Sajó László: Öt és feles (A Holló: Soha Már)

  • 1998. november 26.

Egotrip

Van egy utca Pesten, Erzsébetváros, a Király és a Dob között, nincs száz méter, Holló, azelőtt Fekete Sas (1866), Schwartze Adler Gasse (1804). A valahai gettó sűrűjében, az utca közepén, kormos tűzfalak közt foghíjtelek húzódik meg, beépítetlen terület, kinek térkép e táj, nékünk a grund. Itt rúgtuk a labdát, nyeltük a salakot, de mindig ám, a hét minden áldott napján, sárban, szélben, napsütésben, harmatban, s ha. Ha térdig ért a víz, meccs csak akkor maradt el. Vagy akkor se. Ráúszás, mi hozzuk el a labdát, s visszük a sarat-havat az öltözőbe, zuhanyzóba, haza. De hisz nem is esett egész Pesten, csodálkozik a család, nem ám, csak itt, a Dob u. 22. és Király u. 17. között, ott is csak a grund fölött, eső, hó, csoda történt, a francba. Mondják a nagyon öregek, akik még láttak olyan nagyon öreget, aki a Schwartze Adler Gassén lakott, valamikor meteorit zuhant ide, egy futball-labda, azóta a grund. Állítólag a gettóban is mérkőzéseket rendeztek itt, másra nem jó, hiába próbálták például telente vízzel felönteni, jégpályának, hajnalra, a legkeményebb fagyban felolvadt, csatakosan várta a labdát, hozták is néki, boldogan terült el a hatoson belül, s még azon is túl, a tűzfalakig, bár felvonalazatlanul.

Van egy utca Pesten, Erzsébetváros, a Király és a Dob között, nincs száz méter, Holló, azelőtt Fekete Sas (1866), Schwartze Adler Gasse (1804). A valahai gettó sűrűjében, az utca közepén, kormos tűzfalak közt foghíjtelek húzódik meg, beépítetlen terület, kinek térkép e táj, nékünk a grund. Itt rúgtuk a labdát, nyeltük a salakot, de mindig ám, a hét minden áldott napján, sárban, szélben, napsütésben, harmatban, s ha. Ha térdig ért a víz, meccs csak akkor maradt el. Vagy akkor se. Ráúszás, mi hozzuk el a labdát, s visszük a sarat-havat az öltözőbe, zuhanyzóba, haza. De hisz nem is esett egész Pesten, csodálkozik a család, nem ám, csak itt, a Dob u. 22. és Király u. 17. között, ott is csak a grund fölött, eső, hó, csoda történt, a francba. Mondják a nagyon öregek, akik még láttak olyan nagyon öreget, aki a Schwartze Adler Gassén lakott, valamikor meteorit zuhant ide, egy futball-labda, azóta a grund. Állítólag a gettóban is mérkőzéseket rendeztek itt, másra nem jó, hiába próbálták például telente vízzel felönteni, jégpályának, hajnalra, a legkeményebb fagyban felolvadt, csatakosan várta a labdát, hozták is néki, boldogan terült el a hatoson belül, s még azon is túl, a tűzfalakig, bár felvonalazatlanul.

A környék lakói megszokták a labdapattogást, ujjongást, káromkodást, kiültek az erkélyre, konyhaablakból nézték a meccseket, vagy a spájzból, gubbasztva a polcon, délután négytől, befőttek között, harapdálva csemegeuborkát, két ujjal merítve sárgabaracklekvárból, köszönöm, nem vagyok éhes, nem érdekel a híradó, estifilm, megvárom a húsztízes meccset. Vagy a rács mögött, a tribünön, mert van az is, üldögéltek, részegek és józanok, békésen együtt, a csapatok is, kéz a kézben aranyászok, mert van az is, vébék és ebék idején (ó, köztes lét, múló pillanat a grund történetében) tévét is kiraktak, nem nézte senki, ugyan, tunézia-anglia, amikor a budaörs a népstadionnal játszik. Ha átrúgták a labdát a szemközti erkélyre, fölcsöngettek illedelmesen, az óvodában egyszerre tizenkilenc óvodás meg az óvó néni cipelte a kapuig a sárosvizest, s adta át ünnepélyesen.

