Pálya a magasban

  • Szegedi Péter
  • 2005. augusztus 11.

Egotrip

Csonttörők

Csonttörők

Hátborzongató látvány, ha egy láb derékszögben meghajlik. Nem térdben, sípcsontban. Aki látta, nem feledheti a diósgyőri Nagy Sándor becsúszását, amely az újpesti Véber lábszárának és pályafutásának kettétörését jelentette. Persze a rendszeres futballfogyasztónak számtalan hasonló emléke van, és aki látott már ilyet, az egyhamar nem tudja kiverni a fejéből a reccsenést, a labdarúgó kétségbeesett jajveszékelését és a szörnyű látványt.

Nem könnyű ellenállni a kísértésnek, hogy közhellyel folytassam: nincs új a nap alatt. Kis színes hír egy 85 évvel ezelőtti Nemzeti Sportból: "Goldberger Gézát a rendőrség letartóztatta, mert ellenfelét, Obermayer Istvánt úgy megrúgta, hogy annak lábát eltörte." Nem szerencsés feltételezni e játékosokról, hogy szándékosan mészároltak. Ám az mégiscsak feltűnő, ha valaki azért kerül be rendszeresen a sportrovat hírei közé, mert ellenfele lábára utazott. Lutz János neve 1919 őszén várt ismertté, amikor a Sporthírlap beszámolt az Újpesti Munkás TE játékosának különös rekordjáról. Lutz ugyanis ekkor törte el hatodik ellenfelének lábát. Egy héttel később a lap már hosszabb cikket közölt az újpesti labdarúgóról, hiszen kiderült, hogy nem csak a bajnoki pontok és a klubfanatizmus hajtották ezt a kemény legényt. Lutz ugyanis nemcsak tétmeccseken veszélyeztette ellen-felei testi épségét, hanem "barátságos jellegű kombinált meccseken is lábtörésre pályázott, ami arra vall, hogy tulajdonképpen a lábvadászat a kedvelt sportja". Az utolsó szerencsét-lenül járt játékos klubja büntetőfeljelentést tett Lutz ellen, a labdarúgó-szövetség pedig két évre felfüggesztette a játékjogát. Az eltiltás megroppantotta Lutz pályafutását. Visszatérése után két évet kellett várni, hogy súlyos sérülést okozzon, ekkor is "csupán" egyik ellenfele karját törte el. Ekkor azonban örökre eltiltották az újpesti futballistát, így lábakra sem tudott többé vadászni.

Lutz méltó társa volt Procenkó Ferenc. A Terézvárosi TC játékosát nem nevezhetjük lábszár-specialistának, ő egyszerűen túl temperamentumos volt. Neve 1921-ben vált ismertté, amikor két alkalommal is beszámolt "tevékenységéről" a Sporthírlap. Alighogy véget ért a Terézváros-VII. ker. mérkőzés, Procenkó pofon vágta egyik ellenfelét, mire az visszaütött. A közönség a pályára tódult, és "parázs verekedés" kerekedett. Pár hónap múlva a kispesti tábort sikerült felbőszítenie Procenkónak. A futballista hasba rúgta a KAC kapusát, a kiállított játékost "öltözőbe menet a közönség soraiból többen inzultálták. Erre a különben is ideges és izgatott hangulatban levő két tábor összecsapott. Botok törtek a fejeken, női sikoltozások hangzottak, formális csatatérré alakult a nézőtér." Procenkó páratlan pályafutását egy 1928-as cikkből ismerhetjük meg. A TTC-Testvériség mérkőzésen ő volt az első kiállított labdarúgó; ismét forrt körülötte a levegő. Hamarosan újabb társa követte, aki az ellenfél vezető gólja után azt találta mondani a bírónak: "Ilyen piszkos bíráskodással lehet csak elveszíteni a mérkőzést, maga hülye!" Kiállítása után ismételt: "Újból mondom, hogy hülye, hülye." Újabb játékost kellett ezután kiállítani, aki levonulása után visszament a bíróhoz, és azt vágta a fejéhez: "Lássa, milyen hülye maga, a pofájába röhögök." A cikkből az is kiderült, Procenkót olyan gyakran tiltották el, hogy tizenöt éves pályafutásából csak ötöt töltött a pályán. "1913-ban egy dorgálással és egy intéssel startolt a terézvárosi futballista. Ám a következő évben már egy sebészeti kórház matrikulái között találjuk első áldozatának nevét. A sebészeti klinikákon egész orvosgenerációk nevelkedtek fel Procenkó >>beszállásainakLegendásan fegyelmezetlen focista volt a debreceni Rott Kálmán is, ő azonban a nézőkre és bírókra haragudott különösen. A Debreceni TE labdarúgója 1922 tavaszán a helyi egyetemi csapat elleni találkozó elején "piszok paraszt"-ot kiáltott az egyetemista nézők felé. A radikális jobboldali beállítottságú egyetemisták ekkor elhatározták, hogy elégtételt vesznek a labdarúgón. Antiszemita dalokat énekeltek, majd a mérkőzés végén "Üssük a zsidókat!" felkiáltással a pályára tódultak, és megvertek néhány DTE-labdarúgót. A debreceni futball történetének egyik legnagyobb botrányáról a budapesti Magyarság és a Világ, illetve a párizsi Petit Parisien is beszámolt (a szélsőjobboldali Magyarság egyébként végig Róthként említi az egyébként keresztény labdarúgótÉ). Rott későbbi pályafutását ismerve fel kell tételeznünk, hogy e botrányhoz neki is volt némi köze. Az eset után nyolchetes eltiltást kapott, ám fél év múlva újra fenyíteni kellett, mivel a DVSC elleni mérkőzésük után "pesti strigó"-nak nevezte a játékvezetőt. Persze főként az egyetemisták elleni mérkőzéseken volt elemében Rott, ellenszenve tettekben is megnyilvánult. Vélhetően ő volt az a játékos, akit 1923-ban azért ítéltek háromnapi fogházra, mert felpofozott egy őt szidalmazó egyetemista szurkolót. 1924-ben viszont elvetette a sulykot, mert - ismét az egyetemistákkal vívott mérkőzés után - kétszer is "tettleg inzultálta" a játékvezetőt. Örökre eltiltották, ám 1927 tavaszán visszakapta játékjogát. Állítólag a Bírói Testület azt tervezte, hogy nem fognak bírót küldeni olyan mérkőzésre, ahol Rott pályára lép.

Mint labdarúgó, vélhetően jó útra tért Rott Kálmán. Ám míg 1941-ben az edzősködésbe fogó Procenkó Ferencet díszoklevéllel tüntette ki a labdarúgó-szövetség, addig Rott nézőként is letette névjegyét. 1927 őszén rendezték a Bocskai-Sabaria profi, élvonalbeli labdarúgó-mérkőzést, melyen a közönség agresszíven lépett fel a vendégcsapat játékosai és a bíró ellen. Az egyik néző a szünetben azzal kedveskedett a levonuló játékvezetőnek, hogy: "Sem maga, sem a bíró élve nem mennek le a pályáról." Az illető ráadásul egy bottal meg akarta szúrni a játékvezetőt, amiért a labdarúgó-szövetség egy évre eltiltotta a profi mérkőzések látogatásától. Rott Kálmánt már megint megbüntették...

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.