Techet Péter: Svarcgelb

  • Techet Péter
  • 2017.10.07 12:09

Egotrip

Az olasz egységre nem csak Triesztben szokás dühösnek lenni. Azon a Délen, amelyet az északi polgárság állandó nyűgként és teherként él meg, szintén sok kritikusa akad az egységes Olaszországnak. Az északolasz Beppe Grillo komikus 5 Csillag Mozgalma ezért a baloldali és jobboldali populizmus mellé a déli tartományokban a bourbonista, antigaribaldista populizmust is felvette a programjába.

Beppe Grillo már 2006-ban a Bourbonok rehabilitációját szorgalmazta. Szerinte Nápolyt vagy Szicíliát nem felszabadították, hanem szolgaságba taszították az északi csapatok.

A komikus akkori blogbejegyzésében arra emlékeztet, hogy a Bourbonok alatt Nápoly Európa egyik legfontosabb fővárosa, gazdasági központja lehetett. „Egy másik történetet kell elmesélnünk a Bourbonokról. Tudom, hogy ezzel a populizmus mellett most a revizionizmus bélyegét is megkaptam.”

Idén februárban nyújtottak be aztán először ötcsillagos képviselők a campaniai tartományi tanácsban egy határozatot, amely emléknapot irányozna elő „az olasz egység áldozatai” számára. A tervezet szerint eleve újra kéne írni az iskolai történelemkönyveket és az egész közös nemzeti emlékezetet, mert túl pozitív még mindig a garibaldista egységtörekvés megítélése, holott a délolaszok egy jelentős része fegyveresen is ellenállt egykoron az egységesítésnek. Rájuk emlékeznének inkább a déli grillóisták. Február 13-a lenne az emléknap. 1861-ben számos helyen vezettek lázadást a piemontiak ellen II. Ferenc nápolyi-szicíliai király hívei. Lázadásukat 1861. február 13-án verték le. A királyt persze a trónjától már korábban megfosztották, így a pápa vendégeként Rómába volt kénytelen menekülni. Hiába szavaztak 1860-ban maguk a nápolyiak is a Bourbon-házból származó uralkodójuk ellen – ma a nápolyiak közül még szélsőbaloldalról is vannak ismét kései hívei. Sergio Puglia, az 5 Csillag Mozgalom balos római szenátora egyenesen azt állította, hogy „a piemontiak úgy viselkedtek Délen, mint a nácik”. Pártja ezért az egész országot arra kötelezné, hogy február 13-án a déliek ellenállására emlékezzék. Ha a szenátusban el is bukott a javaslat, a déli tartományok majdnem mindegyikében már sikeresen verték keresztül az ötletet az ötcsillagosok – legutóbb augusztusban Pugliában, ahol a jobboldal és a szélsőbaloldal is mellé állt.

A szélsőbaloldal Nápolyban is bourbonista lett. A délolasz metropolisz szélsőbaloldali polgármestere, Luigi de Magistris áprilisban például visszavonta a piemontiak elleni 1861-es bourbonista lázadást leverő egységpárti tábornok, Enrico Cialdini díszpolgárságát. De Magistris ráadásul „tömeggyilkosnak” is nevezte a tábornokot. