Sajó László: öt és feles (A visszatehető tetejű tejesdoboz)

publikálva
1999/28. (07. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Valaha minden egyszerű volt, ment haza az ember hajnali részegségben, már nyitnak a boltok, félig fölhúzott redőnyök előtt tejesüvegrekeszek, mellettük zsemle zsákban, az ember rájuk se bír nézni, gyomra fordul, ám körülnéz, az ember, reggelire, délben jó lesz, vesz magának innen-onnan is, vett magának akkoriban mindenki, tele az utca tejesüveges emberekkel, ki korán kel, s fekszik. Az üveg tej a magyar hajnal helyi színe, ám legfontosabb tulajdonsága a hangja, az üveg tej csörömpöl, akár a villamos, az első, és mint a boltredőny, melyet immár egészen fölhúznak, jőnek a rekeszért, látják szomorúan, ma csak három üveg hiányzik. Szépen indul a nap, feléd. A tejesüveget aztán vissza is lehetett váltani, pofátlanul, hosszú sorok a tejesüveg-visszaváltók előtt, nem látja, gyerekkel vagyok, kismamáknak tejesüveg-kedvezmény. A tejesüveget gondos kezek tisztára mossák, gondos népünk győzni fog, erről én gondoskodom, tehát vagyok, gondoskodtak rólunk, egy pohár tej, tiszta fejadag. Tejesüveg sincs, s te se vagy már, miért, hagytuk, hogy legyen tejeszacskó. Eresztékeiben rengett meg a rend, szer, tej szivárgott alapba-felépítménybe, ím egy szöveg, egy író, maga is tejtermék, a vaj köpülésekor megmaradó, ó, a vajszínű árnyalat!, szabatos definíciója 1988-ból, -ról: A zacskóstej egy tejeszacskó, azaz egy műanyag zacskó, amelyben tej van. Tehát van tej. Ez bizony nagyon is demokratikus dolog. Viszont a tejhez hozzáférni, pontosabban a tejet onnét kiszabadítani, szabadsággal megajándékozni, mert mondjuk reggel van, és szikkadt zsömlénket valamibe áztatni kéne, részint, akár mindenevő fogazatunkkal erőszakosan, akár késsel technokratán, tudjuk, nagyon bonyolult, kényes processzus, ravaszság, erő és némi rezignáltság szükséges hozzá, részint tökéletesen fölösleges, mert e zacskókból a tej folyton-folyvást: folyik. Minden tocsog! A bevásárlószatyor, az üzlet, a konyha, a család, az ország, tocsog, tocsog, tocsog. De gyűlölöm!, írta Esterházy Péter. Ehhez nincs mit hozzátenni, legfeljebb kiegészíteni, a kiegészítőkkel, úgy is mint: kisolló, lehetőleg a körömvágáshoz használatos, zacskósarkot elnyisszantani; kiskés, hegyes, zacskót fölszúrni, s úgy vágni, avagy fogazatos, sarkot nyeszetelni. Ha egyik sincs kéznél, lehet próbálkozni például lakáskulccsal, én a koleszban szobakulccsal nyitottam a büfében, miután fogam beletört a félliteresbe, kijelölvén így a későbbi protkó helyét. Mert ez műanyag. Fontos segédeszköz a tejtartó, a bugyi különböző színeiben, kék, zöld, sárga, de legszebb az átlátszó, azon tisztán kivehetők mohó kezek nyomai. Tejtartó füllel vagy fül nélkül, van választás. Mindkét típus jellemzője a sarkokban sunyin meghúzódó koszból áradó bűz, moshatod ultrákkal, nézi el. A zacskóstej édestejtestvére a poharastej, leginkább iskolatej formájában, a nagyszünet sem volt elég, tépdestük pedig a tetejét körömszakadtáig, szakíts, ha bírsz, aztán beszakítottuk, becsengettek. A poharastej, cseppben a tej, jelezte a zúj kor hajna lát, valami megmozdult, na nem a zország sa nép, az tocsogott egy helyben tovább, ám új köntösben, beköszöntött, szia, dobozos. Nékem, öreg tasaksarok-köpködőnek, ki fogait a zacskóstej-korszakban hullatta el, minden maradt a régiben, a dobozt se bírom kinyitni, csak rosszul, mellécsorg, akkor már árasztana el asztalt-konyhát, mint lassú dőltében a zacskós, midőn tartó híján a kockamargarinnak támasztottam, rosszul. S ha meggondolom, dobozossal nem lehet dagadt bokát, dudoros sípcsontot, megfáradt homlokot borogatni, két darabtól már megtelik a szemetes, hát, ide nekem a zacskóst, nem sírom vissza, hiszen itt van, a múltat, még ma is tart, tartós, ezt utálom nagyon, a tartóst. Rendezkedik be új tejnemzedék, nem ám csenevész, kicsit darabos, Négyszögletű, mint a Kerek Erdő, és már kerekedik is, imhol, arculata dundira, simul tenyérbe, kézzel fogható, henger alakú, lehengerlő. És le lehet venni, vissza lehet tenni a tetejét, nékem ez idáig csak az utóbbi sikerült, még gyakorolom, biztos rosszul fogtam meg a kallantyút, az is van neki, elszakítom, talán visszafojtott dühömben, mit akar, mit takar ez az újdondász küllem, mi változott, a tej, mondják a közértben, nem is látott tehenet. Volt egyszer egy. Jöhet megint a jól bevált kés, alányúlok, fedelecske pattan, a résen belátni, jó reggelt itta tej, ébresz tőhát fel, lehet menni az iskolába, világ polgárai, egyes, üljetek, vissza a helyetekre. Csak bámulok, tejsavós szemekkel, befelé a dobozba, megittam már a tejem javát, mélységes mély a múltnak, visszazárom, a tej szellemét, hát már tejtetőre állt a világ, s emlékezem. Mikor még az Ibolyában korsó tejet lehetett inni, hozzá üres zsömlét, mindjárt kettőt, enni. A tejet merítőkanállal, kannából adagolta a pultosnéni, jutott eszembe nagyanyám, ki átment a szomszédba, hozta a frissen fejt tejet, hideg vizet öntött a lavórba, lehűtötte, mert utáltam a melegtejet, a langyosat, kiköptem. Akár fogaimat, szép sorban, oly korban, mert ez műanya, tej.

