Sajó László: Öt és feles (És a vonat megy)

publikálva
1998/3. (01. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

- Hamar vége lett. Háromra.- Fél háromra jött a pap.- Harmincötre.

Keresztelőről jött, tudom.

- És esküvőre ment. Ez is csak egy munka.

- Nem szeretem a papokat, de ez jól beszélt.

- Az az idézet, az nem tudom, honnan volt. Mer´ nem a Bibliából. Nem mintha ismerném.

- Azt Ricsi bácsi kérte. Hogy csak ez legyen. De beszélt mást is.

- Mit szóltok a végrendelethez? Szerintem a Karcsi átírja.

- Olyan nincs. Még a Karcsinak se.

Háttal ülök, csak a hangokat hallom. Férfi, nő, néha közbeszól egy harmadik, férfi.

- Az ebédet biztos nem az Erzsi főzte. Még a bugyiját is az anyja mosta. A szobája úgy van, mióta meghalt.

- Mér´, a fasírt jó volt. A sütiből hozhattunk volna.

- Van csirke, kérsz?

- Majd, ha átszálltunk. Nem azért mondtam.

- Ti hogy aludtatok? Mi ott, ahol a tévé van.

- És mi volt? Na nem a tévében!

- Semmi. Adásszünet.

Nevetnek.

Persze nem kéne hallgatóznom, csak hallgatok. A vonatzajt is túlbeszélik, a hangadó férfi szinte ordít. Mit csináljak? Már figyelek.

- Fáradt vagyok. Otthon csak a lábamat mosom meg. Régen hogy is mentünk át a Nyugatiba?

- Negyvennégyessel.

- Az a Keletiből volt. Mikor nem volt metró, a Déliből! Hatossal. Négyeshatossal. Az most is jár.

Csend.

- De hogy mentünk a hatosig?

Csend, pedig nem gondolkodnak, ezen.

- Aztán László-napra elgyertek! Meg vagytok híva.

Tehát László. Csak megnézem a kiabálóst, fordulok, mintha a következő állomásnevet várnám, pedig tudom, mi jön, mi jöhet még, Martonvásár. Amilyen a hangja, kicsattanó, öblös-potrohos, piros pozsga. Guruló utazótáskát, vagy mit, szorongat, hatalmasat. Úristen, hány napos egy temetés?! Bárcsak ez az éjszaka.

- Nem mintha kéne, de a süteményből azér pakolhatott volna az Erzsi.

- Egyél csirkét.

- Azt is a grillbe kellett venni.

Úgy hallom, László, neve a szíve fölött, éhes. És legszívesebben lábat mosna. Most vicceket mesél, így nem érdekel.

Kelenföld előtt benépesül a kocsi, jön az egész rokonság, csak szét voltak ültetve. Öltönyök, nyakkendők, fekete csizmák, zsabók. Ám a zokni: sárga, barna, kék. Kislány pirosban. Süteményt eszik, László nem kér, még a csirkénél tart. Nem bírta ki, pedig mindjárt leszállnak.

Mozdulni sem lehet, kalauz be se jön, pedig még nem kérte a jegyeket. Kelenföld után nem is illik. Csak néz befelé, mi ez, nemdohányzó halottas kocsi.

A Déli előtt kijövünk az alagútból, mi, idegenek, kívülállók - a rokonok eltűntek. A Halál rokonai. Nincs László, nincsenek csirkecsontok, utazótáska sehol. Nem kellett átszállniuk. Azonnal jutottak - hova is? Nincs metró, villamos, vonatút, lábmosás.

És mi lesz a László-nappal?

Hamar vége lett.

publikálva
1998/3. (01. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk