Sajó László: Öt és feles (És a vonat megy)

  • 1998. január 22.

Egotrip

- Hamar vége lett. Háromra.- Fél háromra jött a pap.- Harmincötre.
Keresztelőről jött, tudom.

- És esküvőre ment. Ez is csak egy munka.

- Nem szeretem a papokat, de ez jól beszélt.

- Az az idézet, az nem tudom, honnan volt. Mer´ nem a Bibliából. Nem mintha ismerném.

- Azt Ricsi bácsi kérte. Hogy csak ez legyen. De beszélt mást is.

- Mit szóltok a végrendelethez? Szerintem a Karcsi átírja.

- Olyan nincs. Még a Karcsinak se.

Háttal ülök, csak a hangokat hallom. Férfi, nő, néha közbeszól egy harmadik, férfi.

- Az ebédet biztos nem az Erzsi főzte. Még a bugyiját is az anyja mosta. A szobája úgy van, mióta meghalt.

- Mér´, a fasírt jó volt. A sütiből hozhattunk volna.

- Van csirke, kérsz?

- Majd, ha átszálltunk. Nem azért mondtam.

- Ti hogy aludtatok? Mi ott, ahol a tévé van.

- És mi volt? Na nem a tévében!

- Semmi. Adásszünet.

Nevetnek.

Persze nem kéne hallgatóznom, csak hallgatok. A vonatzajt is túlbeszélik, a hangadó férfi szinte ordít. Mit csináljak? Már figyelek.

- Fáradt vagyok. Otthon csak a lábamat mosom meg. Régen hogy is mentünk át a Nyugatiba?

- Negyvennégyessel.

- Az a Keletiből volt. Mikor nem volt metró, a Déliből! Hatossal. Négyeshatossal. Az most is jár.

Csend.

- De hogy mentünk a hatosig?

Csend, pedig nem gondolkodnak, ezen.

- Aztán László-napra elgyertek! Meg vagytok híva.

Tehát László. Csak megnézem a kiabálóst, fordulok, mintha a következő állomásnevet várnám, pedig tudom, mi jön, mi jöhet még, Martonvásár. Amilyen a hangja, kicsattanó, öblös-potrohos, piros pozsga. Guruló utazótáskát, vagy mit, szorongat, hatalmasat. Úristen, hány napos egy temetés?! Bárcsak ez az éjszaka.

- Nem mintha kéne, de a süteményből azér pakolhatott volna az Erzsi.

- Egyél csirkét.

- Azt is a grillbe kellett venni.

Úgy hallom, László, neve a szíve fölött, éhes. És legszívesebben lábat mosna. Most vicceket mesél, így nem érdekel.

Kelenföld előtt benépesül a kocsi, jön az egész rokonság, csak szét voltak ültetve. Öltönyök, nyakkendők, fekete csizmák, zsabók. Ám a zokni: sárga, barna, kék. Kislány pirosban. Süteményt eszik, László nem kér, még a csirkénél tart. Nem bírta ki, pedig mindjárt leszállnak.

Mozdulni sem lehet, kalauz be se jön, pedig még nem kérte a jegyeket. Kelenföld után nem is illik. Csak néz befelé, mi ez, nemdohányzó halottas kocsi.

A Déli előtt kijövünk az alagútból, mi, idegenek, kívülállók - a rokonok eltűntek. A Halál rokonai. Nincs László, nincsenek csirkecsontok, utazótáska sehol. Nem kellett átszállniuk. Azonnal jutottak - hova is? Nincs metró, villamos, vonatút, lábmosás.

És mi lesz a László-nappal?

Hamar vége lett.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”