöld Miska-kancsók. És vajon miért, minden borozóba az RTL van bevezetve. K. Dezső legszívesebben eltűnne az "Iroda" feliratú ajtó mögött, hol kopott fotelben üdögélve, lábát egy Erikára (írógép) téve hallgatná a csöveket, mi történik a házban, ki mit szart ki, önmagát, örökös sötétben zuhanván a mehrlichthofban. De itt ül, idefenn, a pultszéken, nézi a fehér pultot, a fehér pultost, ki törülgeti és közben tördeli a poharakat, darabokra, véres a kockás konyharuha, a pultos egyre fehérebb, már nem él. Mi van itt? Mellette végtelen sorban a többiek, várnak. Mit adhatok?, kérdezi a rég halott pultos. Száraz fehér fröccsöt, mondja K. Dezső alázatosan, nagyokat, mintha már bort, nyelve. Csak piros van és édes, tisztán, K. Dezső kortyolja engedelmesen, hát persze, a vért. Vért ittam, mint Baresi - fordul E. Kornélhoz -, de az nincs sehol, és a többiek is eltűntek, K. Dezső is, a pultos is, a pulton, a pultszékeken, a falakon mindenütt tévék, és mindegyiken az RTL megy, ugyanaz a műsor, Borház a város mélyén - de nem nézi senki, mindenki benne van a tévében.
Zárunk - a pultos megrázza K. Dezső vállát. Feltámadtam - K. Dezső nézi a pultos kötényét, mitől véres. E. Kornél eltűnt, a szemét, na várjon, mit kap tőle, egy álmot, nem érdemli meg a mocsok, K. Dezső tántorog, hunyorog, csak érjen fel a hósütötte járdáig.
Borász hiszekegy
Hiszek a csutorában, / A borok teremtőjében, / Ki fogantatott a szőlőhegytől, / születik a tőkétől. / Kapától és késtől kínzattatik, / Karóhoz feszíttetik, / Meghala és leszüreteltetik. / Szálla alá a pincébe, / Ott egy hétre megforrandó, / Onnan készen felhozandó / Számára az embereknek. / Hiszek egy teli pohárban, / Bajaink elfedésében, / Jókedvünk feltámadásában / És az örök borivásban. / Ámen.
Ördöngös (Csengery u.)
Nyolckor zárunk - mordulnak rá, hol van az még, fél nyolc. K. Dezső jókedvű, feltámadt, chardonnay-t kér, az édes pokol után egy szárazat, pokolból pokolba jutott, az Ördöngösbe, a "Tükrösbe". Mert a pokol falai tükrökkel vannak kirakva, de kirakva. Meg is nézné magát benne, de nem látja. A többi vendégnek ez fel se tűnik, mert ők sincsenek. Csak a főtörzsvendég, Blikkes Bandi az egyik bokszban, K. Dezsőre várt. El is kezdi. A Tokaji borozóban ültem kilenctől kilencig, de már az sincs meg. A feleségem, az megvan, isten nyugosztaljon. Vízvezeték-szerelő voltam, fusiból éltem, húsz éve járok ide a Nagyvárad térről. Minden áldott nap! Hét végén is. Bejön egy idős hölgy fekete sapkában, Blikkes Bandi elnézést kér, beszélek vele, most halt meg a férje, itt ült mindennap az elhunyt. K. Dezső hugyozik, a kézszárítón felszólítás: Nyomd meg a gombot!, nincs gomb. De nincs gond, víz sincs. Közben új vendég érkezett, hölgy pongyolában, innen a házból, ő is törzsvendég lehet, ehhez mérten ordít kimérten, piros fröccs. Amit ki akarok fizetni, azt kifizetem, amit nem akarok kifizetni, azt nem fizetem! Aki ezt utánam csinálja, kinyalhatja a seggem! Blikkes Bandi bólogat, az özvegy sír. Ő itt maradt. Cukros vagyok, ezért csak szárazat iszok. K. Dezső körbenéz a tükrökben, de csak E. Kornélt látja, amint grimaszokat vág. Levitték Debrecenbe elégetni, ezer forintba került, és másnap ott volt Farkasréten! Bezzeg ma! Magamat se tudom elégetni, nemhogy a rokonaimat! Hol vagy, E. Kornél, cuvée tettem érted a borozók bugyrait!
Blikkes Bandi búcsúzik, viszi feleségének az újságot, holnap felkel és ezt olvassa, a tegnapit, ha ugyan olvassa, ha ugyan felkel. Innen megyek a Szondiba, nem jössz? K. Dezső szabadkozik, ő pincepoklokra szakosodott, irány a Podmaniczky pokla.
Podmaniczky u.
Neve is van, K. Dezső elfelejtette. A hely is felejthető, ebben egyetértettek E. Kornéllal, aki persze megkerült. Eltévedtem, kortyolja közben a sört, K. Dezső Unicumot iszik (350), bort itt véletlenül se, letértem a kutyaszaros ösvényről. Alattomban belepte a hó, alig találtam ide. Mögöttük piros susogósban, tonacipőben, fehér kötött sapkában, kék sállal egy alak, látszik, már nyitáskor itt volt. Ez egy frekventált pokol, későn zár, közel a körút, jönnek ide öltönyösök, fiatalok is, alig van hely a hajléktalanoknak, kiszorítja őket a csocsóasztal. A belső teremben néma csendben biliárdoznak, csak a troli sivítása hallik. A két terem között csendélet: ko-szos törülközők, hypo, WC-pumpa. A lámpán csüggedt adventi koszorú, most se jött el. Ide? Kinek? Minek? A piros susogós magában su-sog. Mondom így magamban a sógoromnak. A csendélet megmozdul, söprűs ikebanya felemeli a vécépumpát, és hangja, akár a troli a Podmaniczky utcán, végigsüvölt a termen: Zárunk! A fehér kötött sapkás sóhajt, susogója belezizzen. Végül mindig ez van. A kiáramló tömeg és füst eltűnik a beáramló ködben, sűrűn havazik, de E. Kornél és K. Dezső rátalál a friss kutyaszaros ösvényre. Egy parkoló autó kerekénél, a hóban döglött galamb, vérzik, még meleg lehet. Autós nézi, nézi, nem mer kiállni. Ül az autóban, jár az ablaktörlő, nyílik a jégvirág. Csak akkor tolat, amikor a galambot, véle vére nyomát, végre belepte a hó.
