Aztán a svejcisapka s véle a Gólokozó eltűnt. Utoljára a Tinnye–Solymár (1-0) meccsen látták. A mályvaszín svejcisapkával eltűntek a gólok is (Alsóvadász–Sajóbábony 0-0, Tiszakeszi–Tiszapalkonya 0-0, Mende–Péteri 0-0). Az emberek ültek a kocsmákban, nem jártak meccsre. Sorra szűntek meg a pályák, csak a kocsmák maradtak, ott nézték az ajtót, várták, egyszer belép a Gólokozó és megkérdezi: „Boldogok vagytok?” Vagy legalább azt: „Van sörük?”
De a Gólokozó váratott magára. Közben világjárvány tört ki, karantén, a kocsmák is bezártak. A templomok nem, de hívek nélkül miséztek, tartottak istentiszteletet. Isten se volt ott, ha mégis, maszkban. „Ez már a vég, az Antikrisztus”, suttogták a templomon kívüliek. És a kocsmán kívüliek, akik a vegyesbolt (azért vegyes, mert vegyigyümit is árultak) előtt ittak, megszegve a szeszesital-fogyasztási és a kijárási korlátozásokat, meg nem engedett közelségben egymástól. „Leheljük egymást, gyerekek.” Szidták a polgármestert, a rendszert, mindent. Hiányzott nekik a kocsma, de még jobban a foci; épp indult volna a tavaszi idény, amikor. Aztán kinyitottak a kocsmák, meccsek is voltak, zárt kapuk mögött. Ezen jót röhögtek, „kapu sincs! csak az a kettő, a pályán!”, és egymástól kellő távolságban elfértek volna a korlátnál. De hiába, nem volt meccs, vasárnapi, ünnepi program. A pálya még megvolt.
Épp (egész nap) a kocsmában ültek, amikor belépett a mályvaszín svejcisapkás, illendőn köszönt, a pulthoz ment, „van sörük?” „Ide hiába jött! Nincs meccs!”, mondta a kocsmáros, aki persze felismerte. „De söre csak van?” Kapott, Kőbányait, mi mást. Megitta, elköszönt, még megkérdezte, „Boldogok vagytok?”, mert hol magázódott, hol tegeződött. Kerékpárjára ült és elindult Felsőszölnök felé. Merthogy második eljövetele Alsószölnökön történt (évekkel később adták át a főtéren a Gólokozó szobrát, mályvaszín svejcisapkájában biciklijére támaszkodott). Felsőszölnökön már tudtak érkezéséről, kint volt a fél falu, a mályvaszín svejcisapka már messziről virított. És a felsőszölnökieknek is volt sörük és boldogok voltak. A Gólokozó bejárta az országot, még azon, határokon is túl, Felsőszölnöktől Garbolcig, Múcsonytól Hercegszántóig.
Mert a zárt kapukat kinyitották – a megyekettőben, megyeháromban nem volt mit megnyitni, pénztár sincs (bár Tyukodon látott egyet a Gólokozó, telefonfülkéből árulták a jegyeket), játék közben körbejár a rendező, jegytömbjéből tépkedi a belépőt, dobozában csörögve gyűlnek a százasok, kétszázasok. Aki akar, fizet, aki nem, nem, de ilyen még nem fordult elő. A Gólokozótól sosem kértek pénzt, legfeljebb megkergették, ha az ellenfél nyert. A Gólokozó ilyenkor kerékpárjára pattant (mely mindig nála volt, ez okból), és egy pillanat alatt eltűnt, köddé vált. „Garabonciás Gólokozó”, így is emlegették falvakszerte.
A Ják–Felsőmocsolád meccs 90. percében, 0-0-s állásnál tűnt fel a mályvaszín svejcisapka, reménykedtek a hazai és a vendégszurkolók, egyaránt. Megállt a hazaiak között, ebből azok már sejtették. Hogy a hosszabbítás utolsó percében, a 94.-ben az addig „semmit nem mutató” hazai center befejeli a szögletet. A vendégszurkolók hezitáltak, a bírót vegyék-e üldözőbe vagy a Gólokozót. Mire eldöntötték, a mályvaszín sapkás már a jáki kocsmában ült, élvezve a helyiek vendégszeretetét.