Hanem egyszer. Átszállt a drótháló fölött a szomszédos bérház kertjébe, Csere utána, meccs folytatódik, vége, Csere sehol. Csapat keresésére, Csere, labda sincs. Csere azóta megkerült, máig sem érti, egyszerűen eltűnt önmaga elől, biztos a meteorit sugárzása, aztán fölbukkant megint, nem érti, miképp, otthon. Hol rúgtál be, pedig a kocsmákban is kerestünk, hogy istenbizony, nemivott. Ám a labda azóta sincs meg. Visszamentem másnap, micsoda ház, az ajtókon nemzetiszín pecsét és maiújság, a lépcsőházban csak a fény mozdul, a kertben kutyaszarföveny, leláncolt pad, kibelezett gyerekkocsi. A fákon elszórva nejlonzsákcafat, meszes levelek. Mikor volt itt utoljára mészeső? Macskák előtt friss eledel. De hiszen nem lakik itt senki. Cédula az ajtón: Új címem: Nyár u. 1. Galambsuhogás, galambok nélkül. Nyitva a kertkapu, kimenekülök a Gozsdu-udvarra.

Sejthettük volna, hogy a kerti gaz a pályára burjánzik. Beszélték persze, hogy a kerítésnél tornyosuló valamilyen centernek kell a hely szökőkútnak, miafenének, sétálóutca lesz, kutyáknak, brodvé. Lebontják, beépítik. Ezek?! Sose. Aztán egy szép nap segédasszisztens jő, csendesebben futballozzanak, forgatás van a szomszédban. Szürkületi zóna, Tűz!falhoz, Öldövezet, Terra error, Akit a meteorit csóvája megcsapott, munkacímek, fantasztikus magyar film. Focizni lehet, csak ne hangosan. Jó. Nem jó. Asszisztens jő, jelenet nem sikerült. Focizni lehet, csak ne labdával. Jó. Immár a segédrendező, hogy mégse. Hagyjuk abba. Jó. De küldjed a rendeződet, a kurvaanyjába.

Búcsúmeccs, mondom a hátvédünknek, vége. Örül, azt hiszi, én hagyom abba. Legalább most ne kapjunk hetet, sikerül, nyolc a vége. Vége. Tapasztalt kapusunk, ki ismeri a tűzfal minden tégláját, jócskán túl az ezredik gólon, év(ezred)ek óta itt nem véd, sokat látott, de keveset hall, süket a bal fülére, nem hallotta a vég szót. Egy hét múlva újra csomagol, a tokaji borozóban megissza a szokásos, meccs előtti két deci ófurmintot, nyugtató, csapattársak ellen, szokásosan elkésik, a nagy csönd nem gyanús néki, nem hallja. Mért van zárva a kapu, ennyit nem késhetett. Milyen nap van ma. Milyen év. Ilyen még nem történt. Elmegy a törzsfőzelékbárba, csapat sehol. Jobb is így. Innentől kezdve nem az ő góljairól beszélnek, a hetedik, te magad védd. Majd egy másik pályán, a ligetben, bárcsak bent lenne már az első.

A kapu zárva, belesek a levélrésen, teherautó a pályán jobbkötőben, keréknyomok, sóder, farakás. Beépítik, nemecsek, a grundot. Nem tudhatod. Végzett veled a jótékony molnárferenc doktor, a szentimentális tüdőgyulladás, legyek szentimentális? Fagyoskodom, kabátban, itten, mezben bezzeg nem fáznék, járókelők nézik, mit nézek. A halom alján, sódersötétben, lapul a labda, már gömbölyödik szépen, mi ideesett, réges-régen, az elveszettnek hitt, lám, megkerült. És minden éjjel, bús éjféltájon, öröm- és szitokszavak verik föl a környéket, lakók bólogatnak, hát itt vannak megint, hallgatják, nem hívják a csend-őrséget. Szépvolt, bazdmeg, atiédet, addmárbe, kéz, kinnvolt, mennyivanmég, kétperc, belülvolt, eznemigaz, idesejövök, mitnézel, úgyvan, uccsóvagy, denehézvolt, a kurvaéletbe, gól.

Szól a Holló.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.