Podmaniczky Szilárd: Déli verő (Ha nem keleten, akkor nyugaton)

  • 2003. szeptember 4.

Egotrip

Ott állok az állomáson, az épületben, alattam vörös műmárvány kő, fölöttem tíz méterre plafon. Még jól emlékszem az állványzatra, melyen utasellátó mámorban repkedő festők kerengtek odafent, s ha úgy jött a korongecset, beletoccsant a piaci kosárba.

Ha nem keleten, akkor nyugaton

Ott állok az állomáson, az épületben, alattam vörös műmárvány kő, fölöttem tíz méterre plafon. Még jól emlékszem az állványzatra, melyen utasellátó mámorban repkedő festők kerengtek odafent, s ha úgy jött a korongecset, beletoccsant a piaci kosárba.

Ám most téli nyugalom van, az épület kifestve, állvány sehol. Világít a neon. Minden bezárt, fél kilenc lesz tíz perc múlva. Talmi csend. Odakint farkasok ordítanak a hidegtől. Olyan, mintha padlófűtés lenne, a fölszálló légáram tartja egyenesbe` az emberesen megfáradt testet. Valahogy minden színen azonos tónus ül. Nem zavar meg semmi a várakozásban.

Az imént volt részem a pénztárosnő hónaljának megszagolásában. Vastag műanyag pulóvert viselt, s a kör alakú jegykérő ablakon át letüdőztem egy pumpányi adagot. Aztán úgy kértem a jegyet, mintha újra és újra víz alól bukkannék föl levegőért, már-már igényelhetnék mozgássérülti részjegyet.

A bezárt virágosbódé előtt kijelöltem a helyem, viszonylag egyforma távol mindentől. Tőlem balra az induló vonatok sárga alapon piros táblája, melyet keresztléces üvegablak mögé rejtett az állomásvezető; a léc kitakart vagy három személyvonatot.

A tábla mellett magas talpú edzőben filigrán, megtört tini, mellette duzzadó fényű izomfej. Járkál, mielőtt halálra ítél.

A túlnan sarokban vonalmunkás, kezében hosszú nyelű kalapács, a kalapácsfej alatt gumigyűrűk sora; mobiltelefonál. Suttog. Drillező hangokat adva dörzsöli a kordbársony farát a radiátorbordán. Nevet, ajkait széthúzza, a fogai hangtalan villognak. Aztán komolyra vált, érezni, benne van a levegőben: meghalt a szomszéd, akinek a múlt hét elején adott kölcsön húszezret.

Jobbról két fiatal lép a színre, mindkettőn kék szövetnadrág és szürke, feliratos pufferdzseki. A kettőződés uniformishatás. Arcuk pufókás, zsenge a bőr, villanyborotva nemigen jön szóba. Az a fajta tekintet, ha lehet ilyennek hinni, melyből árad a napi munka után felvett társasági szórakozás félhomályos, idvezült formája, s egyfajta győzelem a világ felett, hogy akár két hónapig is mesélhető, hogyan vitte ki zsigulival szombat éjjel a bál után a léckerítést. Semmi nem maradt.

Egy férfi siet át a termen, telefonján keresgél, pénzt remél az esti kártyához. A garbó nyaka megduplázza idegességét. Olyan nyakas. Haja fürtökben göndör, az arca fájdalmasan barna. Az a fajta ő, aki ha utcán beszakad a munkagödörbe, nem kiabál, megpróbál egyedül kimászni. Refrén: nem kiabál, hiszen otthon van.

És így állunk ott a padlófűtött váróterem halljában, s azt gondolom, magamon meglátni, vajon engem hogy rágott csontig ez a jelen élet, mi módja van kimutatnom arcon, ruhán, kézmozdulaton? Mert itt állok köztük, nem vitás, velük vagy ellenük, mindegy, mert köztük. Miféle időalagúton kéne visszamenni ennek az országnak, hogy ne árasztanának el mindent a vég nélkül áradó véglények? Vagy ha nem futunk bele az időalagútba ott, akkor milyen pofák vennének itt körül, vagy rajtam mi látszana akkor? Először azt hiszem, tőlük irtózom, aztán egy perc józanság, mindjárt világos, hogy az a valóságos erőtér az irtózatos, ami ezt a lélegző hullatömeget termeli. Mi minden ment el mellettünk párhuzamosan ezerrel, és mi minden állt volna meg, ha nem keleten fekszünk, hanem nyugaton? Vagy most mit mondana az ott a sarokban, a radiátoron, hol van az a minimumszint, ami fölött már nem érzed, hogy érdemes elinnod mindened? Hogy ne győzzön az a rohadt mámor mindenek felett, ha már nem olyan isteni az a szegénynek, tisztán elszenvedni, és ha már a mi atyánk se hagyott miránk se büszkeséget, se örökséget, se dettó.

Ahogy fordulok a hátam felé, a virágosbódé mögöttem, a felső sorban egy sor műszőrös figura: nagy test, kis kéz, góliát fej, hosszú nyak, tömzsi pocak, piros nyelv, kandikáló csípő. Ilyenek. Méltatva vannak a szeretetre. Torzszülöttek, mint itt kint mindegyik, csak nem lehet rájuk rakni kulcskarikát.

És hogy az időben így bolyongok, átjön rajta egy furcsa kiáltás. Kiált, aztán fölsír a gyerek, lepusztult apja szorítja magához, és direkte jutok oda, hogy már megint ugyanott vagyunk: az állomás-indóház borzalmas bűzében, s most jött létre a régi-új Tömörkény-gyerek.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.