Para

Kovács Imre: Én

  • 1998. október 22.

Egotrip

Konvertáltam neked a szöveget, mondta, aztán ráugrott a Sopianae lightra, a szeme csillogott, most meg beleülsz a gépembe. Igen, beleülök, gondoltam, legyen egyszer az írás tárgya a valóság, amikor az élet igazi chipkatonái csapnak össze valóságos tétért. Ilyen ez most. Nagy, mócsingos indulatok feszülnek össze, balról a Móricz Zsigmond-féle köpetes tessékelés, jobbról sikamlós Szabó Dezső, a harc, a verejték, a könnyek, a brokkoli, bocs, a fenntevényezés, no elég.

Konvertáltam neked a szöveget, mondta, aztán ráugrott a Sopianae lightra, a szeme csillogott, most meg beleülsz a gépembe. Igen, beleülök, gondoltam, legyen egyszer az írás tárgya a valóság, amikor az élet igazi chipkatonái csapnak össze valóságos tétért. Ilyen ez most. Nagy, mócsingos indulatok feszülnek össze, balról a Móricz Zsigmond-féle köpetes tessékelés, jobbról sikamlós Szabó Dezső, a harc, a verejték, a könnyek, a brokkoli, bocs, a fenntevényezés, no elég.

Jönnek a hírek, leszedik a fejem, elnyammognak rajtam, nyammofílek, én meg szerencsétlen, nyomorult nyammofób vagyok, ez egyébként tetszik, az alaphülyeséget a Múzeum cukrászdában loptam két beszívott polgártól, akik nem is hitték, milyen hasznosak számomra. Itt köszönném meg, látjátok, bátortalan csuprok, ezért bizonytalan leadni délután a vért, dumákat, könyvet, brokkolit.

Enélkül apró, bozontos semmittevés lennék, témátlan, gyáva fókagyermek, de szerencsére, meg a tudás, hogy ölni, de nem szükségszerűségből, csak úgy, hadd fröccsenjen a vér a Holdig, bocikám. Tehát Holdig fog fröccsenni a holding, mackósajtos lesz még a kívülállók szája is, mondta a KutyaMaci, de lehurrogták a többi összegyűjtött, alvásra szakosodott állatok. Az állatok körében egyébként mostanában nyugtalanság érzékelhető, a Kövér Nyúl büdös, a Vad Oroszlán kiszáradt, a többiek meg örülnek, ha bekerülnek az ügyeleti napirendbe, oly ritkán kerül rájuk a sor. Megengedhetetlen pillanataik vannak, megbocsáthatatlan gondolataik, mi pedig büntetünk és jutalmazunk, mint szokás a kertekben reggelente, árammal csemetét, söréttel fajt.

Visszatérve a gép bitorlására, amin ezt a dolgot írom, mögöttem a sármos virágáruslány-szakértő, aki szeretne híreket klónozni, de én nem hagyom, teleírom előtte az étert, bezony, beleszántok a semmibe, fehér szaténnadrágban, nagy, hülye orral a fejemen, meg a megfelelő tartozékokkal, mint szem, fül, tekintet, szemöldök, ez is milyen perverz, de hagyjuk, inkább.

A pórnép hagymaevő része mókás jelmezekben kivonul, remegő térddel transzparenseket emel, rajtuk tréfás feliratok meg rajzok, melyeken kifigurázott emberek, helyzetek, problémák, úgy mennék már, de Kanada nem fogad.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.