Sajó László: Öt és feles (Ajvé, a Ligetben)

  • 1998. március 5.

Egotrip

Mondtam, hogy kiülök, nem a dombtetőre, gyertek ti is, ligetbe, itt a világ.

hogyha süt a nap, kedves

de esőbe´ nedves

Mondtam, hogy kiülök, nem a dombtetőre, gyertek ti is, ligetbe, itt a világ.

Legalábbis a fél város, a város fél, neve is van, a félelemnek, Budapest. Hagyjuk, ma szép nap. Az Állatkert előtt hosszú sor, apu, hod med be, a gyereket csak a majom érdekli, az is kettős fedezékből, a kerítésen kívülről, görcsösen kapaszkodik a nyakamba, még így is fél. Micsinál majom, mondom, zokog, hazudok, pedig nem, na, menjünk innen is. Érdekesebb a tó, kiskacsák fürdenek, bizony, feketében. Nem vagyok se állat-, se városvédő, de ha már itt járok. Az árkokat betömködték, milyen mulattatók voltak pedig a bukdácsoló gyerekkocsik, sziszegő szülők, autópályára bezzeg van pénzük! A hídon átkelni veszélyes, kátyúk, lánc, lánc, korlát kidőlve, Ráday Mihály se látja?! Hagyjuk, ma szép nap, a kutyák is vígan szarnak a homokozóba. Betoncsúszda, hogy el ne lopják, hogy a gyerek leérve beüsse a fejét, koponyaalaposan, egy kislányt úgy vittek el. A játékbunker, vagy mi, labirintus, szintén beton, ahogy kell, üsse kő. Hagyjuk, ma szép nap, vígan sütkéreznek. Jönnek szembe a napfürdőzők, révetegen, minden másképp lesz ezután, elhalt hámréteg lepereg, mi van itt, mindenki mosolyog, megyek a boldogok közé, mozdulni se lehet, mint májuselsején, balról a munkás-, jobbról a szocialista párt, szemből a szakszervezet, mögöttem a vizesárok. Gyerekkocsit fej fölé, csak fölfelé van menekvés, ki innen. Boldog idők, és csend és hó és gyerekkocsinyom a tavalyi hóban, endékás jármű, a két Lottinak volt ilyen. Hol van már a gyerekkocsi, vonszol a gyerek, műjégre visz, most ez következik, a palinta megvolt, sorban álltunk a négy darab hintánál, szülők méregetik egymást, én jöttem előbb, de az én gyerekem a gyorsabb, szétverem a fejedet, az esztékában találkozunk, én jöttem előbb. A kerítésen kívül itt is, nem merek odanézni, félek, beszakad a műjég, száz fok van, a gyerek meg ordít, hol van hó. Végre látok egy meggyalázott hóemlékművet, koszos kupacot félrehányva, elszenesedett maradvány. Ott van, szegény gyerek, a majom zokog, a hó fekete, kéri, vegyem föl, majd ha fagy, sétálni jöttünk, bírd ki... meddig? Én már látom régi álmomat valóra válni, célra tartok, egy asztal a fák alatt, szűrt fény. Ám addig átvergődünk tizenkét turistacsoporton s a váron, micsinál a vár, mondanám, vár, de nem dőlök be, van. Ahogy a fa van, az égen a repülőgép van és csíkja van, a szembejövők, és a köszönések vannak, arcokon az üdvözöltek mosolya van, fű van, szemét van, nénik vannak, bácsik és babák, ma szép nap van, van több kérdés? Nem kérdez, most én vonszolom, nem időzünk a réten, pedig zsebemben a kislabda. A ketrecek rácsai beremegnek, nem, ezek nem majmok, nem zokognak, kiabálnak, fociznak a bácsik, telt ház a maracanában, hej, ha én is. A fa már idelátszik, az asztal nem, még egy próbát ki kell állnunk, várból szabadultaknak, a bolhapiac nyúlványát megmászni, miezmi, pedig már azt hittem, alva jár. Ez kés, háromlábú szék, permetező, teljes bográcsfelszerelés, ez tesla, ez autopress, ez citromcsavaró, ez pornó, ez villanybojler, szentkép, hagymaszeletelő, mondd utánam, bakancs, valamilyen motor, ez a Fiúk évkönyve, nem ebben van Beata Tyszkiewicz mellképe, nem vesszük meg, ez gumitank, ez síp, szamovár, mütyür, mütyüszke, izé, nem tudom, ne kérdezd, nincs neve, ez minden. Gyere, egy asztal szabad.

A többin terítő, piros, mint májusegy, ez poros, rozsdás pléh, a szék láncon, nem baj. Csak egy pohárral, délelőtt nem is illik, csak ha másnap. Mi van, beteg vagy, már a habjából se kérsz, jól van, megyünk, csak még egy kicsit a zarcoma tafénybef ordítom, úgy iszom, pofasör. A népek jönnek, pincérnő mogorván ráncigálja a láncot, még egy asztal szabadul, francba ennyi vendég, mi volt itt, tüntetés?! Vagy bezárt az Állatkert?! Mért nem mentek inkább oda. De hisz onnan jönnek, és megint szembe, azzal a jólismert mosollyal. Még nem tudják, hogy a nagy havazás miatt elmaradt a Nagykanizsa--Dorog meccs. Herceg, nátha megjön a tél is. Most már maradjon Kanizsán.

Különben borom is van, forralt borom eltéve télire.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.