Sajó László: Öt és feles

Csucsu és Icsi urak

  • Sajó László
  • 2018.10.27 13:09

Egotrip

(Adalék az Esterházy-filológiához)

K.(ispados) Dezső egy csapatban játszik Csucsu úrral és Icsi úrral, és ezt csak most tudta meg, Borsi-Kálmán Béla idén megjelent könyvéből (Pszeudo-fociesszék, L’Harmattan Kiadó, benne:  Emlékek és reflexiók E. P. „Mesterről” – Változatok az „aha-élményre”). Ez legalább olyan döbbenetes felismerés volt, mint amikor kiderült, hogy 1966-ban Kőszegen, Ottlik katonaiskolájában volt egy évig (akkor Országos Logopédiai Intézet).

Megtudhatta volna már korábban, ha elolvassa Icsi úr visszaemlékezését („A hiány felmérése” – Tétova emlékezés) az azonos című kötetben (Magvető, 2016). De csak megkésve olvasta.

Vagy ha Csucsu úr és Icsi úr elmondja az öltözőben, hogy ők Esterházy Péter Termelési-regényének szereplői. Főszereplői  a futballban, a barátságban mindenképp. De nem mondták. Azt sem volt „gyanús”, hogy Csucsu úr felajánlotta, elviszi őket (Icsi urat és K. Dezsőt) E. P. temetésére. K. Dezső nem ment. Azt tudta persze, hogy nevezett urak matematikusok, innen ismerhették E. P.-t – de hogy barátok, az csak most derült ki. „Ezért volt (…) szinte hermetikusan »zárt világ« számomra – fizikai közelségem ellenére az M. Gy. – E. P. – L. G. triumvirátus kommunikációja (…), amelynek intenzitása és bensőségessége semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy ezt a három fiút különleges szellemi és érzelmi kapcsolatháló fűzi egymáshoz, amely jóval több a szokványos »férfibarátságoknál«. »E. P. és Csucsu úr (…) egymást keresték a labdával, focista nyelven: egymásnak játszottak«!” (Borsi-Kálmán Béla) Icsi úrral nem (nagyon) játszhattak össze, ő volt a kapus.

Megjelenésekor, 1979-ben olvasva a Termelési-regényt persze K. Dezső még nem tudhatta, hogy egyszer majd játszik velük. (E. P.-vel nem játszott; egyszer Berlinben, az Íróválogatott meccsén, zuhogó esőben kint volt, mondták (mondtuk) neki, végezze el a kezdő rúgást. Már nem játszott, „makacs sérüléssel bajlódott”. És persze elküldött minket a… Esernyő alatt állt „a pálya szélén”, biztatott. K. Dezső tudja, ott állt mellette, csereként. Akkor kellett volna abbahagynia, a csúcson.) Pedig amikor a BEAC Öregfiúkban találkozott Csucsu úrral (a csapatnak Languszta), felismerhette volna. Csucsu úr (…) hosszú, indulatosan szólva: pipaszár lábaival, mint egy hatalmas, nagyeszű keresztespók bűvölte a labdát, gomolygatta, már-már elengedte, hogy aztán megforgassa, pörgesse és kavarintsa, „núdlizza”. Ez mit sem változott az Öregfiúkban (aztán az Old Boysban, Veteránban). Csucsu úr (aki aznap, sovány megítélésem szerint, csodálatos volt: ahogy a 16-osnál „vékonyan” elhúzta a labdát…! A csel, mint mindig, most is több volt a kelleténél… és mégis!)…Hát igen, a csel még mindig több a kelleténél… Hogyan is nem ismerte fel K. Dezső e leírásból: Csucsu úr lehajtotta tetszetős, vékony fejét. Avagy: Csucsu úr „etikus soványsága”. A soványság sem változott, a tetszetős, vékony fejen ősz lett a haj. És ez is ismerős: Csucsu úr arcát az égnek emelte és jellegzetesen felnevetett (amely közelítőleg így írható le: hi-hi-hi; de a vicc az, hogy közben a levegő nem be, hanem ki!), mely nevetésről sosem lehetett tudni, mire vonatkozik... És a Csucsu úrra oly jellemző (immár, E. P. révén klasszikussá vált) bemondások: „Az idő tájt igen jó formát árultam el.” „Én, ami engem illet, a középpályás sorra adom a voksomat.” „Te melyik meccsen játszottál, galambocska?” És K. Dezső kedvence: „Lapoztál már te be a Filatéliai Közlönybe vagy a Nimródba?” A bemondások most is folytatódnak az öltözőben – a beszólások pedig a pályán. De nem ám kívülről szól be Csucsu úr – csere ő nem, nem, soha!, le se megy; ha mégis lehívják, meg van sértődve, bizony („szegény majd csak később lesz szomorú”, mármint az edző, Csucsu úr bonmot-ja). A játék szeretete. „Kinek elvették a játékát.” A pályán szól be, csapattársainak, ellenfélnek, egyaránt. A szavakban nem válogat. E. P. se válogatott a pályán. „…teljesen azonosult a játékkal, űzött, hajtott bennünket, s ilyenkor nem ügyelt a nyelvére.” (Borsi-Kálmán Béla) Csucsu úr csukáját mindig egy zöld dobozban hozza. Hány éves ez a doboz? Tulajdonosa félévente megy sportorvoshoz, 65 éven felül kötelező. Külföldi munkáját (a repjegyét) úgy intézi, meccsnapokon (kedd vagy szerda) itthon van. Néha a meccsről indul a repülőtérre. A játék szeretete. A doboz hordozója.

