Egotrip

Nem mindig vágytuk ennyire az államot, mint manapság. Volt idő, amikor éppen hogy szabadulni szerettünk volna tőle. A rendszerváltás hajnalán többségünknek herótja volt mindenféle közösből, lett légyen az állami-szövetkezeti tulajdon vagy bármiféle feneketlen, fekete közös kalap, amelyből az állami kegyurak osztogattak, miután fosztogattak. Bár a "közös lónak túros a háta" mondás nem éppen szocialista találmány, igazságát szinte mindenkinek volt szerencséje megtapasztalni abban a bizonyos 40 évben. Ha komolyan belegondoltunk (segítettek ebben olyan szociológusaink is, mint Szelényi Iván), arra is rájöhettünk, hogy a kiterjedt ártámogatásokkal borzasztóan igazságtalan volt a szocialista állam; gyakran annak juttatott többet, akinek eleve többje volt: akinek jobb, nagyobb lakása volt, aki többet fűtött, többet használta a tömegközlekedést, többet járt a szakszervezeti üdülőkbe.

Az iskolában megtanultuk, hogy a népdal természeti képpel kezdődik, ezzel is kifejezi az ember és a természet mély egységét. Később azonban olvastam Freud néhány írását, amelyekből kiderült, hogy ezeket a természeti képeket erotikus képekként is lehet értelmezni. Ugyanez a gyermekmesékre is érvényes, például Bruno Bettelheim könyve, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek szinte minden klasszikus meséről kimutatja, milyen gazdag erotikus szimbólumokban. Mit is jelenthet mondjuk az égig érő fa?...

Sok szó esett már e rovatban a sport különböző alakváltozatairól, de arról még egy sem, hogyan alakult ki a modern sportmozgalom. Nos, az ókori olimpiákon és egyéb pánhellén viadalokon versenyszerű formában is megnyilvánuló antik testkultúra hagyományát a kereszténység hosszú évszázadokra láthatatlanná tette. Az isteni teremtés, az eredendő bűn és a megváltás eszméjére felépülő s azt körülbástyázó skolasztika erősen spirituális felfogást képviselt, a testiséggel nem tudott mit kezdeni. Érzéketlen volt az emberi test esztétikuma iránt, a test örömeit és felmagasztalását pedig egyenesen kárhoztatta.

A világgazdasági fejlemények hatására hazánkban is gyors növekedésnek indultak az üzemanyag- és élelmiszerárak. Mi a teendő ilyenkor? A pénzügyminiszter javaslata szerint Robin Hood módjára a magukat ebből az alkalomból nyilván hülyére kereső energiacégeket kell megadóztatni, és ebből az adóból támogatni valahogyan a szegények fűtésszámláját. Ezt a megoldást a Fidesz sem vetné el, de inkább Rózsa Sándor-adónak nevezné. Persze utóbbi megnevezés némi kockázatot is hordoz magában, mert kérdéses, hogy a nagy betyár a rabolt javak mekkora részét osztotta el a szegények között.

Az Interflug 623-as járatával érkeztünk Berlinbe a Schönefeld repülőtérre ahonnan buszszal vittek bennünket a Wilhelm Pieck Pionierrepublikba. Mi a kettes altáborban vagyunk a 6-os épületben. A mellettem levő ágyon egy dunaújvárosi fiú alszik aki megnyerte az országos sakkversenyt. Vannak még versmondók és különböző versenyek győztesei. Tanárok és ifivezetők vigyáznak ránk. Az ifivezető fiú olyan rövidnadrágban van mint mi és már első este a lépcsőfordulóban csókolózott a lány ifivezetővel.

A filozófusok között évezredek óta folyik a vita arról, hogy miféle állat is az ember. A vita kiindulópontja az a feltevés, hogy nem egyszerűen mások vagyunk, mint mondjuk a csimpánz vagy a fülemüle, hanem többek. De miben áll ez a többlet? Nyilván valami olyan képességben, amellyel az állatvilágban egyedül mi, emberek rendelkezünk. Itt van például az évezredeken át ugyanarról való vitatkozás képessége. Ehhez képest az sem tűnik túl nagy kunsztnak, hogy az átlagférfinál ötször erősebb felsőtesttel rendelkező csimpánz villámgyors függeszkedő mozdulatokkal haladva úgy röpköd a fák ágai között, mint a madár, vagy hogy a hím fülemüle több ezer dalt énekel végig egyetlen éjszakán.

