Sajó László: Öt és feles

A Gólokozó visszatér

Egotrip

Emlékszünk még a mályvaszín svejcisapkás Gólokozóra? Aki ahol járt, góllal járt.

Aztán a svejcisapka s véle a Gólokozó eltűnt. Utoljára a Tinnye–Solymár (1-0) meccsen látták. A mályvaszín svejcisapkával eltűntek a gólok is (Alsóvadász–Sajóbábony 0-0, Tiszakeszi–Tiszapalkonya 0-0, Mende–Péteri 0-0). Az emberek ültek a kocsmákban, nem jártak meccsre. Sorra szűntek meg a pályák, csak a kocsmák maradtak, ott nézték az ajtót, várták, egyszer belép a Gólokozó és megkérdezi: „Boldogok vagytok?” Vagy legalább azt: „Van sörük?”

 

De a Gólokozó váratott magára. Közben világjárvány tört ki, karantén, a kocsmák is bezártak. A templomok nem, de hívek nélkül miséztek, tartottak istentiszteletet. Isten se volt ott, ha mégis, maszkban. „Ez már a vég, az Antikrisztus”, suttogták a templomon kívüliek. És a kocsmán kívüliek, akik a vegyesbolt (azért vegyes, mert vegyigyümit is árultak) előtt ittak, megszegve a szeszesital-fogyasztási és a kijárási korlátozásokat, meg nem engedett közelségben egymástól. „Leheljük egymást, gyerekek.” Szidták a polgármestert, a rendszert, mindent. Hiányzott nekik a kocsma, de még jobban a foci; épp indult volna a tavaszi idény, amikor. Aztán kinyitottak a kocsmák, meccsek is voltak, zárt kapuk mögött. Ezen jót röhögtek, „kapu sincs! csak az a kettő, a pályán!”, és egymástól kellő távolságban elfértek volna a korlátnál. De hiába, nem volt meccs, vasárnapi, ünnepi program. A pálya még megvolt.

Épp (egész nap) a kocsmában ültek, amikor belépett a mályvaszín svejcisapkás, illendőn köszönt, a pulthoz ment, „van sörük?” „Ide hiába jött! Nincs meccs!”, mondta a kocsmáros, aki persze felismerte. „De söre csak van?” Kapott, Kőbányait, mi mást. Megitta, elköszönt, még megkérdezte, „Boldogok vagytok?”, mert hol magázódott, hol tegeződött. Kerékpárjára ült és elindult Felsőszölnök felé. Merthogy második eljövetele Alsószölnökön történt (évekkel később adták át a főtéren a Gólokozó szobrát, mályvaszín svejcisapkájában biciklijére támaszkodott). Felsőszölnökön már tudtak érkezéséről, kint volt a fél falu, a mályvaszín svejcisapka már messziről virított. És a felsőszölnökieknek is volt sörük és boldogok voltak. A Gólokozó bejárta az országot, még azon, határokon is túl, Felsőszölnöktől Garbolcig, Múcsonytól Hercegszántóig.

Mert a zárt kapukat kinyitották – a megyekettőben, megyeháromban nem volt mit megnyitni, pénztár sincs (bár Tyukodon látott egyet a Gólokozó, telefonfülkéből árulták a jegyeket), játék közben körbejár a rendező, jegytömbjéből tépkedi a belépőt, dobozában csörögve gyűlnek a százasok, kétszázasok. Aki akar, fizet, aki nem, nem, de ilyen még nem fordult elő. A Gólokozótól sosem kértek pénzt, legfeljebb megkergették, ha az ellenfél nyert. A Gól­okozó ilyenkor kerékpárjára pattant (mely mindig nála volt, ez okból), és egy pillanat alatt eltűnt, köddé vált. „Garabonciás Gólokozó”, így is emlegették falvakszerte.

A Ják–Felsőmocsolád meccs 90. percében, 0-0-s állásnál tűnt fel a mályvaszín svejcisapka, reménykedtek a hazai és a vendégszurkolók, egyaránt. Megállt a hazaiak között, ebből azok már sejtették. Hogy a hosszabbítás utolsó percében, a 94.-ben az addig „semmit nem mutató” hazai center befejeli a szögletet. A vendégszurkolók hezitáltak, a bírót vegyék-e üldözőbe vagy a Gólokozót. Mire eldöntötték, a mályvaszín sapkás már a jáki kocsmában ült, élvezve a helyiek vendégszeretetét.

