Mivel mostanában a kihallgatási jegyzőkönyv a tartalmas szórakoztatás egyik legkedveltebb műfajának számít, ez alkalommal én is ilyen források búvárlására hívlak téged, kedves olvasó! Korántsem öncélúan, hiszen a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás iratai valóban sok adattal gazdagítják a hazai szexualitástörténetet. Forrásértékük még akkor is fölbecsülhetetlen, ha jól tudjuk, hogy értelemszerűen főleg a szokványostól eltérő, az adott korszakban üldözendőnek nyilvánított vágykiélési technikák múltjáról informálnak bennünket. A "magyar romlásnak százada", vagyis a XVII. például különösen gazdag az ilyesféle jogi esetekben. Kétség sem férhet hozzá, hogy valamennyiök közül a leg-ismertebb "a csejtei szörny", Báthory Erzsébet rettenetes bűnügye. Nemrég még az egyik nemzetközi ismeretterjesztő csatorna műsorán is föltűnt a törökverő Nádasdy Ferenc ("erős fekete bég") özvegye, hogy mint női Drakula tegye próbára a kelet-közép-európai tévénézők történelmileg már amúgy is zilált idegzetét.
Az 1610-ben elfogott Báthory Erzsébet a tanúvallomások szerint hosszú éveken át és életvitelszerűen irtotta maga körül a leányokat, s ebben egyúttal kéjes örömét lelte. A bűnsegédként kivallatott Szentesi Dorottya (alias Dorkó asszony) elmondása szerint például az épp betegen fekvő Báthory Erzsébet az ágyához is odahozatta soros áldozatát, s "darabot harapott ki az orcájából és az vállából", máskor pedig "az égő gyertyát az mezételen leánynak az szemérmes testébe sütögette". A jegyzőkönyvekből kirajzolódó portré olyannyira a szexuálpatológia tárgykörébe vág, hogy utóbb többen (köztük a nagyszerű művelődéstörténész, Rexa Dezső) fölvetették: ha e bűnügy előbb vált volna nemzetközileg tudottá, akkor ma bízvást báthorizmusnak hívnánk a szadizmust. Panaszra még sincs ok, hiszen Báthory Erzsébet világviszonylatban így is a legismertebb magyar történelmi személyiségek közé tartozik. Népszerűségének sokat használt, hogy utóbb a legenda egy dermatológiai főelemmel is tovább bővült. Értsd: Báthory Erzsébet részben azért gyilkolt, mert vélelmezte a szűz leányok vérének áldásos bőrmegújító hatását. Vagyis a hiú Báthory Erzsébet, akinek, sajna, még nem állt módjában korunk nagyszerű, Q10-et és cseresznyeeszenciát tartalmazó kozmetikai készítményeit igénybe venni, jobb híján arra kényszerült, hogy visszaadja a vérfürdőnek betű szerinti jelentését.
Fájdalom, az egész történetből - úgy, ahogy van - jószerivel egyetlen szó sem igaz, s számunkra is inkább a kényszervallatók (meg a sztorit gazdagító utókor) patologikus fantáziái miatt lehet érdekes! Mára ugyanis egyértelműen kiderült, hogy Báthory Erzsébet koholt koncepciós vádak áldozata lett, s így legendája még annyi alappal sem bír, mint "hím pandanjáé", a boldogtalan emlékű Vlad Tepesé.
Merőben más a helyzet a XVII. század megátalkodott főúri gonosztevőjével, Listi Lászlóval (1628-1662). Ez az arisztokrata (bárói, utóbb 1655-től grófi címet viselő) átokfajzat jobb pillanataiban egészen közepes költő volt: megverselte például a mohácsi csata lefolyását, Magyarország mindahány királyát, s talán legsikerültebb művében rímekbe szedte a szerencse örök állhatatlanságát. Ám a hazai Mária-kultuszt versben népszerűsítő Listi egyúttal igazi hétpróbás bűnöző volt. Kettős pályaválasztása okán később "magyar Villon"-ként is emlegették, noha ez az összehasonlítás mindkét lábára sántít. Mert amíg Listi költészete nyilvánvalóan a nagy francia bokájáig sem ér, addig Villon is legfeljebb ha kispályásnak számíthatna a magyar nehézfiúhoz képest. Listi bűnlajstromán ugyanis a még talán bocsánatos birtokeladási stiklik mellett ott találjuk a gyújtogatást, a boszorkányságot, a pénzhamisítást, a méregkeverést és a többrendbeli gyilkosságot. Mindez azonban érdektelen lenne vizsgálódásunk szempontjából, ha nem szerepelne e listán a szodómia is, mint Listi gróf főbenjáró bűneinek egyik legfőbbike. A törvények által halálbüntetéssel szankcionált szodómia alatt a korabeliek szóhasználata nemcsak az ószövetségi "barommal való közösülést" (zoofília) értette, hanem egynéhány más irányú szexuális tevékenységet is. Így volt ez Listi esetében is, aki már-már tüntető közönnyel viseltetett mindennemű lábasjószág és aprómarha iránt, viszont - a kor másik divatos kifejezését fölidézve - "török módra élt", vagyis vonzódott saját neméhez. A Listi ellen folytatott vizsgálat egyik tanújának, nemes Oroszvári Pakay Györgynek a vallomása szerint a gróf elsősorban férfiszemélyzetének tagjait "élte": "Az inasokkal sodomitálkodik: Ihun Jancsi az ő felesége, azzal hál!" Mindazonáltal nem átallotta köpcsényi várába vetődött vacsoravendégeit sem molesztálni. Pakay felé is kapdosott, "markázni akarván, kiért meg is szidogatta publice az asztalnál fatens [tanú] uram" - olvashatjuk a jegyzőkönyvben.
Az említett mellett a szodómia jelentéskörének egy másik elemét szintén fölfedezhetjük a Listi-ügy jegyzőkönyveiben. A gróf ugyanis házasember volt, s korán elhalt első felesége egy tanúvallomás szerint fölpanaszolta: "ő vele is sodomitául bánt volna [a férje], kiben meg is szakadozott volt. Azt is mondotta, hogy ő neki az ura gonoszsága miá kell meghalni." Nincs okunk csodálkozni e vádon, mert hiszen a körülírt cselekmény - gyengébbek kedvéért: az anális közösülés - egészen a jelenkorig világszerte (az Egyesült Államokban például a hatvanas évekig) büntetendőnek számított még törvényes házasságon belül is. Hála jó kapcsolatainak (külö-nösen a köztörténetből jól ismert Wesselényi Ferenc nádorral), Listi több ízben ép bőrrel keveredett ki az ellene indult szerteágazó vizsgálatokból. Nem vált a szexuális forradalom korai mártírjává: amikor 1662-ben a bécsi városi tanács rövid úton elfogatta, kizárólag grandiózus pénzhamisításai miatt ítélték fővesztésre a botrányos életű grófot.
