Ültem a padon, és az előttünk hullámzó vízre szegeztem a tekintetem. A vakáció előtti utolsó júniusi héten jártunk, a gimnázium vízparti sportnapot szervezett a diákok számára. Délelőtt én is strandröplabdát játszottam osztálytársaimmal a homokban, de délre magamra kaptam száraz holmimat, és vizes fürdőruhámat a hátizsákomba gyűrve feszülten vártam, hogy mikor eresztenek végre szélnek bennünket.
Nem volt szerencsém. A tanár úr mellém telepedett, és „mély lelki beszélgetést” kezdeményezett, amitől egyre kínosabban éreztem magam, talán azért, mert a tanár úr úszónadrágban volt, én pedig a kánikula ellenére talpig öltözötten, valamiféle Treat Williams (nyugodjon békében) Hair-béli jelmezét idéző szerkóban, védekezőn karba tett kézzel. Akármilyen ijesztőnek találtam, hogy egy feszes fecskétől eltekintve meztelen, nálam legalább húsz évvel idősebb férfi, aki amúgy fölém rendelt tekintély, a testemről papol nekem, ugyanakkor rendkívül nevetségesnek is. (Ez mindig segít.) De visszagondolva, nem történt semmi rettenetes, X generációsként amúgy is egészen máshol van az ingerszintem, mint az ifjabb nőnemzedékeknek. Úgy adom elő a lányomnak, hogy a kilencvenes években miket mondtak a fiatal nőknek, ahogyan a háború után született nemzedék nekem részletezte a vízbe, majd gyorsan kristálycukorba mártott vizes-cukros kenyér előállításának és elfogyasztásának módját: jó éppen nem volt, egészségesnek sem mondanám, de végeredményben senki nem halt bele, aki ezen cseperedett.
Mondom, nem történt semmi rettenetes, nem én lettem a tanár úr azon tanítványa, akit teherbe ejtett, az másvalakivel történt és néhány évvel később, amikor én már egyetemre jártam. Az élet (tőle szokatlan módon) később kiosztott néhány csapást a tanár úrnak a gondjaira bízott kamasz lányok iránt tanúsított tolakodó figyelméért. Ha pedig a rosszízű sztorit kivonjuk a dologból, kéretlen jó tanácsa – hogy néhány kilótól megszabadulva szexuálisan vonzóvá varázsolhatnám tizenhat éves testemet, amelyben életkoromból adódóan enélkül is éppen eléggé feszengtem – éppen csak annyira volt abuzív, mint a fitneszguru Schobert Norbi bármelyik Facebook-posztja az elmúlt években.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
