Sajó László: Öt és feles

A Gólokozó visszatér

Egotrip

Emlékszünk még a mályvaszín svejcisapkás Gólokozóra? Aki ahol járt, góllal járt.

Aztán a svejcisapka s véle a Gólokozó eltűnt. Utoljára a Tinnye–Solymár (1-0) meccsen látták. A mályvaszín svejcisapkával eltűntek a gólok is (Alsóvadász–Sajóbábony 0-0, Tiszakeszi–Tiszapalkonya 0-0, Mende–Péteri 0-0). Az emberek ültek a kocsmákban, nem jártak meccsre. Sorra szűntek meg a pályák, csak a kocsmák maradtak, ott nézték az ajtót, várták, egyszer belép a Gólokozó és megkérdezi: „Boldogok vagytok?” Vagy legalább azt: „Van sörük?”

 

De a Gólokozó váratott magára. Közben világjárvány tört ki, karantén, a kocsmák is bezártak. A templomok nem, de hívek nélkül miséztek, tartottak istentiszteletet. Isten se volt ott, ha mégis, maszkban. „Ez már a vég, az Antikrisztus”, suttogták a templomon kívüliek. És a kocsmán kívüliek, akik a vegyesbolt (azért vegyes, mert vegyigyümit is árultak) előtt ittak, megszegve a szeszesital-fogyasztási és a kijárási korlátozásokat, meg nem engedett közelségben egymástól. „Leheljük egymást, gyerekek.” Szidták a polgármestert, a rendszert, mindent. Hiányzott nekik a kocsma, de még jobban a foci; épp indult volna a tavaszi idény, amikor. Aztán kinyitottak a kocsmák, meccsek is voltak, zárt kapuk mögött. Ezen jót röhögtek, „kapu sincs! csak az a kettő, a pályán!”, és egymástól kellő távolságban elfértek volna a korlátnál. De hiába, nem volt meccs, vasárnapi, ünnepi program. A pálya még megvolt.

Épp (egész nap) a kocsmában ültek, amikor belépett a mályvaszín svejcisapkás, illendőn köszönt, a pulthoz ment, „van sörük?” „Ide hiába jött! Nincs meccs!”, mondta a kocsmáros, aki persze felismerte. „De söre csak van?” Kapott, Kőbányait, mi mást. Megitta, elköszönt, még megkérdezte, „Boldogok vagytok?”, mert hol magázódott, hol tegeződött. Kerékpárjára ült és elindult Felsőszölnök felé. Merthogy második eljövetele Alsószölnökön történt (évekkel később adták át a főtéren a Gólokozó szobrát, mályvaszín svejcisapkájában biciklijére támaszkodott). Felsőszölnökön már tudtak érkezéséről, kint volt a fél falu, a mályvaszín svejcisapka már messziről virított. És a felsőszölnökieknek is volt sörük és boldogok voltak. A Gólokozó bejárta az országot, még azon, határokon is túl, Felsőszölnöktől Garbolcig, Múcsonytól Hercegszántóig.

Mert a zárt kapukat kinyitották – a megyekettőben, megyeháromban nem volt mit megnyitni, pénztár sincs (bár Tyukodon látott egyet a Gólokozó, telefonfülkéből árulták a jegyeket), játék közben körbejár a rendező, jegytömbjéből tépkedi a belépőt, dobozában csörögve gyűlnek a százasok, kétszázasok. Aki akar, fizet, aki nem, nem, de ilyen még nem fordult elő. A Gólokozótól sosem kértek pénzt, legfeljebb megkergették, ha az ellenfél nyert. A Gól­okozó ilyenkor kerékpárjára pattant (mely mindig nála volt, ez okból), és egy pillanat alatt eltűnt, köddé vált. „Garabonciás Gólokozó”, így is emlegették falvakszerte.

A Ják–Felsőmocsolád meccs 90. percében, 0-0-s állásnál tűnt fel a mályvaszín svejcisapka, reménykedtek a hazai és a vendégszurkolók, egyaránt. Megállt a hazaiak között, ebből azok már sejtették. Hogy a hosszabbítás utolsó percében, a 94.-ben az addig „semmit nem mutató” hazai center befejeli a szögletet. A vendégszurkolók hezitáltak, a bírót vegyék-e üldözőbe vagy a Gólokozót. Mire eldöntötték, a mályvaszín sapkás már a jáki kocsmában ült, élvezve a helyiek vendégszeretetét.

A Gólokozó nem is a pályát nézte (tudta előre, mi történik), a korlátnak (már ahol volt) támaszkodó szurkolókra figyelt, agyába véste az elmés megjegyzéseket. Nem volt ez a gól olyan nagy szám, a nézőtérről is akárki berúgta volna. Csak mi éppen nem érünk rá, mert magozunk. (Recsk–Tiszaeszlár 1-1) Ifista? Ez a gyerek? Legfeljebb nyolcadikos! Csak megbukott az oviban alvásból meg gyurmából… (Taktaszada–Csólyospálos 1-2) Ha a Jóisten ülne a kispadon, akkor is kikapnánk. Csak nem ennyire, mint a Szénással. (Akasztó–Mátraverebély 0-4) Ne futtasd már! Megszakad, mint a hatos anya. (Ópusztaszer–Józsa-Debrecen 2-2) Örökre megjegyezte a kéki edző bölcs mondását: Az okos embert a hülyétől csak a végeredmény különbözteti meg (Kék–Zalaszabar 0-1). Minden részletre figyelt: görbe felezővonal, a pálya mellett ló legel, egy nejlonzacskó szotyola egy férfi kezében, a háttérben elmegy az egy kocsiból álló (menő) helyközi vonat, labda a szántóföldön, a kukoricásban, a búzatáblában, a fenyvesben, egy udvaron, a patakban, a temetőben. Vissza kell hozni. Egy-egy (persze győztes és hazai) meccs után az öltözőbe is bemehetett, már itt kibontottak neki egy sört (mely mindig vagy üveges, vagy dobozos Kőbányai, esetleg dobozos Kozel, Steffl, Estrella), itt látta, hallotta, benyit a partjelző a hazaiakhoz: „Srácok, itt nincs internet.” Valaki kikiabál a zuhanyzóból: „Az semmi, de víz sincs!” De sör mindig.

Megfigyeléseit a kocsmákban folytatta, toll nélkül jegyzetelt. Tudod, mikor gumicsizmában, húszcentis hóban edzettünk. És záráskor az utolsó mondat mindig: Most menjünk haza, vagy maradjunk itthon? A Gólokozó nem maradt, folytatta útját (Zenta–Csóka 2-0, Farkaslaka–Gyimesbükk 2-2, Sirok–Lapincsolaszi 0-3, Nagyszelmenc–Öcsöd 0-1). Közel százötven pályán járt, tíz év alatt (20092019) 273 csapat eltűnt a magyar labdarúgásból. A pályák, ahol már nem okozhat gólörömöt: Méhtelek, Gacsály, Rozsály, Fülesd, Panyola, Kisnamény, Tiszabecs, Szamosújlak, Olcsvaapáti, Kömörő, és ez csak a fehérgyarmati járás.

Kegyetlen látványt nyújt egy felszántott futballpálya. Mint egy felgyújtott erdő, egy lerombolt templom vagy egy széttaposott virágmező. A beszántott pályáknál csak az úgy hagyott pályák kegyetlenebbek. Gaz veri fel őket, nem biztatás és gólöröm. A Gólokozó ezeket a pályákat kereste fel, nézte a könyöklések kopásait a rozsdás korlátokon, a rozsdás kapufákat, tépett hálót (már ahol megmaradt), a lógó, beszakadt ablaktáblákat; ahol még megvolt, a romos öltözőbe is bement, az öltözőszekrényben örökre ott hagyott csavaros stoplik várják a végítéletet, rozsdás mágnestábla, stoplikról levert örök sár, mohásodó Nike-stoplis a régi olaszliszkai pálya gyepén.

Állt a megszűnt pályák mellett, örök nullnull lengedezett a gazban. Ez a nullnull nem gól nélküli döntetlen, hanem futball nélküli pálya. 00, emésztőgödör, dupla fedelű semmi.

A pálya, vagyis a pálya helye gondozatlan sír. Tömegsír. A Gólokozó, leletmentő, leás a pálya alá, „Utazás a tizenhatos mélyére”, felszínre hozza a gólörömkiáltásokat, a káromkodásokat, a kapus utasításait, a becsúszásokat, a csontreccsenéseket, a boldog fenéken csúszást gól után a vizes füvön. Mindent, ami a pályán történt, történhetett.

A pálya élt, a pálya él, a pálya élni fog.

Isten (ha van) a megyehármat (ha van) nézi.

 

Köszönet Csillag Péternek Hátsó füves – Barangolás a magyar futball rejtett tájain című, a Nemzeti Sportban megjelent sorozatáért és az azonos című (képes)könyvért, köszönet a fotósoknak. A szöveg dőlt betűs idézetei e könyvből valók.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.