Sajó László: Öt és feles (A Holló: Soha Már)

  • 1998. november 26.

Egotrip

Van egy utca Pesten, Erzsébetváros, a Király és a Dob között, nincs száz méter, Holló, azelőtt Fekete Sas (1866), Schwartze Adler Gasse (1804). A valahai gettó sűrűjében, az utca közepén, kormos tűzfalak közt foghíjtelek húzódik meg, beépítetlen terület, kinek térkép e táj, nékünk a grund. Itt rúgtuk a labdát, nyeltük a salakot, de mindig ám, a hét minden áldott napján, sárban, szélben, napsütésben, harmatban, s ha. Ha térdig ért a víz, meccs csak akkor maradt el. Vagy akkor se. Ráúszás, mi hozzuk el a labdát, s visszük a sarat-havat az öltözőbe, zuhanyzóba, haza. De hisz nem is esett egész Pesten, csodálkozik a család, nem ám, csak itt, a Dob u. 22. és Király u. 17. között, ott is csak a grund fölött, eső, hó, csoda történt, a francba. Mondják a nagyon öregek, akik még láttak olyan nagyon öreget, aki a Schwartze Adler Gassén lakott, valamikor meteorit zuhant ide, egy futball-labda, azóta a grund. Állítólag a gettóban is mérkőzéseket rendeztek itt, másra nem jó, hiába próbálták például telente vízzel felönteni, jégpályának, hajnalra, a legkeményebb fagyban felolvadt, csatakosan várta a labdát, hozták is néki, boldogan terült el a hatoson belül, s még azon is túl, a tűzfalakig, bár felvonalazatlanul.

Van egy utca Pesten, Erzsébetváros, a Király és a Dob között, nincs száz méter, Holló, azelőtt Fekete Sas (1866), Schwartze Adler Gasse (1804). A valahai gettó sűrűjében, az utca közepén, kormos tűzfalak közt foghíjtelek húzódik meg, beépítetlen terület, kinek térkép e táj, nékünk a grund. Itt rúgtuk a labdát, nyeltük a salakot, de mindig ám, a hét minden áldott napján, sárban, szélben, napsütésben, harmatban, s ha. Ha térdig ért a víz, meccs csak akkor maradt el. Vagy akkor se. Ráúszás, mi hozzuk el a labdát, s visszük a sarat-havat az öltözőbe, zuhanyzóba, haza. De hisz nem is esett egész Pesten, csodálkozik a család, nem ám, csak itt, a Dob u. 22. és Király u. 17. között, ott is csak a grund fölött, eső, hó, csoda történt, a francba. Mondják a nagyon öregek, akik még láttak olyan nagyon öreget, aki a Schwartze Adler Gassén lakott, valamikor meteorit zuhant ide, egy futball-labda, azóta a grund. Állítólag a gettóban is mérkőzéseket rendeztek itt, másra nem jó, hiába próbálták például telente vízzel felönteni, jégpályának, hajnalra, a legkeményebb fagyban felolvadt, csatakosan várta a labdát, hozták is néki, boldogan terült el a hatoson belül, s még azon is túl, a tűzfalakig, bár felvonalazatlanul.

A környék lakói megszokták a labdapattogást, ujjongást, káromkodást, kiültek az erkélyre, konyhaablakból nézték a meccseket, vagy a spájzból, gubbasztva a polcon, délután négytől, befőttek között, harapdálva csemegeuborkát, két ujjal merítve sárgabaracklekvárból, köszönöm, nem vagyok éhes, nem érdekel a híradó, estifilm, megvárom a húsztízes meccset. Vagy a rács mögött, a tribünön, mert van az is, üldögéltek, részegek és józanok, békésen együtt, a csapatok is, kéz a kézben aranyászok, mert van az is, vébék és ebék idején (ó, köztes lét, múló pillanat a grund történetében) tévét is kiraktak, nem nézte senki, ugyan, tunézia-anglia, amikor a budaörs a népstadionnal játszik. Ha átrúgták a labdát a szemközti erkélyre, fölcsöngettek illedelmesen, az óvodában egyszerre tizenkilenc óvodás meg az óvó néni cipelte a kapuig a sárosvizest, s adta át ünnepélyesen.

Hanem egyszer. Átszállt a drótháló fölött a szomszédos bérház kertjébe, Csere utána, meccs folytatódik, vége, Csere sehol. Csapat keresésére, Csere, labda sincs. Csere azóta megkerült, máig sem érti, egyszerűen eltűnt önmaga elől, biztos a meteorit sugárzása, aztán fölbukkant megint, nem érti, miképp, otthon. Hol rúgtál be, pedig a kocsmákban is kerestünk, hogy istenbizony, nemivott. Ám a labda azóta sincs meg. Visszamentem másnap, micsoda ház, az ajtókon nemzetiszín pecsét és maiújság, a lépcsőházban csak a fény mozdul, a kertben kutyaszarföveny, leláncolt pad, kibelezett gyerekkocsi. A fákon elszórva nejlonzsákcafat, meszes levelek. Mikor volt itt utoljára mészeső? Macskák előtt friss eledel. De hiszen nem lakik itt senki. Cédula az ajtón: Új címem: Nyár u. 1. Galambsuhogás, galambok nélkül. Nyitva a kertkapu, kimenekülök a Gozsdu-udvarra.

Sejthettük volna, hogy a kerti gaz a pályára burjánzik. Beszélték persze, hogy a kerítésnél tornyosuló valamilyen centernek kell a hely szökőkútnak, miafenének, sétálóutca lesz, kutyáknak, brodvé. Lebontják, beépítik. Ezek?! Sose. Aztán egy szép nap segédasszisztens jő, csendesebben futballozzanak, forgatás van a szomszédban. Szürkületi zóna, Tűz!falhoz, Öldövezet, Terra error, Akit a meteorit csóvája megcsapott, munkacímek, fantasztikus magyar film. Focizni lehet, csak ne hangosan. Jó. Nem jó. Asszisztens jő, jelenet nem sikerült. Focizni lehet, csak ne labdával. Jó. Immár a segédrendező, hogy mégse. Hagyjuk abba. Jó. De küldjed a rendeződet, a kurvaanyjába.

Búcsúmeccs, mondom a hátvédünknek, vége. Örül, azt hiszi, én hagyom abba. Legalább most ne kapjunk hetet, sikerül, nyolc a vége. Vége. Tapasztalt kapusunk, ki ismeri a tűzfal minden tégláját, jócskán túl az ezredik gólon, év(ezred)ek óta itt nem véd, sokat látott, de keveset hall, süket a bal fülére, nem hallotta a vég szót. Egy hét múlva újra csomagol, a tokaji borozóban megissza a szokásos, meccs előtti két deci ófurmintot, nyugtató, csapattársak ellen, szokásosan elkésik, a nagy csönd nem gyanús néki, nem hallja. Mért van zárva a kapu, ennyit nem késhetett. Milyen nap van ma. Milyen év. Ilyen még nem történt. Elmegy a törzsfőzelékbárba, csapat sehol. Jobb is így. Innentől kezdve nem az ő góljairól beszélnek, a hetedik, te magad védd. Majd egy másik pályán, a ligetben, bárcsak bent lenne már az első.

A kapu zárva, belesek a levélrésen, teherautó a pályán jobbkötőben, keréknyomok, sóder, farakás. Beépítik, nemecsek, a grundot. Nem tudhatod. Végzett veled a jótékony molnárferenc doktor, a szentimentális tüdőgyulladás, legyek szentimentális? Fagyoskodom, kabátban, itten, mezben bezzeg nem fáznék, járókelők nézik, mit nézek. A halom alján, sódersötétben, lapul a labda, már gömbölyödik szépen, mi ideesett, réges-régen, az elveszettnek hitt, lám, megkerült. És minden éjjel, bús éjféltájon, öröm- és szitokszavak verik föl a környéket, lakók bólogatnak, hát itt vannak megint, hallgatják, nem hívják a csend-őrséget. Szépvolt, bazdmeg, atiédet, addmárbe, kéz, kinnvolt, mennyivanmég, kétperc, belülvolt, eznemigaz, idesejövök, mitnézel, úgyvan, uccsóvagy, denehézvolt, a kurvaéletbe, gól.

Szól a Holló.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.