hogyha süt a nap, kedves
de esőbe´ nedves
Mondtam, hogy kiülök, nem a dombtetőre, gyertek ti is, ligetbe, itt a világ.
Legalábbis a fél város, a város fél, neve is van, a félelemnek, Budapest. Hagyjuk, ma szép nap. Az Állatkert előtt hosszú sor, apu, hod med be, a gyereket csak a majom érdekli, az is kettős fedezékből, a kerítésen kívülről, görcsösen kapaszkodik a nyakamba, még így is fél. Micsinál majom, mondom, zokog, hazudok, pedig nem, na, menjünk innen is. Érdekesebb a tó, kiskacsák fürdenek, bizony, feketében. Nem vagyok se állat-, se városvédő, de ha már itt járok. Az árkokat betömködték, milyen mulattatók voltak pedig a bukdácsoló gyerekkocsik, sziszegő szülők, autópályára bezzeg van pénzük! A hídon átkelni veszélyes, kátyúk, lánc, lánc, korlát kidőlve, Ráday Mihály se látja?! Hagyjuk, ma szép nap, a kutyák is vígan szarnak a homokozóba. Betoncsúszda, hogy el ne lopják, hogy a gyerek leérve beüsse a fejét, koponyaalaposan, egy kislányt úgy vittek el. A játékbunker, vagy mi, labirintus, szintén beton, ahogy kell, üsse kő. Hagyjuk, ma szép nap, vígan sütkéreznek. Jönnek szembe a napfürdőzők, révetegen, minden másképp lesz ezután, elhalt hámréteg lepereg, mi van itt, mindenki mosolyog, megyek a boldogok közé, mozdulni se lehet, mint májuselsején, balról a munkás-, jobbról a szocialista párt, szemből a szakszervezet, mögöttem a vizesárok. Gyerekkocsit fej fölé, csak fölfelé van menekvés, ki innen. Boldog idők, és csend és hó és gyerekkocsinyom a tavalyi hóban, endékás jármű, a két Lottinak volt ilyen. Hol van már a gyerekkocsi, vonszol a gyerek, műjégre visz, most ez következik, a palinta megvolt, sorban álltunk a négy darab hintánál, szülők méregetik egymást, én jöttem előbb, de az én gyerekem a gyorsabb, szétverem a fejedet, az esztékában találkozunk, én jöttem előbb. A kerítésen kívül itt is, nem merek odanézni, félek, beszakad a műjég, száz fok van, a gyerek meg ordít, hol van hó. Végre látok egy meggyalázott hóemlékművet, koszos kupacot félrehányva, elszenesedett maradvány. Ott van, szegény gyerek, a majom zokog, a hó fekete, kéri, vegyem föl, majd ha fagy, sétálni jöttünk, bírd ki... meddig? Én már látom régi álmomat valóra válni, célra tartok, egy asztal a fák alatt, szűrt fény. Ám addig átvergődünk tizenkét turistacsoporton s a váron, micsinál a vár, mondanám, vár, de nem dőlök be, van. Ahogy a fa van, az égen a repülőgép van és csíkja van, a szembejövők, és a köszönések vannak, arcokon az üdvözöltek mosolya van, fű van, szemét van, nénik vannak, bácsik és babák, ma szép nap van, van több kérdés? Nem kérdez, most én vonszolom, nem időzünk a réten, pedig zsebemben a kislabda. A ketrecek rácsai beremegnek, nem, ezek nem majmok, nem zokognak, kiabálnak, fociznak a bácsik, telt ház a maracanában, hej, ha én is. A fa már idelátszik, az asztal nem, még egy próbát ki kell állnunk, várból szabadultaknak, a bolhapiac nyúlványát megmászni, miezmi, pedig már azt hittem, alva jár. Ez kés, háromlábú szék, permetező, teljes bográcsfelszerelés, ez tesla, ez autopress, ez citromcsavaró, ez pornó, ez villanybojler, szentkép, hagymaszeletelő, mondd utánam, bakancs, valamilyen motor, ez a Fiúk évkönyve, nem ebben van Beata Tyszkiewicz mellképe, nem vesszük meg, ez gumitank, ez síp, szamovár, mütyür, mütyüszke, izé, nem tudom, ne kérdezd, nincs neve, ez minden. Gyere, egy asztal szabad.
A többin terítő, piros, mint májusegy, ez poros, rozsdás pléh, a szék láncon, nem baj. Csak egy pohárral, délelőtt nem is illik, csak ha másnap. Mi van, beteg vagy, már a habjából se kérsz, jól van, megyünk, csak még egy kicsit a zarcoma tafénybef ordítom, úgy iszom, pofasör. A népek jönnek, pincérnő mogorván ráncigálja a láncot, még egy asztal szabadul, francba ennyi vendég, mi volt itt, tüntetés?! Vagy bezárt az Állatkert?! Mért nem mentek inkább oda. De hisz onnan jönnek, és megint szembe, azzal a jólismert mosollyal. Még nem tudják, hogy a nagy havazás miatt elmaradt a Nagykanizsa--Dorog meccs. Herceg, nátha megjön a tél is. Most már maradjon Kanizsán.
Különben borom is van, forralt borom eltéve télire.