A Gólokozó nem is a pályát nézte (tudta előre, mi történik), a korlátnak (már ahol volt) támaszkodó szurkolókra figyelt, agyába véste az elmés megjegyzéseket. Nem volt ez a gól olyan nagy szám, a nézőtérről is akárki berúgta volna. Csak mi éppen nem érünk rá, mert magozunk. (Recsk–Tiszaeszlár 1-1) Ifista? Ez a gyerek? Legfeljebb nyolcadikos! Csak megbukott az oviban alvásból meg gyurmából… (Taktaszada–Csólyospálos 1-2) Ha a Jóisten ülne a kispadon, akkor is kikapnánk. Csak nem ennyire, mint a Szénással. (Akasztó–Mátraverebély 0-4) Ne futtasd már! Megszakad, mint a hatos anya. (Ópusztaszer–Józsa-Debrecen 2-2) Örökre megjegyezte a kéki edző bölcs mondását: Az okos embert a hülyétől csak a végeredmény különbözteti meg (Kék–Zalaszabar 0-1). Minden részletre figyelt: görbe felezővonal, a pálya mellett ló legel, egy nejlonzacskó szotyola egy férfi kezében, a háttérben elmegy az egy kocsiból álló (menő) helyközi vonat, labda a szántóföldön, a kukoricásban, a búzatáblában, a fenyvesben, egy udvaron, a patakban, a temetőben. Vissza kell hozni. Egy-egy (persze győztes és hazai) meccs után az öltözőbe is bemehetett, már itt kibontottak neki egy sört (mely mindig vagy üveges, vagy dobozos Kőbányai, esetleg dobozos Kozel, Steffl, Estrella), itt látta, hallotta, benyit a partjelző a hazaiakhoz: „Srácok, itt nincs internet.” Valaki kikiabál a zuhanyzóból: „Az semmi, de víz sincs!” De sör mindig.
Megfigyeléseit a kocsmákban folytatta, toll nélkül jegyzetelt. Tudod, mikor gumicsizmában, húszcentis hóban edzettünk. És záráskor az utolsó mondat mindig: Most menjünk haza, vagy maradjunk itthon? A Gólokozó nem maradt, folytatta útját (Zenta–Csóka 2-0, Farkaslaka–Gyimesbükk 2-2, Sirok–Lapincsolaszi 0-3, Nagyszelmenc–Öcsöd 0-1). Közel százötven pályán járt, tíz év alatt (2009–2019) 273 csapat eltűnt a magyar labdarúgásból. A pályák, ahol már nem okozhat gólörömöt: Méhtelek, Gacsály, Rozsály, Fülesd, Panyola, Kisnamény, Tiszabecs, Szamosújlak, Olcsvaapáti, Kömörő, és ez csak a fehérgyarmati járás.
Kegyetlen látványt nyújt egy felszántott futballpálya. Mint egy felgyújtott erdő, egy lerombolt templom vagy egy széttaposott virágmező. A beszántott pályáknál csak az úgy hagyott pályák kegyetlenebbek. Gaz veri fel őket, nem biztatás és gólöröm. A Gólokozó ezeket a pályákat kereste fel, nézte a könyöklések kopásait a rozsdás korlátokon, a rozsdás kapufákat, tépett hálót (már ahol megmaradt), a lógó, beszakadt ablaktáblákat; ahol még megvolt, a romos öltözőbe is bement, az öltözőszekrényben örökre ott hagyott csavaros stoplik várják a végítéletet, rozsdás mágnestábla, stoplikról levert örök sár, mohásodó Nike-stoplis a régi olaszliszkai pálya gyepén.
Állt a megszűnt pályák mellett, örök nullnull lengedezett a gazban. Ez a nullnull nem gól nélküli döntetlen, hanem futball nélküli pálya. 00, emésztőgödör, dupla fedelű semmi.
A pálya, vagyis a pálya helye gondozatlan sír. Tömegsír. A Gólokozó, leletmentő, leás a pálya alá, „Utazás a tizenhatos mélyére”, felszínre hozza a gólörömkiáltásokat, a káromkodásokat, a kapus utasításait, a becsúszásokat, a csontreccsenéseket, a boldog fenéken csúszást gól után a vizes füvön. Mindent, ami a pályán történt, történhetett.
A pálya élt, a pálya él, a pálya élni fog.
Isten (ha van) a megyehármat (ha van) nézi.
Köszönet Csillag Péternek Hátsó füves – Barangolás a magyar futball rejtett tájain című, a Nemzeti Sportban megjelent sorozatáért és az azonos című (képes)könyvért, köszönet a fotósoknak. A szöveg dőlt betűs idézetei e könyvből valók.