A Gólokozó nem is a pályát nézte (tudta előre, mi történik), a korlátnak (már ahol volt) támaszkodó szurkolókra figyelt, agyába véste az elmés megjegyzéseket. Nem volt ez a gól olyan nagy szám, a nézőtérről is akárki berúgta volna. Csak mi éppen nem érünk rá, mert magozunk. (Recsk–Tiszaeszlár 1-1) Ifista? Ez a gyerek? Legfeljebb nyolcadikos! Csak megbukott az oviban alvásból meg gyurmából… (Taktaszada–Csólyospálos 1-2) Ha a Jóisten ülne a kispadon, akkor is kikapnánk. Csak nem ennyire, mint a Szénással. (Akasztó–Mátraverebély 0-4) Ne futtasd már! Megszakad, mint a hatos anya. (Ópusztaszer–Józsa-Debrecen 2-2) Örökre megjegyezte a kéki edző bölcs mondását: Az okos embert a hülyétől csak a végeredmény különbözteti meg (Kék–Zalaszabar 0-1). Minden részletre figyelt: görbe felezővonal, a pálya mellett ló legel, egy nejlonzacskó szotyola egy férfi kezében, a háttérben elmegy az egy kocsiból álló (menő) helyközi vonat, labda a szántóföldön, a kukoricásban, a búzatáblában, a fenyvesben, egy udvaron, a patakban, a temetőben. Vissza kell hozni. Egy-egy (persze győztes és hazai) meccs után az öltözőbe is bemehetett, már itt kibontottak neki egy sört (mely mindig vagy üveges, vagy dobozos Kőbányai, esetleg dobozos Kozel, Steffl, Estrella), itt látta, hallotta, benyit a partjelző a hazaiakhoz: „Srácok, itt nincs internet.” Valaki kikiabál a zuhanyzóból: „Az semmi, de víz sincs!” De sör mindig.

Megfigyeléseit a kocsmákban folytatta, toll nélkül jegyzetelt. Tudod, mikor gumicsizmában, húszcentis hóban edzettünk. És záráskor az utolsó mondat mindig: Most menjünk haza, vagy maradjunk itthon? A Gólokozó nem maradt, folytatta útját (Zenta–Csóka 2-0, Farkaslaka–Gyimesbükk 2-2, Sirok–Lapincsolaszi 0-3, Nagyszelmenc–Öcsöd 0-1). Közel százötven pályán járt, tíz év alatt (20092019) 273 csapat eltűnt a magyar labdarúgásból. A pályák, ahol már nem okozhat gólörömöt: Méhtelek, Gacsály, Rozsály, Fülesd, Panyola, Kisnamény, Tiszabecs, Szamosújlak, Olcsvaapáti, Kömörő, és ez csak a fehérgyarmati járás.

Kegyetlen látványt nyújt egy felszántott futballpálya. Mint egy felgyújtott erdő, egy lerombolt templom vagy egy széttaposott virágmező. A beszántott pályáknál csak az úgy hagyott pályák kegyetlenebbek. Gaz veri fel őket, nem biztatás és gólöröm. A Gólokozó ezeket a pályákat kereste fel, nézte a könyöklések kopásait a rozsdás korlátokon, a rozsdás kapufákat, tépett hálót (már ahol megmaradt), a lógó, beszakadt ablaktáblákat; ahol még megvolt, a romos öltözőbe is bement, az öltözőszekrényben örökre ott hagyott csavaros stoplik várják a végítéletet, rozsdás mágnestábla, stoplikról levert örök sár, mohásodó Nike-stoplis a régi olaszliszkai pálya gyepén.

Állt a megszűnt pályák mellett, örök nullnull lengedezett a gazban. Ez a nullnull nem gól nélküli döntetlen, hanem futball nélküli pálya. 00, emésztőgödör, dupla fedelű semmi.

A pálya, vagyis a pálya helye gondozatlan sír. Tömegsír. A Gólokozó, leletmentő, leás a pálya alá, „Utazás a tizenhatos mélyére”, felszínre hozza a gólörömkiáltásokat, a káromkodásokat, a kapus utasításait, a becsúszásokat, a csontreccsenéseket, a boldog fenéken csúszást gól után a vizes füvön. Mindent, ami a pályán történt, történhetett.

A pálya élt, a pálya él, a pálya élni fog.

Isten (ha van) a megyehármat (ha van) nézi.

 

Köszönet Csillag Péternek Hátsó füves – Barangolás a magyar futball rejtett tájain című, a Nemzeti Sportban megjelent sorozatáért és az azonos című (képes)könyvért, köszönet a fotósoknak. A szöveg dőlt betűs idézetei e könyvből valók.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.