Tandori Dezső: Lábon vett filozófia

publikálva
2002/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Na, ez is jó dolog lesz, mindjárt lehet látni. Ha elmondom. És el.

"Akkor menj a súlyba...!"

Pár nap, de tényleg alig pár nap telt a múltkor előadott újabb nyolcórás fulladási "rohamom" óta (amikor csak derékszögben bírtam létezni, és a többi, halálfélelem-félében), hát nekimerészkedtem a budai negyednek, kellett beszereznem Totyi verebemnek salátát, töprengeni akartam, felhajtsak-e pár pohár bort (még mindig megvolt a fulladási roham délutánján félbehagyott üvegben a fél liter), meg a postáról is el kellett hoznom egy könyvcsomagot. (Szerencsére sem a lábtörlő alá nem tették, sem mást nem csináltak vele.) Reméltem, a közel háromkilós csomag nem fogja meghúzni a sérvhelyemet. Front épp nem volt, sérvhelyem épp nem égett.

Mellesleg: hat-hét éve nem voltam (fogorvoson kívül) semmi orvosnál. Négy éve, de két éve végleg abbahagytam minden nyilvános szereplést, könyvet dedikálni sem megyek. Sem születésnapra, sem egyéb napra, látogatóba, nem beszélek meg találkozást... rémes, ugye, ha én találkozom... lásd: mikor főiskolai óraadást vállaltam nemrég! Amikor Totyi mellől is lehetőleg fél órát se vagyok távol, meg egyáltalán.

Ha engem sérvvel bevisznek, vagy ha csak elmennem is el kell a tünetekkel orvoshoz, elvesztettem a játszmát.

Nem élhetek könnyen. Igaz? Nem is élek.

Hát elintéztem a Széna-piacot, fürtös kölest is vettem, így, salátástul, meg azzal a szándékkal, hogy Totyinak füvet is szedek, nekivágtam pár borozónak. Az egyikben átnéztem két napilapot. Három "Bátyuska"-cikk emitt, kettő "Bátyuska"-cikk amott. A dolgozó népet megértő, a készítőket lesajnáló, általánosan filozofikus, a dolgozó népet lesajnáló, filozófiátlan stb. cikkeket olvashattam...

Miért épp ilyeneket olvasok? "rát ilyesmiből nem lehet adni. Mindegy, akadt csalódást keltő hely, negyedórát késett a kocsmáros, hagytam. Másutt szerencsésen fordultam ki, végzetesen elvesztettem volna a játszmát (lásd: orvos), ha a műintézetbe harsány "Hillóou"-val beforduló, onnét ismert orvos haverom észrevesz... nyilván elmondtam volna neki fájdalmamat (sérvhely), vagy ha nem: egyáltalán az, hogy találkozom, beszélgetnem kell.

Kirajzolódik egy figura, mi, egy alak, egy alakzat? Kissé megtestesedve, de majd lemegy... vagy az isten ne adja, hogy lemenjen rólam? Mikor 57-re lementem 1993-ban, s e súlyt kb. 4 évig tartottam (ennek okán nem ittam, alig ettem)... állítólag a pia elhagyásától jött a szép fordulat. (Nekem tetszett. Bár akkor is randa maradtam.) Ellenben mikor 54 kiló valék (1986/87, sérvműtétem előtt), akkor állítólag gyulladás volt a szervezetemben.

Csak saját fájdalmaimat és örömeimet mesélhetem! Vagy dobjam félre a (Petőfi) szent fát? Szakaszszam félbe érzeményem húrjait?

Nem dobom, nem szakasztom!

Szakasztott ugyanott folytatom, ahol abbahagytam (nagy stíluseszköz az ilyen! de bírom másoknál), mentem, aztán gondoltam, nem veszek az otthoni fél literhez még egy hetest, benézek inkább egy decire a Karcsihoz.

Hogy ez a Karcsi milyen ember, tudhattam. Régebben, hogy átlagos volt a súlyom, minden szarról elbeszélgettünk. De a múltkor már így fogadott, ahogy lépcsején lebotorkáltam: "Mi van, hova hízol? Felesbe etted a görögdinnyét?" Ez a Karcsi. Tudhattam, mire számíthatok. Nyomban irtani kezd. Bosszú? Miért?

Jó, nekem is egyszerre olyan irigylendően picinek tűnt a figura. Ám rögtön meg is szólalt: "Most milyen bajodat hozod, hé?" (Nocsak, vesémbe lát? Ja, kiegyeznék egy kis vesehomokkal? Hogy az az égés oka, nem a sérv helye? Ég a vesehomok? Perzselő vesehomokon tántorgott a karaván... és a többi.)

"Azt hozd, hogy megint lefogytál", így a Karcsi, a parasztja. "Amikor rendesen megvoltál, nem volt semmi bajod."

Sietve el. Utánam szólt, mert megemeltem neki a lábam: "Akkor menj a súlyba..." Mily szellemes. "Bátyuska...", motyogom.

Megdöbbent, ahogy két táborba oszlik így az emberiség. Van, aki egyebet se tud megengedni magának, mint hogy a másik küllemét, netán írásainak, egyebeinek érthetetlenségét hozza elő nyomban. Ám a másik tábor se túl jó. Nem hoz szóba küllemet, ellenben mond effé-léket: "Repülnöd kellene... kicsit felülről megnézni a világot megint..." - "Itália! Olaszország, az volna megfelelő a te akívságodnak..." (Róma! A legszebb város, meséli lelkesen, ő volt ott, öreg fejjel, két hetet. Mondom neki Totyit. Hogy fél órára se bírnék mellőle... De nem bízhatnád...? S mondja, kimre. Jó, ég, nagyot hall ez az ember?)

Hát ilyen. Legközelebbre hagytam a "Bátyuska"-körű témarészt. Bár akkor is úgy leszek csak témázásommal, mint apám, mikor első világháborús hadnagyoskodása közben elúszott kicsit a balkáni partoktól Montenegróban, hunyt szemmel, háton, s mikor kinyitotta szemét, körötte tömérdek barna lepény lebegett, tehénszar. Ha köztémáról bármikor írsz, a régi köztémák tehénlepényei akkor is ott fognak úszkálni körötted. Ebből azért nincs kiút, mert a tehénszar is: mi.

(Bef. köv.)

publikálva
2002/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk