Amint elérkezett az óra, asztalhoz ült a tizenkét apostollal együtt (mindenki betartotta a két méter távolságot), és a maszkon át így szólt hozzájuk: „Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Levette a maszkot, erre a tanítványok is, ettek a megtört kenyérből, ittak a kehelyből. Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák hegyére. A tanítványok is elkísérték, két méter távolságból, maszkban követve egymást. Aztán odébb ment úgy egy kőhajításnyira. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre. Aztán abbahagyta az imát és visszament a tanítványokhoz, akik, egymástól távol, külön-külön, elaludtak.
Akkor egy csapat érkezett. Júdás vezette, egy a tizenkettő közül. Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus hátralépett, „csókkal árulnád el az Emberfiát?” Elfogták és a főpap házába vitték. Péter messziről kísérte. Mihelyt megvirradt, a nép vénei, a főpapok meg az írástudók nem gyűltek össze, videókonferencián nézték a tanácsuk elé állított Jézust. „Ha te vagy a Messiás – szólították fel –, mondd meg nekünk, te vagy az Isten Fia?” Ő pedig azt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” „Mi szükségünk van még tanúkra? Magunk hallottuk a saját szájából.”
A nép nem verődött össze, kijárási tilalom volt. Egy katona Pilátushoz kísérte. „Ne gyere közelebb!” Pilátus mániákusan adott a higiéniára, most pedig különösen. „Te vagy-e a zsidók királya?” „Magad mondod.” Amikor Pilátus megtudta, hogy Galileába való, elküldte Heródeshez, aki azokban a napokban épp Jeruzsálemben tartózkodott. Jézus és az őt két méterről kísérő katona mentek a kihalt utcákon, míg Heródes palotájába értek. Heródes sokat faggatta, de nem méltatta feleletre. Heródes visszaküldte Pilátushoz.
Pilátus videókonferenciára hívta a főpapokat, a véneket, a nép Facebookon követte az eseményeket. Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egy foglyot. A nép beírta a Facebookra: „Vesszen el!” „Bocsásd szabadon Barabást!” „Keresztre!” „Keresztre vele!” Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek. Vizet hozatott, és példát mutatva, megmosta kezeit. „Ennek az igaz embernek vére ontásában ártatlan vagyok. Ti lássátok!” És megmosta kezeit még egyszer. Jöttek a Facebook-üzenetek: „Vére rajtunk és fiainkon!”
Jézust, kellő távolságból, utasították, vegye le ruháit, odadobtak neki egy bíborszínű köntöst, egy tövisből font koszorút, egy nádszálat. Aztán térdet hajtottak előtte és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Messziről célba köpdösték, két katona elindult vele, messziről követve, maszkban, kesztyűben, hogy keresztre feszítsék. Vele együtt két gonosztevő keresztre feszítése (az egyiket jobbról, a másikat balról) is ki volt tűzve, de tekintettel a vészhelyzetre, ettől eltekintettek. Már a harmadik gonosztevő úszta meg. Jézus kivégzése nem tűrhetett halasztást. A nép otthon ült, unatkozott, néha lement kenyérért, most megkapta a cirkuszt.
Amint kifelé vonultak, nem találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel, aki így nem vihette a keresztet. Veronika sem adhatta oda kendőjét. Édesanyjával sem találkozott. Senkivel, az utcák üresek, a nép tévén bámészkodott, megdőlt a nézettségi rekord (és a tetszési index), végre mindenki az országos főadót nézte. Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák helye volt a neve. Keresztre feszítették, minél távolabb tőle, úgy beverve a szögeket. Utálták az egész melót (bár extra prémiumzsoldot kaptak) –, sietni kellett, hogy még a szombat beállta előtt végezzenek. Sorsot vetve megosztoztak ruháján, majd leheveredtek és őrizték. Ez előírás volt, még ha tudták is, nem jön ide senki. Káromolták, gúnyolták: „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Az írástudók, a vének és a főpapok, Heródes is nézték a tévét, küldték egymásnak az SMS-eket, íméleket: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni.” „Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről és hiszünk neki.” Pilátus fejét csóválva mosta kezeit. A nép online fogadásokat kötött, leszáll-e a keresztről, vagy sem.
Kilenc óra tájban Jézus, a maszkon át, melyben alig kapott levegőt, hangosan felkiáltott: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” Még egyszer felkiáltott és kilehelte lelkét. Az egész kíváncsi tömeg, köztük a tanítványok, Jézus ismerősei, az asszonyok, Mária Magdolna és anyja mindezt tévén nézték végig.
Volt egy József nevű derék és igaz férfi, tagja volt a tanácsnak, de nem értett egyet a határozattal és az eljárással. Elment Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Pilátus sem értett egyet az eljárással, megkedvelte és sajnálta Jézust, és a kijárási tilalom, a szabályok (a keresztre feszítetteket elégetik) ellenére kiadta a holttestet. József levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol nem feküdt senki. A készület napja volt, a szombat már beállóban.
Amikor elmúlt a szombat, a hetedik napon, megszegve a kijárási tilalmat, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. A kő el volt a sírról hengerítve. Amikor bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!” Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek, de azok üres fecsegésnek tartották és nem hittek nekik. Péter mégis menten a sírhoz futott. Benézett, és igen elámult, csak a lepleket és a maszkot látta. A halotti maszkot.
Ketten a tanítványok közül az eseményekről beszélgettek. Ahogy tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték.
A pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe!” Már mehettek, megszűnt a kijárási tilalom, lekerültek az emberekről a maszkok, kesztyűk. Gyorsan útra keltek és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban a gyermeket. Azután, hogy látták őket, azt is elbeszélték, amit nekik a gyermek felől mondtak. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. A zsúfolt boltokban megvették az ajándékokat, a piacon a fenyőfát, feldíszítették; puszik, csókok mellett átadták egymásnak az ajándékot, megették az ünnepi vacsorát, elmentek az éjféli misére (immár nem üres, teli templomban a mise, istentisztelet), leültek egymás mellé, szorosan, alig fértek el, a padok mellett, hátul is álltak.
Köszöntsétek egymást a béke jelével!, kezet fogtak.
Ámen.
(A szövegben idézetek Lukács, Máté, Márk evangéliumából.)