Icsi urat a veterán csapatban ismerte meg K. Dezső. „Akkor még nem sejtettem…” Bejött öltönyben, nyakkendőben – mindig abban jön, mindig az egyetemről (és sokszor oda megy vissza meccs után, késő este), Valószínűségelméleti és Statisztika Tanszék. „Közös volt (bár nem azonos mértékű) a matematika iránt érzett lelkesedésünk, a focirajongásunk (jóllehet – mint tudjuk – a kapus nem futballista, vagy ahogy EP írta Sztoicskovról, a Barcelona volt csatáráról: »Akárha kapus volna, annyira hangyás«) és a hitünk.” („A hiány felmérése”) Icsi úr jól titkolja, hogy kapus (volt). Viszont hű maradt a kapuhoz; középhátvéd, söpröget, a kapu(s) előtt. A veteránban fél pálya, keresztben, kisebb kapuk, kevesebb játékos (1 + 7), lehet futni. (Veteránpálya – kicsit rövidebb, kicsit keskenyebb, de a miénk.) És Icsi úr felfut (bár a kapus eltiltotta a futkorászástól, de ha a helyzet úgy hozza, pl. vereségre áll a csapat az uccsó percekben), és vissza is ér. Egyébként hátul „biztosít”. Ha egyszer nem jönne el a kapusunk (de mindig eljön; ha nem jönne, akkor valami nagy, végzetes baj történt – ő is évente kétszer megy sportorvoshoz), K. Dezső elárulná, hogy Icsi úr tulajdonképpen kapus. Biztos nem örülne neki, be se állna a kapuba. Azok az idők elmúltak, amikor… Icsikém, édes, mondta ő a kapus fejének, mely öröm nélkül figyelte a meccset: olyan volt (mindig), mintha kőből faragták volna, valami fekete kőből. És: Klasszikus esetnek számít az, amikor ő hátrahúzódván a védelembe (sima meccs volt), Icsi úrral hosszas purparlét folytatott valamely Vigilia-cikkel kapcsolatosan valamely finomságról Ottlik úr és Nyugat című irodalmi folyóirat – „megszűnt, mon ami” – viszonyában. Ilyen purparléról mostanában nem tud K. Dezső – bár a kapu (melyet az ellen rohamoz, és Icsi úr öntestével, -eszével véd, már nem a kapuban) mögött szívesen elbeszélgetne vele ilyesmikről, ha annak nem lenne halaszthatatlan dolga, pl. visszaverni pl. a Róna SC meg-megújuló támadásait. És tovább faggatná, hogyan is volt, amikor. „Ez az egymásrautaltság kísérte végig életünket. Ezért olvasta fel a még kéziratos Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat szövegét, kérdezte véleményemet, és ezért hagyott félbe minden munkát egyetlen mondatomra, hogy találkozzék velem, ha nekem volt rá szükségem.” („A hiány felmérése”)

Az „M. Gy. – E. P. – L. G triumvirátus”-ból maradt a kapus, a középpályás. Nincs csatár. A csatár nincs.

A kezdőkörben álltam, jól láttam, ahogy a vigyázzban álló bíró lassan-lassan elfordítja a csuklóját, és lepislant, hogy mennyi van még vissza a percből. Mert a barom pontosan kimérte.

Még nem telt le, örökké tart a gyászszünet.

 

(A dőlt betűs szövegek a Termelési-regényből.)

Neked ajánljuk