Minden nemzet, amely a labdarúgás fikcióját némiképp komolyan veszi, rendelkezik saját futballközhelyszótárral. E szótár szavai, kifejezései leggyorsabban a tömegmédián át terjednek; melegágyuk az összefoglaló vagy a körkapcsolás, a kilencvenes évektől pedig a számítógépes futballjátékok előbbiekre épülő kísérőszövege.
A közhely igazán csak akkor él, ha ismételgetik, ha a mondatok generációról generációra öröklődnek. A közhely azt bizonyítja, hogy még mindig minden ugyanúgy van, mint régen. Nálunk persze semmi sincs úgy. Valahogy megszakadt a hagyomány, tudjuk jól, miért. A játszótereken, ahol régebben a rádióközvetítések leglaposabb fordulatait ismételgettük, ma már a focipályán is kosárpalánk van. Öregfiúkmeccseken néha elhangzik egy-egy színes beszólás - "kényszerítsük gondolkodásra az ellenfelet!" -, de valódi termelő közeg nélkül már ez is kiveszőben van, modorosnak hat. Az utolsó igazi közhelygyárosunk szegény jó Knézy Jenő volt, aki persze még látott magyar focit.
A németeknél más a helyzet, ott teljes a kontinuitás, a gyerekek a műfüves pályákon Rostocktól Freiburgig a tévés összefoglalók állandó fordulatait szajkózzák. Itt talál egymásra a kifinomult hagyomány és az élő nyelv, amelyben a kihalt szavak helyébe azonnal újak születnek. Olyan fogalmak tűntek el az utóbbi években a német sportközvetítésekből, mint a söprögető, az "ívlámpa" (magyarul ívelés) vagy a keresztléc (helyette: "das Aluminium rettete" - "az alumínium mentett"). Nem létezik már az erősen világháborús ízű "nemzet bombázója" (Gerd Müller), a kerek bőr (ugyanaz, mint nálunk a pöttyös), de a "Zaubermaus - varázsegér" (angol eredetű szó, kis termetű, jól cselező játékos, lásd még Kevin Keegan) is ugyanúgy avíttá vált, mint a korszerű futballra használt "Fussball 2000".
A futballnyelv éppúgy elválaszthatatlan a közhelyektől, mint a nemzetkarakterológia, Németország pedig mindkét szempontból hálás vizsgálati terep. A németek két leggyakrabban ismételt futballközhelye - "kezdettől fogva nyomás alatt tartani őket" (magyarul: azonnal letámadni), illetve a "nem szabad lebecsülni az ellenfelet" (magyarul ma már értelmezhetetlen) - ugyanis remekül illeszkedik a németekről alkotott sztereotípiákhoz. A labdarúgást háborúpótlékként értelmezni világszerte elterjedt közhely, így a németekről sokfelé még ma is ápolt militarista kép gyakran táplálkozik a futballnyelvből. A politikai korrektség terjedése érezteti ugyan a hatását, de árulkodó, hogy a németek a kétcsatáros játékra gyakran még mindig a "rohamduó" szót használják. (Nem tudni, hogy nálunk a korrektség jele-e, de Kovács Kálmán szakkommentátorként az utóbbi időben támadás helyett gyakran az "előrefelejáték" megdöbbentő nyelvi konstrukcióját alkalmazta.)
A közhelyszókincs alapmondatai valószínűleg minden nyelvben elevenen élnek, de csak a németek kötik egyetlen ősapához őket. Minden futballközhely atyja az 1954-es világbajnok csapat edzője, Sepp Herberger. A németek szerint tőle származik többek között: "A mérkőzés 90 percig tart", "A labda gömbölyű" (amire Lóránt Gyula azt mondta - talán bosszúból Bernért -: "Ha nem lenne gömbölyű, kocka volna"), "A futball az futball", "A következő meccs mindig a legnehezebb." Vagy a legérdekesebb logikájú kijelentés: "Gólt lőni és a gólt megakadályozni - ez az egyetlen követelmény." Talán csak "a kupának megvannak a saját szabályai" nem tőle ered, de ez sem teljesen tisztázott.
A németek egyébként is szeretik a nevekhez epitheton ornansként fűződő közhelyeket, amelyek annyira összenőnek tulajdonosaikkal, mint itthon egykor az Esterházy Péter által újraélesztett "egy jó Benére szüksége van a válogatottnak". Günter Netzer például mindig "mélységből érkezett"; ez a róla szóló könyv és a figurájából kiinduló film címe is. A Netzert ma is körüllengő misztikum erősen összefügg a kifejezés erotikus felhangjával. Egyáltalán nincs viszont erotikus kicsengése annak a fordulatnak, amely a mozgássort húsz évvel később így írta le: "Möller bekapcsolja a turbót" - magyarul: nagy lendülettel átlépi a felezővonalat. Lehetett bármilyen kiváló játékos, Andy Möllert sírós szeme és hajlékony jelleme miatt sohasem szerették igazán a németek.
Egy másik istenáldotta tehetség, a mai robotemberek közt egyetlen reményünk, aki cigarettázva és sörözve maradt világklasszis, Mario Basler, akiről a tudósítók sosem felejtették el megjegyezni, hogy "a zsenit és az őrültet egy hajszál választja el egymástól". Ez is mutatja, hogy a német sportriporterek között sok az elveszett filosz: nem meglepő, hogy a Sat1 egykori futballkommentátorai közül ma kettőnek is beszélgetőműsora van a közszolgálati tévében. (Persze tanulmányra érdemes nálunk is, mi lett a nyolcvanas évek sportújságíróiból, Borókai Gábortól Bárdos Andráson át Gyárfás Tamásig.)
Vannak persze olyanok, akik elengedhetetlenül hozzátartoznak egy német csapat lényegéhez, de az értelmiség sohasem tudott velük mit kezdeni. Ilyen például Thorsten Legat, a Bundesliga egyik legkegyetlenebb, kalapácsfejű body-buildere. "Legat szabályosan szerel" - a mondat önmagáért beszél. A nagy német közhelyek közé tartozik még a meccset az utolsó pillanatban megmentő csatár: "Kérdés, hogy Völler meg tudja-e még fordítani a mérkőzést?", illetve a nélkülözhetetlen irányító mítosza: "Sammer hiánya elöl és hátul is érezhető." Természetesen német még ezeken kívül a futball legegyszerűbb meghatározása: "A gömbölyűt a szögletesbe!"
A németek a közhely kreatív alkalmazásában is élenjárnak. Pedig nehéz dolguk van, hiszen mit lehet kezdeni egy olyan alaphelyzettel, amelyben a kaput (das Tor) és a gólt (das Tor) ugyanaz a szó jelöli. Ezzel a ténnyel meglepő módon nem nagyon szoktak viccelődni, de néhány évvel ezelőtt ennek is eljött az ideje. Madridban a Real-Dortmund BL-meccs előtt néhány perccel összedőlt az egyik kapu. Egy óráig cserélték, ezalatt a két kommentátor szóval tartotta a közönséget. Közben egyikükből kiszaladt a mondat: "Egy kapu jót tenne a meccsnek." Meg is kapták érte a Német Televíziós Díjat. Ilyen világ ez - ez is egy közhely.
