Amikor megismertem az eredendő bűn fogalmát, nagyon nem értettem a dolgot. Furcsának találtam, hogy egyrészt minden ember eredendően bűnös, másrészt csakis az ember eredendően bűnös lény. Ha ez így van, minek erre két külön fogalom? A papok erre elmagyarázták, hogy igen, ahogy az embernek van két keze, két lába, szeme, agya, úgy van eredendő bűne is. Eredendően matematikus-észjárásom számára azonban így is felfoghatatlan maradt a dolog - az a része, hogy meg vagyunk-e ez alól váltva, viszonylag kevéssé érdekelt, ahhoz előbb érteni kellett volna azt, hogy mi alól is vagyunk megváltva. Az alól, hogy emberek vagyunk? Nem, mondták a papok, csakis az eredendő bűn alól. Hogyan lehet azt különválasztani az embertől, kérdeztem, amikor a két fogalom logikailag egy és ugyanaz.
Csak sok évvel később értettem meg a dolgot, amikor az evolúció kezdett érdekelni. Darwin elmélete szerint az evolúció egyetlen oka a természetes szelekció, és a természetes szelekció automatikusan evolúciót eredményez (ha van önreprodukció és öröklődő változatosság az élővilágban, de ezek szemmel láthatóan vannak). Minek akkor két külön fogalom arra, hogy evolúció és természetes szelekció? Világos persze, hogy az egyik egy folyamat, a másik pedig egy mechanizmus, így eleve különböző dolgok, de ha egyszer a természetes szelekció eredménye óhatatlanul az evolúció folyamatának megjelenése, és az evolúció megjelenésének egyetlen oka a természetes szelekció mechanizmusa, akkor logikailag mégiscsak szinonimának kell lennie ennek a két szónak.
Erre a problémára akkor kaptam csattanós választ, amikor elkezdtem az evolúció matematikai modelljeit tanulmányozni. Darwin elméletével ugyanis nem az volt a fő tudományos probléma, hogy netán közös ősünk lehet valami majomfélével, és nem is az, hogy ezek szerint a különféle fajok nem pontosan úgy jöttek létre, mint ahogy a Biblia leírja. Ezekkel könnyen együtt lehet élni, és mint ahogy megtanultunk azzal is együtt élni, hogy a Föld gömbölyű és a Nap körül kering; ez sem változtatott egyik valláson sem semmi lényegeset.
A darwini evolúcióval a fő tudományos probléma az volt, hogy bő fél évszázadon át nem sikerült rá matematikai modellt készíteni, holott általában az ilyesfajta dinamikus folyamatokra szokott sikerülni. A matematikai modell készítésének tartós sikertelensége felvetette, hogy ennek oka az evolúciós elmélet ellentmondásos volta is lehet, és akkor ez az elmélet nemcsak a korábbi világszemléletünknek mond ellent, hanem a logikának is, ami sokkal nagyobb baj.
A sikertelenség fő oka az volt, hogy a természetes szelekció nyilván csak az egyes egyedekre tud hatni, azokat tudja elpusztítani vagy életben tartani. Ilyenkor az illető egyednek rengeteg tulajdonsága pusztul el vagy él túl egyszerre, jók és rosszak egyaránt, és ez okozta az ellentmondást. A problémát Sir Ronald Fisher angol matematikus oldotta meg az 1930-as években. A megoldás alapgondolata ez volt: noha a természetes szelekció az egyedre hat, az evolúció folyamatának alapját sokkal kisebb vagy sokkal nagyobb egységek is képezhetik, például a gének vagy akár maguk a fajok.
Fishernek mindkét úton sikerült ellentmondásmentes, korrekt matematikai modellt építenie. Máig is vitatott kérdés, hogy melyik matematikai modell írja le helyesen az evolúció működését, mindkettő érvényességére utalnak példák a természetben. Az is lehet, hogy valójában kétfajta darwini evolúció is létezik. Annyi azonban mindenképp kiderült, hogy az evolúciós elmélet érvényessége logikai akadályba nem ütközik. Ahhoz, hogy ez kiderülhessen, mindkét, látszólag logikailag azonos fogalomra szükség volt, az evolúcióra éppúgy, mint a természetes szelekcióra.
A logika ugyan erős és nélkülözhetetlen eszköze az emberi gondolkodásnak, de nem tud mindent megoldani. A világ komplexitása időnként szükségessé teszi egyéb gondolkodási eszközök bevetését is, olyanokét, amelyek nem a tiszta rációra, hanem inkább érzésekre, érzetekre alapulnak. A tudósok, azok is, akik teljes mértékben elfogadták Darwin elméletét, makacsul megtartották egymással párhuzamosan mind az evolúció, mind a természetes szelekció fogalmát, mert érezték, hogy noha azok a tudomány pillanatnyi állása számára logikailag szinonimák, mégis másfajta gondolatokat tudnak kifejezni az egyik, illetve a másik fogalom segítségével. Valahogy hasonló módon érezték ezt, mint a papok azt, hogy az eredendő bűn fogalmát akkor is érdemes használni, ha egyelőre nem tudjuk igazán, logikailag (azaz: tudományos tisztasággal) különválasztani az ember fogalmától.
Az emberi nyelv távolról sem csak a tiszta logika alapján építkezik. Nem is teheti, mert gondolkodásunkban óhatatlanul megjelennek az érzéseink, érzeteink is a dolgokról, még a hiteink is. Ha egyszer ezek is megjelennek, akkor a nyelv nem tehet mást, mint igyekszik ezek kifejezését is lehetővé tenni, amivel automatikusan eltávolodik a tiszta logikától. Niels Bohr, a fizikus mondta egyszer, amikor egy kiránduláson éppen mosogatott: "Ez a mosogatás is olyan, mint a nyelv. Piszkos a vizünk, piszkos a törlőruhánk, és valahogy mégis megtisztítjuk az edényt meg a poharakat. Így állunk a nyelvvel is: tisztázatlan fogalmakkal dolgozunk, és olyan logikát használunk, amelynek nem ismerjük a pontos érvényességi körét; ennek ellenére reménykedünk, hogy mégiscsak tisztaságot teszünk a természet megértésében."
Nincs semmi garancia arra, hogy az ilyen intuitív eszközök segítségével szerzett ismeretek idővel a tiszta tudomány számára is kezelhetővé válnak. Előfordulhat, hogy igen, mint például a kvantummechanikában vagy az evolúció esetében, és az is előfordulhat, hogy nem, mint például az eredendő bűn esetében. Ámbár az a tény, hogy az eredendő bűn fogalma néhány ezer éven át feltörhetetlen diónak bizonyult a tudomány számára, nem garantálja, hogy ez mindig is így marad. Amíg azonban ez a helyzet, addig ez a kérdés is azok közé a dolgok közé tartozik, amelyek kívül esnek a tudomány illetékességi körén. Ezeket a tiszta logika eszközeivel egyelőre nem tudjuk megragadni, érzeteink, intuíciónk, sőt sok esetben hitünk segítségével viszont mégis megnyugtató választ kaphatunk az ilyesfajta kérdésekre is.
