Tíz évvel ezelőtt, 1986 karácsonyán, december 24-én, szerdán, az esti hírekben, fél hétkor jelentette a magyar rádió: "Kaliforniai csillagászok fölfedeztek egy hatalmas robbanó csillagot, amely 250 millió fényévre van földünktől. A szabad szemmel nem látható égi jelenséget, amelyet karácsonyi szupernóvának neveztek el, egy 75 cm átmérőjű teleszkóppal sikerült észlelni. A fölfedezést két másik obszervatórium csillagászai is megerősítették." Az alapfokú fizikában járatosabb rádióhallgatók lelki szemei előtt megjelent összefüggésekből kiolvasható volt, hogy a 250 millió fényév nem csupán térbeli, de időbeli összefüggéseket is jelöl; vagyis a szerencsés csillagászok egy 250 millió évvel ezelőtti esemény szemtanui, mondhatnánk, kortársai lettek. A szemük előtt robbant szét a csillag, bár a robbanás 250 millió évvel a tíz évvel ezelőtti karácsony előtt történt.
Azoknak a kisebbségben lévő rádióhallgatóknak, akik még 1986 zord karácsonyán is (reggel mínusz 2 és mínusz 13 fok között volt a hőmérséklet, mínusz 13 fokot természetesen Miskolcról jelentettek, "ám Nyíregyházán is hasonlóan hideg az idő") megőriztek valamit ártatlan gyermeki lelkükből, természetesen felrémlett a jenki Arthur király udvarából, és jólesően nyugtázták, hogy a karácsony meghozta végre az időutazás addig nyugtalanító problémájának megoldását is. A dús fantáziával megáldottak még azon is elmerenghettek, hogy egy 1986 fényévre lévő égitest csillagászai egy megfelelő átmérőjű teleszkópba épített, megfelelő érzékenységű kamera segítségével nemcsak szemtanúi lehetnek aznap este Jézus születésének, de egy megfelelő minőségű számítógép segítségével, ha létezne fénysebességű adattovábbításra képes technika, akkor 1986 év múlva, ha akkor még lenne értelmes élet a földön, az utódok fényképeken tanulmányozhatnák a jászolt, a kisdedet (ha valóban akkor látta volna meg a csillagos eget és az égen a bolygót, amelyről őt majd megfigyelték) és Betlehem utcáit is. Ekkor azonban Betlehem utcáin "megerősített járőrök cirkáltak, az izraeli mesterlövészek pedig rejtekhelyről figyelték, amikor a Születés templomában megkezdődött a hagyományos karácsonyi megemlékezés. A szentély előtt, ahol a legenda szerint - tette hozzá kényszerből a rádió riportere tíz évvel ezelőtt, még a bolsevisták rémuralma idején - Jézus jászolbölcsője állt, tizenkét méteres óriási fenyőt díszítettek fel."
1986-ban még talán azt lehetett hinni, hogy a technika töretlen fejlődése nyomán, aki akar, akár a múltban is élhet. Kevesen sejtették, hogy a következő évtized ezt a lehetőséget megfelelő technika nélkül is kínálja: a szocializmus után, bizonyos előzetes várakozásokkal ellentétben a kommunizmusnak nem az ideje jött el, hanem ezzel szemben az órája ütött. Ez azonban újabb, addig nem sejtett távlatokat nyitott meg az időutazók előtt.
1995. február 27-én naprakészen tudatta a Népszabadság, hogy az NDK sportolói bronzérmet szereztek a távsakkozók világbajnokságán. A második helyen Nagy-Britannia versenyzői végeztek, míg az aranyérem a távsakkozásban nagy hagyományokkal rendelkező Szovjetunió sportembereinek jutott. Már fél évtizede nem létezett NDK, a Szovjetunió is a történelem homályába veszett, ám a távsakkozók nagyobb távlatokban gondolkodva, már nem létező országok színeinek sikeréért küzdöttek a még 1987-ben, egy évvel a karácsonyi szupernóva fölfedezése után kezdődött versenyen.
Időközben azonban kiviláglott, hogy a technika szakadatlan fejlődése nemhogy az időutazás segítője, ellenkezőleg, a kerékkötője lehet. A távsakkozásban a legendásan lassú szocialista posta helyét átvette a számítógép és a digitális adatátvitel. Ezzel végérvényesen lezárult egy korszak, és ma már csak fantáziálhatunk a múltról, amelyet a digitális technika egyre több fényévnyire távolít.
