Sajó László: Öt és feles (Ríd)

  • 1998. október 22.

Egotrip

Röhögés, gúnykacaj, részvétteli kárörvend tovatűnt, csönd van, beszélhetek én is. Másnap kaptam a telefonokat, grimaszokat, legyintéseket, kérdéseket, mondatokat. Kint voltál? Gondoltam rád. Na, mit szólsz? Jobb, ha semmit.

Röhögés, gúnykacaj, részvétteli kárörvend tovatűnt, csönd van, beszélhetek én is. Másnap kaptam a telefonokat, grimaszokat, legyintéseket, kérdéseket, mondatokat. Kint voltál? Gondoltam rád. Na, mit szólsz? Jobb, ha semmit.

Kint voltam. Érdekel? Kint érdekel! Pedig a tizedik percben, a bekapott gólnál, bekaphatjuk, megindultam, lassan, hazafelé. Kifelé, innen. Láttam, kívülről, úgy köny-nyű, magamat, ahogy álldogálok. A klinikai élet állapotában. Egy hang súgta, felülről, bennem, hogy mit keresek én itt. Körülnéztem, mintha még egyszer. Szemben a beszkárt-pálya, ó, a büfé, meleg fasírt szünetben, télen, egy vasárnapi matiné után ebédeltem is, rántottborda, ahogy illik. Hátamban a harminchetes villamos, józsefváros, kőbánya, kőkerítések, temetők. Balra az edzőpálya, ott játsztam is, blasz négy, a lehelpiac ellen. Az öltöző épülete már a temetőben, átrúgták a labdát, engem már lecseréltek, menjek én, keressem meg. Anyátokat, mondtam volna, a tiédet. A sírok közt anyádat. A labda sehol, éltek tólig, olvasgattam. Van idő, vasárnap. El kéne tűnni, játszik a cserém, folytatták másik labdával, minekide én. Kisétálni a temetőkapun, mezben. Fel, öltözünk. Labda egy síron, földöntötte a konzervdobozvázát, igazítsd meg, köszönöm. Most aztán gyorsan vissza a tiéidhez! Jobbra a Salgótarjáni út, kocsma zárva meccs előtt, még ez is, unikumsör, még ez se. És meccs után, mehetek haza egyedül, ez a legrosszabb, guszti, hol vagy, beszélnünk kéne. Hogy mi van, ha odakint az utolsó percben berúgja. Ha a bíró megadja. Ha nem mi játszunk, hanem a barcelóna. Guszti sincs itt, nem adta meg. Európa, mely messze, mint az, égés.

Szünet, átmegyek a másik kapuhoz, arra hajtunk, megállék a kanyargó tizenhatosnál, körív, helyem kijelölve. Itt vagyok. Hon?

Mögöttem húsz rohamrendőr, sisakletéve, a tribünön az ismert fradidrukker, nekik se könnyű. Amióta doktor té az elnök, társadalmi, szegény társadalom. Ha jól ment a csapatnak, hazánknak is, vagy fordítva, a f. ordítva, szánalmasak vagyunk. Drukkerek nem néznek egymás szemébe, köpködik a magot, a csapatot. Utoljára jöttem ki, máshol töltöm el a szabadidőmet, fogalmaz szabatosan egy dzsoggingos. Szabadidő, ruha. Fújd már le. Ezt a szégyent. Öregemberek sírnak. A keletiből most ér ide, már itt sincs, az intersziti. Vége.

Ki már a tizedik perctől araszolok a kijárat felé, elfordulok, tőletek, innen. Köszönjétek meg. Szép volt, fiú. Vissza se nézek, csak a villamosmegállóból, európa danol a bélelátón, vikingszarvak, kint van az egész falu. Dobozossörök Hegyeshalomig, s még azon is túl. A Dobozossörhegyen innen, ahol a Kismalac Tour. Ez jut nekünk, europlánból kidobált göngyölög. Se pléhpofasör. Majd otthon nyisd ki a pofádat és a sörödet, üvölts, igyál egyedül. Neszóljhozzám, mondom magamnak. Így még a kerülettől is kikapunk.

Két zsidó beszélget a harminchetes villamoson, ez nem vicc, fölszáll a harmadik a Nagyfuvaros utcánál, nyolc között lehetnénk, még le se ült. Miért ne jönnék ki, ingyen mehetek, nyolcvankilenc éves vagyok. Kérdem én, akkor a bácsi látta orthgyurit, igen, és brauncsibit, őt nem, egri vagyok, ezt nem értem, láttam, aki látta!, öreg zsidók leszállnak, harminchetes tovább, végállomás izraelita temető. Drukkerek nem keresik egymás tekintetét, szégyellik, hogy kint vannak, újra, mindig, dzsoggingos se talált más elfoglaltságot, az orthgyuris bácsi a negyedik gólnál felugrik, -emelkedik.

A klinikai élet állapotában, állok a tizenhatos vonalával egymagasságban. Guszti, megtalálsz. Tudom, hol, vagyok.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.