Sajó László: Öt és feles

Száz nap magány

Egotrip

Kujjon Ferenc hajléktalan költő és író, tekintettel a vészhelyzetre, önkéntes karanténba vonult a sherwoodi erdőbe (Kőbánya-Kispest). Régi ismerősként, ám távolról üdvözölték a többiek, akik kint maradtak (bár elzavarták őket az erdő egy másik szegletébe). Ő bejött a városba, csak azért is, amikor törvénybe iktatták és bűncselekménynek minősítették az életvitelszerű közterületen tartózkodást. Az aluljáróból kirugdosták (ehhez nem kellett a hatóság, civilek), télen áruházak előtt, melegítőszellőzőkön aludt, nyáron a parkban. És árnyak teste zuhant át a parkon, idézte kollégáját, Tóth Árpádot, amikor nézte, ahogy sorstársai lefekvéshez készülődnek. A járvánnyal eleinte nem törődött, bár kétszeresen veszélyeztetett volt, kora és (nem létező) egészsége okán. Aztán kezdték még sűrűbben vegzálni, fertőző gócpontnak tekintették, az embe­rek annyira se közelítették meg, hogy valami pénzt dobjanak, újságot rég nem vettek tőle; a hatóság, tisztes távolból, „intézkedett”, takarodj, tetves, éjjel razziáztak a parkban. Még bevisznek valami karanténba, gondolta, és ment önként. Ezt akkor határozta el, amikor reggel hallotta zsebrádióján, hogy valaki azt tanácsolja, menjünk gyalog, kerékpárral vagy elektromos rollerral, tudniillik, ha végképp el kell hagyni lakhelyünket. Anyád is rollerral megy?!, és felkelt vackáról, elhagyta lakhelyét. A BKV-n eddig se volt gondja, a két méter távolságot bőven betartották utastársai, az ellenőrök átnéztek rajta. Mintha nem is lett volna. Mint ahogy nem is volt.

Vett száz doboz konzervet – százfélét nem tudott, annyi nem volt. Ízelítőül: Babgulyás kolbásszal, Lencsefőzelék kolbásszal, Zöldborsófőzelék pörkölttel, Sólet füstölt hússal, Zúzapörkölt, Rizses lecsó kolbásszal, Rakott káposzta, Töltött káposzta, Székelykáposzta, Csárdafalatok csülökhússal, Pincepörkölt, Sertéspörkölt, Tiszai halászlé vegyes halból stb., mi szem-szájnak! Majd naponta megeszik egy dobozzal, hidegen kikanalazva. És vett hozzá egy hektó kannás bort, naponta egy liter. Részletekben vitte ki bungijába, hátizsákban, remélve, hogy miközben hozza a többit, nem lopják el. Nem lopták – a sherwoodi erdőben működött a szolidaritás. És a félelem – máséhoz nem nyúlunk, mert ki tudja… Kaja, pia megvolt, mi kell még? Kanál. Buborékmentes ásványvíz (kéz- és fogmosáshoz), ezzel is többször fordult. Szappan, fogkefe, fogkrém. Szivacs, paplan. Ruhája volt, rajta, meg a hátizsákban a váltás. Vécépapír, sok. Na igen, oly hontalan, / mint amilyen gyámoltalan / a szükségét végző vadállat, az erdőben. Mosdás majd a májusi, aranyat érő esőben és a nyári záporokban. Zsebrádió. Könyvek. Thomas Mann: József és testvérei, Musil: A tulajdonságok nélküli ember, Joyce: Ulysses, Szentkuthy: Prae, Proust: Az eltűnt idő nyomában. Ez több száz napra elég, és remélte, hogy most sem olvassa el egyiket sem. Gabriel Marcía Márquez: Száz év magány, és egy könnyű lektűr a szerzőtől, Szerelem a kolera idején. Valamint Camus: A pestis, Boccaccio: Dekameron. És persze papír, toll, az íráshoz. Szemüveg. Telefon.

A sherwoodi erdő közben lassan megtelt, a régi lakókhoz érkeztek újak, és nem csak a városból kiüldözött hajléktalanok. Autóval, lakókocsival! Családok, akik itt érezték biztonságban magukat. A gyerekek játszottak, nagyapát, nagymamát kiültették a napra. Már amikor sütött. Fiatalok sátrakkal, kettesben, egész nap ki se jöttek. Vagy nagyobb, katonai sátorban, többen, bömbölt a zene éjjel-nappal. Katasztrófahajléktalanok, gondolta Kujjon Ferenc hajléktalan költő, író, és felbontotta az első, Babfőzelék kolbásszal konzervét. A Rizses lecsót kolbásszal a végére tartogatta, nem azért, mert a kedvence volt, ellenkezőleg, annyira utálta, hogy remélte, már nem kell megennie. De mikor lesz vége?!

Mindennap felhívta barátját, K.(arantén) Dezsőt, aki a Pongrácz úti lakótelepen éldegélt, túl. Csak akkor mozdult ki a (kölcsön)lakásból, amikor elfogyott a sör, a kenyér. Meg a pálinka. K.(arantén) Dezső a pálinkára esküdött, fokhagymával. Az ő közelébe se mentek volna a villamoson, buszon, de nem utazott sehova. K.(norr) Dezső bezzeg főtt ételt ebédelt, porleveseket, ezekkel persze nem versenyezhetett barátja készétel konzerveivel, de legalább melegen: Toszkán paradicsomleves, Májgombócleves csigatésztával, Újházy tyúkhúsleves csigatésztával, Grízgaluskaleves, Gulyásleves, Marhahúsgombóc-leves, Tárkonyos csirkeraguleves, Házias daragaluska-leves stb., s mi jó falat. A leves után a mikróban pizzát melegített, ette kecsappal. Amikor már nagyon unta, anélkül. Miért nem mész ki a Dunára?, kérdezte Kujjon, amikor felhívta barátját; K.(abinos) Dezsőnek volt ott egy kis üdülőszobája, terasszal. Bezárták azt is, a telepet. Pedig oda akartam menekülni. Hallgatták a híreket, K.(arantén) Dezső nézte is. Megbeszélték, hogy majd, ha ennek vége lesz, és kinyitnak a kocsmák, beülnek a Netovább-ba, aztán a Gieróba, aztán… Mi az, hogy Netovább?! De, tovább! Vigyázz magadra!, mondta Kujjon Ferenc hajléktalan költő, író, elbúcsúztak egymástól. Tollat, papírt vett elő – mindennap megírt egy verset vagy novellát, szerényebben tárcanovellát, még szerényebben tárcát.

Ez az első.

Teltek a napok, a lapok, ürültek a konzervdobozok és a porleveszacskók, hallgatták a híreket. Leállt a közlekedés. Kijárási tilalom. Betegek, halottak, gyógyultak. Aztán gyógyultak, gyógyultak, kijárási tilalom vége, közlekedés. Eltelt a száz nap, az utolsó konzerv a gyűlölt Rizses lecsó kolbásszal. A kolbászt megette, a többit kidobta, megitta az utolsó liter bort. Megszólalt a telefonja, K. Dezső, kiabált, hol vagy már? Itt ülök a Netovább-ban! Már kikértem az Unicumodat! Kujjon Ferenc is kiabált, örömében, remélem, duplát kértél! K.(ocsmai) Dezső is örült, hogyne örült volna, persze, vizespohárban! K. Dezső vitte a hátizsákját, benne az olvasatlan könyveket (csak a Dekameront és a két Márquezt olvasta el, a Száz év magányt újra, és belekezdett újra az Ulyssesbe), és elindult, Az eltűnt idő nyomában.

A sherwoodi erdőben szedelőzködtek a katasztrófahajléktalanok, Kujjon Ferenc hajléktalan költő és író bekéredzkedett az egyik lakókocsiba – és csodák csodája, beengedték! Behozták! Egy csövest! Aki úgy nézett ki, szőrösen, mint egy sherwoodi Robinson Hood. Ennyire örültek a népek! Nafene, új világ kezdődik?

A Netovább-ban telt ház, nagy hangulat, ismerősök, ismeretlenek – nem, nem fogtak kezet, ölelgették egymást! K. Dezső és Kujjon Ferenc is, örültek egymásnak, nézték a szemközti stadiont, ahol hét végén meccs lesz!

Másnap a Netovább-bal szomszédos ételbárban megebédeltek, Kujjon Ferenc hideg (már megszokta) paradicsomlevest evett betűtésztával (elvégre ő a költő, író), K. Dezső igazi húslevest, igazi daragaluskával, aztán szalontüdőt, Kujjon pedig (meleg) vadasmarhát.

Mindketten zsemlegombóccal.

Így legyen.

 

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.