Tandori Dezső: Lábon vett filozófia

  • 2002. december 19.

Egotrip

Na, ez is jó dolog lesz, mindjárt lehet látni. Ha elmondom. És el.

"Akkor menj a súlyba...!"

Pár nap, de tényleg alig pár nap telt a múltkor előadott újabb nyolcórás fulladási "rohamom" óta (amikor csak derékszögben bírtam létezni, és a többi, halálfélelem-félében), hát nekimerészkedtem a budai negyednek, kellett beszereznem Totyi verebemnek salátát, töprengeni akartam, felhajtsak-e pár pohár bort (még mindig megvolt a fulladási roham délutánján félbehagyott üvegben a fél liter), meg a postáról is el kellett hoznom egy könyvcsomagot. (Szerencsére sem a lábtörlő alá nem tették, sem mást nem csináltak vele.) Reméltem, a közel háromkilós csomag nem fogja meghúzni a sérvhelyemet. Front épp nem volt, sérvhelyem épp nem égett.

Mellesleg: hat-hét éve nem voltam (fogorvoson kívül) semmi orvosnál. Négy éve, de két éve végleg abbahagytam minden nyilvános szereplést, könyvet dedikálni sem megyek. Sem születésnapra, sem egyéb napra, látogatóba, nem beszélek meg találkozást... rémes, ugye, ha én találkozom... lásd: mikor főiskolai óraadást vállaltam nemrég! Amikor Totyi mellől is lehetőleg fél órát se vagyok távol, meg egyáltalán.

Ha engem sérvvel bevisznek, vagy ha csak elmennem is el kell a tünetekkel orvoshoz, elvesztettem a játszmát.

Nem élhetek könnyen. Igaz? Nem is élek.

Hát elintéztem a Széna-piacot, fürtös kölest is vettem, így, salátástul, meg azzal a szándékkal, hogy Totyinak füvet is szedek, nekivágtam pár borozónak. Az egyikben átnéztem két napilapot. Három "Bátyuska"-cikk emitt, kettő "Bátyuska"-cikk amott. A dolgozó népet megértő, a készítőket lesajnáló, általánosan filozofikus, a dolgozó népet lesajnáló, filozófiátlan stb. cikkeket olvashattam...

Miért épp ilyeneket olvasok? "rát ilyesmiből nem lehet adni. Mindegy, akadt csalódást keltő hely, negyedórát késett a kocsmáros, hagytam. Másutt szerencsésen fordultam ki, végzetesen elvesztettem volna a játszmát (lásd: orvos), ha a műintézetbe harsány "Hillóou"-val beforduló, onnét ismert orvos haverom észrevesz... nyilván elmondtam volna neki fájdalmamat (sérvhely), vagy ha nem: egyáltalán az, hogy találkozom, beszélgetnem kell.

Kirajzolódik egy figura, mi, egy alak, egy alakzat? Kissé megtestesedve, de majd lemegy... vagy az isten ne adja, hogy lemenjen rólam? Mikor 57-re lementem 1993-ban, s e súlyt kb. 4 évig tartottam (ennek okán nem ittam, alig ettem)... állítólag a pia elhagyásától jött a szép fordulat. (Nekem tetszett. Bár akkor is randa maradtam.) Ellenben mikor 54 kiló valék (1986/87, sérvműtétem előtt), akkor állítólag gyulladás volt a szervezetemben.

Csak saját fájdalmaimat és örömeimet mesélhetem! Vagy dobjam félre a (Petőfi) szent fát? Szakaszszam félbe érzeményem húrjait?

Nem dobom, nem szakasztom!

Szakasztott ugyanott folytatom, ahol abbahagytam (nagy stíluseszköz az ilyen! de bírom másoknál), mentem, aztán gondoltam, nem veszek az otthoni fél literhez még egy hetest, benézek inkább egy decire a Karcsihoz.

Hogy ez a Karcsi milyen ember, tudhattam. Régebben, hogy átlagos volt a súlyom, minden szarról elbeszélgettünk. De a múltkor már így fogadott, ahogy lépcsején lebotorkáltam: "Mi van, hova hízol? Felesbe etted a görögdinnyét?" Ez a Karcsi. Tudhattam, mire számíthatok. Nyomban irtani kezd. Bosszú? Miért?

Jó, nekem is egyszerre olyan irigylendően picinek tűnt a figura. Ám rögtön meg is szólalt: "Most milyen bajodat hozod, hé?" (Nocsak, vesémbe lát? Ja, kiegyeznék egy kis vesehomokkal? Hogy az az égés oka, nem a sérv helye? Ég a vesehomok? Perzselő vesehomokon tántorgott a karaván... és a többi.)

"Azt hozd, hogy megint lefogytál", így a Karcsi, a parasztja. "Amikor rendesen megvoltál, nem volt semmi bajod."

Sietve el. Utánam szólt, mert megemeltem neki a lábam: "Akkor menj a súlyba..." Mily szellemes. "Bátyuska...", motyogom.

Megdöbbent, ahogy két táborba oszlik így az emberiség. Van, aki egyebet se tud megengedni magának, mint hogy a másik küllemét, netán írásainak, egyebeinek érthetetlenségét hozza elő nyomban. Ám a másik tábor se túl jó. Nem hoz szóba küllemet, ellenben mond effé-léket: "Repülnöd kellene... kicsit felülről megnézni a világot megint..." - "Itália! Olaszország, az volna megfelelő a te akívságodnak..." (Róma! A legszebb város, meséli lelkesen, ő volt ott, öreg fejjel, két hetet. Mondom neki Totyit. Hogy fél órára se bírnék mellőle... De nem bízhatnád...? S mondja, kimre. Jó, ég, nagyot hall ez az ember?)

Hát ilyen. Legközelebbre hagytam a "Bátyuska"-körű témarészt. Bár akkor is úgy leszek csak témázásommal, mint apám, mikor első világháborús hadnagyoskodása közben elúszott kicsit a balkáni partoktól Montenegróban, hunyt szemmel, háton, s mikor kinyitotta szemét, körötte tömérdek barna lepény lebegett, tehénszar. Ha köztémáról bármikor írsz, a régi köztémák tehénlepényei akkor is ott fognak úszkálni körötted. Ebből azért nincs kiút, mert a tehénszar is: mi.

(Bef. köv.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.