Ma beszéljünk a világkatasztrófákról.
A Twin Peaks című sorozat még többé-kevésbé követhető első részeiben (fonetikusan) Lilend papa, akinek lányát brutálisan meggyilkolták a sorozat elején, olyan víziót lát lányának gyilkosáról, Bobról, aki feltételezhetően ő maga, hogy megőszül. (Ez a hirtelen megőszülés akkoriban annyira tetszett, hogy el is neveztük a gyerekek fehér feltollazatú plüss játékmadarát Lilend varjúnak, alias Lili.) A filmsorozat mellőzte a tréfát: a szappanoperák szisztematikusabb követői egy idő után csak nyugtatók szedése révén tudták végignézni kedvenc sorozatukat, mert a nézőt egyre jobban kínzó rettegésben nem kis szerepe volt az említett vízió főszereplőjének és általában a rejtélyes gyilkosság körülményei megismerésének.
Hasonló vízió tárulhatott az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetői elé, amikor szeptember végén belepillantottak a Long Term Capital Management (LTCM) hedge fund könyveibe, és ott nem csupán a mérlegben szereplő eladósodottságot, hanem a mérlegen kívüli tételeket is megismerhették. Az LTCM saját tőkéje 4 milliárd dollár volt, eladósodottsága ennek harmincszorosa, 120 milliárd, a mérlegen kívüli származékos ügyleteinek értéke pedig több mint egybillió dollár volt. A vízió rettenetes mivoltára (hála istennek a világ e drámának egyelőre csak kisebb jeleneteit ismerhette meg, egymilliárd dollár itt, egymilliárd dollár ott) az egyetlen bizonyíték, hogy a Fed kormányzótanácsa saját hatáskörben, soron kívül 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábat a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság két ülése között. (Ez nem a hivatalos magyarázat a kamatcsökkentésre.) Ezt megelőzően az LTCM hitelezői egyenként és csoportosan kilátogattak az alap connecticuti irodáiba, amelyek egy festői öböl partján találhatók (a Wall Street közelében lenni már rég nem sikk), majd a tíz legnagyobb bank és befektetési bank első számú vezetőit összehívták a Fed New York-i épületébe. Ha nem valamiféle világkatasztrófa elkerülését célzó tárgyalásról lett volna szó, az alkalmat méltán lehetne nagyszerűnek vagy éppen ünnepélyesnek nevezni, de a temetői hangulat ezt semmiképpen nem indokolta. A fiúk már maguk is tudták, de azért a biztonság kedvéért így kollektíve is közölték velük, hogy a haza mit kíván tőlük: némi zsozsót az LTCM megmentésére. Gyorsan össze is dobtak mintegy 3,6 milliárd dollár tőkeemelést, és fenntartották az addig folyósított vagy beígért források alapjául szolgáló finanszírozási konstrukciókat, valamint meghagytak 400 millió dollár értékű részesedést az LTCM vezetőinek. Időközben sorozatom egyik kedvenc szereplőjének, Warren Buffetnek az ajánlatára (250 milkót adott volna az alapért, betett volna 4 milliárd dollárt más befektetőkkel, és átvette volna az irányítást, ha az összes finanszírozást fenntartják a bankok) az alap vezetői nemet mondtak, nem utolsósorban azért, mert az vagy 150 millió dollárral rövidítette volna meg őket a bankok ajánlatához képest (és akkor a kegyelmi kérvény ellenjegyzése még nem is volt téma).
Rendkívüli kamatlábcsökkentés. Nem sikerült sem a távol-keleti válságnak, sem az orosz összeomlásnak, talán még Brazília sem váltotta volna ki önmagában; de lám, egy rövid kirándulás Connecticut erdős vidékére, a csendes milliomos városkába, ahol az egy négyzetkilométerre jutó luxusautó-dealerek száma magasabb, mint Dubai repülőterének duty free shopjában. Gondolhatnánk, minden szentnek maga felé hajlik a keze, így a Fed is csak akkor reagált, amikor saját bankjait fenyegette közvetlen veszély; ámde ugyanezen pénzintézetek buktak az említett fejlődő piacokon is. Nos, úgy tűnik, a Fed rémülete racionális gondolkodás eredménye, hiszen mindössze arról van szó, hogy az LTCM összeomlása valóban nagyobb veszélyt jelenthet a világ pénzügyi mechanizmusainak működésére, mint a távol-keleti és az orosz válság. A szóban forgó hitelveszteségek nagyságrendileg megegyeznek, sőt a fejlődő piaci befagyott hitelek még nagyobbak is lehetnek, de azokon túlmenően messze nincs akkora mérlegen kívüli tőkeáttétel, mint az LTCM pozícióinak esetében. Az eddigi látszólagos nyugalmat ezúttal az zavarta meg, hogy egyre többen érzékelik: a származékos pozíciók kockázatának felmérésekor célszerű azok bruttó értékét és nem az egymást kioltó pozíciók nettó értékét venni, ugyanis nem biztos, hogy mindkét ügyletet ugyanazzal a bankkal kötötték. Így például az LTCM 36 pénzintézettel kötött swap (csereügylet) megállapodásokat.
Most jön a rossz hír. Az LTCM nem az egyetlen szereplő, aki származékos pozíciókkal rendelkezik, és nagyon sok ilyen szereplőnek hasonlít a mérlege az LTCM könyveihez, vagyis long a magas hozamú papírokban és short (tehát áresésre számít) az alacsony kamatozásúakban. Az elmúlt hónapokban az előbbinek összeomlott az árfolyama, az utóbbinak pedig felment, vagy jobb esetben változatlan maradt.
