Seres László: Dekóder

  • 1999. május 13.

Egotrip

Balkán Békéje, magyar értelmiségi módra (négy-ötezer személyre)

Hozzávalók: 1/2 kiló békevágy, 5 tonna antikapitalizmus, 1/6 mg elvi alapokon nyugvó pacifizmus, 1 db értékrelativizmus, 4 liter naivitás, 1 1/2 tonna cinikus tudatlanság, 3 kiló szociálisan demagóg sóder, 8 evőkanál púder, show.

Az elvi alapokon nyugvó pacifizmust jól kiforgatjuk, és aktuálpolitikai célokra használjuk. Ugyanezt csináljuk az erkölccsel, amit addig klopfolunk, amíg végképp fel nem puhul, hogy tetszésünk szerint instrumentalizálhassuk érzelgős performance-unkhoz. A hozzánk csapódók őszinte békevágyát egyenletesen lenyesegetjük, szárnyaikat bedaráljuk, és lassú tűzön forgatva hozzákeverjük a békepárti sódert. A párolt naivitást beletesszük a háborúellenes, humanista rizsába, hogy jobban nézzen ki. Egyszerre tiltakozunk az albánok elüldözése, meggyilkolása ellen és a NATO erre való válasza, a bombázások ellen, ami ellenállhatatlanul vonzóvá teszi érvelésünket ("emberi életek sérülnek"). Ha szociológusok vagyunk, és megfőtt a morálunk, kiállunk, és hangoztatjuk: nem az az érdekes, ki kezdte a gyilkolást, hanem hogy legyen már béke; ugyanígy a holocaust idején is elmondanánk, hogy nem érdekes, ki kezdte a gyilkolást, a németek vagy a zsidók, az a lényeg, hogy Drezda bombázása maradjon abba.

Miközben napi szinten verjük a farkunkat, hogy a kormány nem határolódik el a határrevizionista szélsőjobbtól, simán soraink közé fogadjuk a nyíltan kommunista, Milosevic-párti szélsőbalt, és azokkal követelünk "békét azonnal", akik nemrég még neofasisztákkal közösködtek Szaddám védelmében. Amikor a megtisztított, karikára sült maradék hitelünk elpárolgott, magabiztosan kijelentjük, hogy a NATO valójában nem egy népirtást akar megakadályozni (az minket amúgy is csak marginálisan érdekel, hiszen nem akarunk tudni róla), hanem csak le akar igázni egy országot, hogy előkészítse a terepet a nagy multiknak/a globalizációnak/az új világrendnek. A felhígított, szaftos antikapitalizmusban jól megmártogatjuk álszentségünket és cinizmusunkat. Jugoszlávia nemzeti szuverenitására, az ENSZ kihagyására panaszkodunk; ugyanígy a holocaust idején is bátran ragaszkodnánk ahhoz, hogy a zsidók kiirtása német belügy, különben sem tudhatjuk, hogy a zsidók valóban ártatlanok-e.

Adjunk az esztétikára! Ha már nagygyűlünk, szervezzünk pártmentes, pacifista transzparenseket, virágokat, és ügyeljünk arra, hogy a jugó követség után ugyanúgy az amerikai követség elé is kimenjünk - csak így válik végképp hazuggá, amit kisütünk. Fontos az időzítés is, hiszen csak a Győzelem Napja lehet az az alkalom, amikor megfeledkezhetünk arról, hogy a második világháborúnak, a népirtásnak bizony bombák és fegyverek vetettek véget. Ha már egybeforrt és végképp összemosódott a különböző motivációkból tüntetők szándéka és világképe, ízesítsük meg az egészet giccses pacifista show-val: dobáljuk be a virágszálakat, koszorúkat a Duna vizébe, majd gondosan hajtogassunk kis papírhajókat, és könnycseppel a szemünk sarkában bízzunk benne, hogy hat a szimbolika, és Milosevic észhez tér; ugyanígy a holocaust idején is kis papírhajókkal nyugtatgatnánk maradék lelkiismeretünket.

Az egész képmutatást leöntjük olcsó morális szósszal, és forrón, tetszés szerint chartás hangulattal tálaljuk. Figyelem! Együk is meg, amit kifőztünk!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.