Amikor a Monty Python 1972-ben a müncheni Olimpiai Stadionban megrendezte a német és görög filozófusválogatott mérkőzését (az egyetlen gólt az elgondolkodó német játékosok mellett Szókratész szerezte, fejjel), a nagy sztárok, Hegel, Hérakleitosz, Arkhimédész, Nietzsche és Beckenbauer mellett csekély figyelem kísérte a partjelzők működését. Pedig nem kisebb személyiségekről volt szó, mint Szt. Ágostonról és Aquinói Szt. Tamásról, akik a tudósítás szerint hibátlanul látták el feladatukat. Jelenlétük elsősorban azért vet fel kérdéseket, mert bár, mint tudjuk, a Szenteknek létezik focicsapata a Földön (Southampton), de hogy a Mennyországban játszanak-e futballt, és ha igen, milyen összeállításban, már valószínűleg túlmutat az egyházilag megengedhető spekuláció határain. Az alábbiakban ezért csupán - a fentieket feltéve, de meg nem engedve - a cserekapus posztjának várományosáról ejtsünk néhány szót.
Természetesen Karol Woytiláról, II. János Pál pápáról van szó, akinek szentté avatási eljárása már röviddel halála után megkezdődött. Ennek folyamata - legyen akármennyire is gyorsított - több részből áll, melyeknek egyike a leendő szenttel kapcsolatos legendák valóságtartalmának tisztázása, illetve a személyével összefüggő csodák bizonyítása. "A futballban nincsenek csodák" - állítja a sokszorosan bizonyított magyar közhely, így maradjunk a legendáknál. Több gyermekkori barát visszaemlékezése is megerősíti, hogy "Lolek, a kapus", ahogy akkoriban becézték, a wadowicei iskolában, a zsidó és katolikus diákok egymás elleni mérkőzésein gyakran a zsidó csapat kapuját őrizte. Később a síelés mellett a futball maradt a kedvenc sportja, kötődése egészen élete végéig megmaradt, bár személyi fotográfusa, Arturo Mari szerint a kilencvenes évektől egyre növekvő elfoglaltsága miatt már nem nézett meccset a tévében sem (a vasárnapi olasz forduló idején egyébként is más kötelezettségei voltak).
Ellentmondásosak a beszámolók azzal kapcsolatban, mennyire tartott lépést az aktuális futballeseményekkel. Amikor a pápai audiencia során Ronaldo átnyújtotta neki brazil válogatotti mezét, egyes híradások szerint 'szentsége a "Milyen sportágat űzöl, fiam?" kérdést tette fel, míg a másik változat ezt így jegyezte fel: "Ugye, labdarúgó vagy, Brazíliából?" Ez a találkozás már a kilencvenes évek végére esett. Egy évtizeddel korábban azonban II. János Pál egy megbízható egyházi források által is igazolt történet szerint (Harald Baloch: Sport und Religion. Eine sehr persönliche Erinnerung an den Heiligen Vater. Die Presse, 2005. április 4.) még hivatali idejében is komoly érdeklődést mutatott a futball-események iránt. 1988. június 25-én az ausztriai Gurkban tartott misét több tízezer hívő előtt. A szertartás végeztével a helyi egyházi vezetők, egyben a látogatás szervezői az oltáron maradt pápai misekönyvben egy kézzel írott cédulát találtak, amelyet valószínűleg egy asszisztens csúsztathatott oda, és amelyen ez állt: "due a zero", azaz kettő-null. A mise időpontja ugyanis egybeesett az Európa-bajnokság döntőjével, amelyen Hollandia Gullit és van Basten góljaival győzte le a Szovjetuniót.
Nem áll rendelkezésünkre arra vonatkozó információ, hogy a vatikáni futball előmozdítására II. János Pál külön erőfeszítéseket tett volna. Az 1972 óta megrendezett bajnokságokon a svájci gárdistákon kívül többek között a Vatikáni Múzeum és a Vatikáni Rádió csapata vesz részt, akik azonban csak ritkán győzik le a jó erőkből álló telefonközpontosokat. Mivel saját futballpálya építésére hely hiányában nincs lehetőség, és a pápai állam nem tagja a nemzetközi labdarúgó-szövetségnek sem, valódi válogatott mérkőzésekre nem kerülhet sor (egy San Marino elleni döntetlen a kivétel). Eddigi legnagyobb sikerét a vatikáni együttes mégis II. János Pál idején érte el, amikor 4-1 arányban legyőzte az olasz hadsereg csapatát.
Igazolt történetek és legendák sora foglalkozik a kardinális kérdéssel: melyik csapat állt legközelebb a pápa szívéhez. A lengyel válogatott, a krakkói Wisla és a Cracovia csapata nyilvánvaló preferenciának tűnik. Talán kevésbé hihető a Liverpool kapusa, Jerzy Dudek által többször hangoztatott nézet, miszerint 'szentsége mindig informálódott a sokszoros angol bajnok meccseinek eredményéről. Egy másik, Angliához kapcsolódó történet kibogozása még nagyobb feladat elé állította az egyháztörténészeket és a futballbarátokat. Egy helyi legenda szerint ugyanis Karol Woytila a második világháború előtt, Roehamptonban folytatott tanulmányai idején rendszeresen látogatta a Fulham csapatának mérkőzéseit, sőt a későbbiekben is gyakran vetette óvó tekintetét az együttes igencsak hullámzó bajnoki eredményeiről szóló híradásokra. E valószínűleg igazolhatatlan városi mítosz iránt érdeklődve a Fulham egyik vezérszurkolója (ahogy a Guardian írta: "some idiot") 1999 húsvétján felhívta magát a vatikáni titkárságot, ahol állítása szerint tudtak csapata Wigan elleni küszöbönálló mérkőzéséről, maga a Szentatya pedig képviselője útján minden jót kívánt a Fulham drukkereinek.
Bár semmi nem zárja ki, hogy a pápa egyszerre több csapatot pártoljon, szimpátiája természetesen szélesebb társadalmi ügy is. Egyesek az egész katolikus egyház békéltető politikájára jellemző ténynek, mások egyszerű félreértésnek tartják, hogy II. János Pál ugyanúgy tiszteletbeli tagja volt a Schalke 04-nek (1987 óta), ahogy később az ősellen-szomszédvár Borussia Dortmundnak (2005). A legkomolyabb futballdiplomáciai ballépésre azonban hazai pályán került sor, az 1990-es világbajnokság idején, amikor a pápa audiencián fogadta az ír válogatott tagjait. Alapvetően semmi kivetnivaló nem lett volna ebben, hiszen az ír játékosok egytől egyig hívő katolikusok voltak, ha a zöldek nem éppen az Olaszország elleni sorsdöntő mérkőzésre készültek volna. Az olaszok mellőzésének pedig egyetlen oka volt: legjobb játékosuk, Roberto Baggio, aki összes katolikus csapattársától eltérően néhány éve már buddhistának vallotta magát. A pápai párt(mellé)fogás ellenére az olaszok jutottak az elődöntőbe.
A tévedések és ellentmondások sem módosítanak azonban a tényen, hogy a pápaság fennállása óta futballszeretőbb egyházi főméltóságot még nem látott a világ, így Péter (a Kőszikla) mögött megérdemelt helye lenne a Mennyek kapusposztján. Utódja ebből a szempontból nehéz helyzetben van, bár már Rómában is felbukkantak azok a bajor turisták, akik futballmezük hátán a Ratzinger nevet és a 16-os számot viselik...