Szerencsésebb időkben a népszerűségük növelésére vágyó politikusok gumicsizmát húznak, öltönyüket farmerra-pólóra cserélik, homokzsákot, lapátot ragadnak, vagy csak gondterhelt arccal kiállnak a gátra, és a sajtómunkások gyűrűjében minden segítséget megígérnek az árvíz sújtotta embereknek. Esetleg kicsit anyázzák az idegenszerű biztosítókat, amelyek országunkban csak "zsírosodni" akarnak (Orbán Viktor, 1999) ahelyett, hogy segítenének a bajban.

A Spindler Adolf Fém- és Bádogárugyár munkásaiból verbuválódott Zuglói AC 1922-ben jutott fel a labdarúgó-bajnokság első osztályába. Az egyesület hamarosan fuzionált az első osztályból kiesett VII. ker. SC-vel (1930-ig Zugló a főváros VII. kerülete volt), így nem csupán megkapaszkodni tudtak az élvonalban, de a Zuglói VII. ker. SC-re keresztelt klub az 1923/24-es bajnokság hatodik helyét szerezte meg. Ám ez a szezon nem csak ezért maradhatott emlékezetes a zuglóiaknak.

K. időnként elgondolkozott, vajon mi lett volna, ha világirodalmi névrokona, K. földmérő megéri, hogy szétpattan a varázs. A kastély ura, Westwest gróf meghal vagy eltűnik, Erlanger alázatosan hajlong K. előtt, Klamm szabadkozva, sőt szinte kissé riadtan kér elnézést, amiért korábban nem sikerült találkozniuk. K. beléphet az irattárba, ahol újra meg újra leomlanak a mennyezetig tornyosuló papírhalmok, de az aktáját nem találja meg. K. rájön, hogy az ügyéről így sem tud meg többet, így sem sikerül megfejtenie a kastély titkát. Valószínűleg azért, mert nincs titka, és nem is volt.

Amikor megismertem az eredendő bűn fogalmát, nagyon nem értettem a dolgot. Furcsának találtam, hogy egyrészt minden ember eredendően bűnös, másrészt csakis az ember eredendően bűnös lény. Ha ez így van, minek erre két külön fogalom? A papok erre elmagyarázták, hogy igen, ahogy az embernek van két keze, két lába, szeme, agya, úgy van eredendő bűne is. Eredendően matematikus-észjárásom számára azonban így is felfoghatatlan maradt a dolog - az a része, hogy meg vagyunk-e ez alól váltva, viszonylag kevéssé érdekelt, ahhoz előbb érteni kellett volna azt, hogy mi alól is vagyunk megváltva. Az alól, hogy emberek vagyunk? Nem, mondták a papok, csakis az eredendő bűn alól. Hogyan lehet azt különválasztani az embertől, kérdeztem, amikor a két fogalom logikailag egy és ugyanaz.

Gyorsvonat is indul, de Resti Kornél személye minden állomáson és megállóhelyen megáll. Csak lassan, szépen, ahogy a személyvonat megy az ég alatt, hogy mindenhova odaérjen, még az időben.

A történelem tanúsága szerint az emberiségnek nincs különösebb kifogása a munkamegosztás intézménye ellen. Csinálja mindenki azt, amire leginkább alkalmas, amihez természeténél fogva a legjobban ért. A civilizált ember hiúságát nem sérti, hogy le kell mondania ezerféle szakértelemről, mert belátja, hogy a cipője kényelmesebb lesz, ha nem maga készíti, s a kiflije ropogósabb, ha nem maga süti. Hiszen a civilizált közösségi lét éppen ezen a belátáson nyugszik: a saját képességeink korlátainak felismerésén és a mások képességeire való hagyatkozás képességén.

Hosszú évek kétségei és súlyos reménytelensége után váratlanul felvirradt az egykulcsos adó híveinek napja: a Fidesz már nem ellenzi a legendás adófajtát! A teljesség kedvéért érdemes megemlíteni azt a részletet, hogy az egykulcsos adó nem minden híve számára jelent ugyanolyan örömet ez a bejelentés. Csak azok örülhetnek ugyanis felhőtlenül, akik a többkulcsos egykulcsos adózás hívei. Talán sokan úgy gondolták néhány héttel ezelőttig, hogy ilyen embercsoport nincs is, hisz ez önellentmondás stb. Azóta viszont egy emberről biztosan tudjuk, hogy e csoport tagja: Varga Mihályról, a Fidesz alelnökéről és gazdasági főszakértőjéről.