(Történelem, történetem tejfölülnézetben)

Valaha minden egyszerű volt, ment haza az ember hajnali részegségben, már nyitnak a boltok, félig fölhúzott redőnyök előtt tejesüvegrekeszek, mellettük zsemle zsákban, az ember rájuk se bír nézni, gyomra fordul, ám körülnéz, az ember, reggelire, délben jó lesz, vesz magának innen-onnan is, vett magának akkoriban mindenki, tele az utca tejesüveges emberekkel, ki korán kel, s fekszik. Az üveg tej a magyar hajnal helyi színe, ám legfontosabb tulajdonsága a hangja, az üveg tej csörömpöl, akár a villamos, az első, és mint a boltredőny, melyet immár egészen fölhúznak, jőnek a rekeszért, látják szomorúan, ma csak három üveg hiányzik. Szépen indul a nap, feléd. A tejesüveget aztán vissza is lehetett váltani, pofátlanul, hosszú sorok a tejesüveg-visszaváltók előtt, nem látja, gyerekkel vagyok, kismamáknak tejesüveg-kedvezmény. A tejesüveget gondos kezek tisztára mossák, gondos népünk győzni fog, erről én gondoskodom, tehát vagyok, gondoskodtak rólunk, egy pohár tej, tiszta fejadag. Tejesüveg sincs, s te se vagy már, miért, hagytuk, hogy legyen tejeszacskó. Eresztékeiben rengett meg a rend, szer, tej szivárgott alapba-felépítménybe, ím egy szöveg, egy író, maga is tejtermék, a vaj köpülésekor megmaradó, ó, a vajszínű árnyalat!, szabatos definíciója 1988-ból, -ról: A zacskóstej egy tejeszacskó, azaz egy műanyag zacskó, amelyben tej van. Tehát van tej. Ez bizony nagyon is demokratikus dolog. Viszont a tejhez hozzáférni, pontosabban a tejet onnét kiszabadítani, szabadsággal megajándékozni, mert mondjuk reggel van, és szikkadt zsömlénket valamibe áztatni kéne, részint, akár mindenevő fogazatunkkal erőszakosan, akár késsel technokratán, tudjuk, nagyon bonyolult, kényes processzus, ravaszság, erő és némi rezignáltság szükséges hozzá, részint tökéletesen fölösleges, mert e zacskókból a tej folyton-folyvást: folyik. Minden tocsog! A bevásárlószatyor, az üzlet, a konyha, a család, az ország, tocsog, tocsog, tocsog. De gyűlölöm!, írta Esterházy Péter. Ehhez nincs mit hozzátenni, legfeljebb kiegészíteni, a kiegészítőkkel, úgy is mint: kisolló, lehetőleg a körömvágáshoz használatos, zacskósarkot elnyisszantani; kiskés, hegyes, zacskót fölszúrni, s úgy vágni, avagy fogazatos, sarkot nyeszetelni. Ha egyik sincs kéznél, lehet próbálkozni például lakáskulccsal, én a koleszban szobakulccsal nyitottam a büfében, miután fogam beletört a félliteresbe, kijelölvén így a későbbi protkó helyét. Mert ez műanyag. Fontos segédeszköz a tejtartó, a bugyi különböző színeiben, kék, zöld, sárga, de legszebb az átlátszó, azon tisztán kivehetők mohó kezek nyomai. Tejtartó füllel vagy fül nélkül, van választás. Mindkét típus jellemzője a sarkokban sunyin meghúzódó koszból áradó bűz, moshatod ultrákkal, nézi el. A zacskóstej édestejtestvére a poharastej, leginkább iskolatej formájában, a nagyszünet sem volt elég, tépdestük pedig a tetejét körömszakadtáig, szakíts, ha bírsz, aztán beszakítottuk, becsengettek. A poharastej, cseppben a tej, jelezte a zúj kor hajna lát, valami megmozdult, na nem a zország sa nép, az tocsogott egy helyben tovább, ám új köntösben, beköszöntött, szia, dobozos. Nékem, öreg tasaksarok-köpködőnek, ki fogait a zacskóstej-korszakban hullatta el, minden maradt a régiben, a dobozt se bírom kinyitni, csak rosszul, mellécsorg, akkor már árasztana el asztalt-konyhát, mint lassú dőltében a zacskós, midőn tartó híján a kockamargarinnak támasztottam, rosszul. S ha meggondolom, dobozossal nem lehet dagadt bokát, dudoros sípcsontot, megfáradt homlokot borogatni, két darabtól már megtelik a szemetes, hát, ide nekem a zacskóst, nem sírom vissza, hiszen itt van, a múltat, még ma is tart, tartós, ezt utálom nagyon, a tartóst. Rendezkedik be új tejnemzedék, nem ám csenevész, kicsit darabos, Négyszögletű, mint a Kerek Erdő, és már kerekedik is, imhol, arculata dundira, simul tenyérbe, kézzel fogható, henger alakú, lehengerlő. És le lehet venni, vissza lehet tenni a tetejét, nékem ez idáig csak az utóbbi sikerült, még gyakorolom, biztos rosszul fogtam meg a kallantyút, az is van neki, elszakítom, talán visszafojtott dühömben, mit akar, mit takar ez az újdondász küllem, mi változott, a tej, mondják a közértben, nem is látott tehenet. Volt egyszer egy. Jöhet megint a jól bevált kés, alányúlok, fedelecske pattan, a résen belátni, jó reggelt itta tej, ébresz tőhát fel, lehet menni az iskolába, világ polgárai, egyes, üljetek, vissza a helyetekre. Csak bámulok, tejsavós szemekkel, befelé a dobozba, megittam már a tejem javát, mélységes mély a múltnak, visszazárom, a tej szellemét, hát már tejtetőre állt a világ, s emlékezem. Mikor még az Ibolyában korsó tejet lehetett inni, hozzá üres zsömlét, mindjárt kettőt, enni. A tejet merítőkanállal, kannából adagolta a pultosnéni, jutott eszembe nagyanyám, ki átment a szomszédba, hozta a frissen fejt tejet, hideg vizet öntött a lavórba, lehűtötte, mert utáltam a melegtejet, a langyosat, kiköptem. Akár fogaimat, szép sorban, oly korban, mert ez műanya, tej.

Megyek az utcán hajnali részegségben, a tejúton se rekeszek, se ládák, a sötétség redőnye lehúzva, a szép, új világ hűtőpultjában hibernált zacskóstej mocorog, cseperedik már, cseperész.

Majd. Mintha mindegy lenne.

publikálva
1999/28. (07. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk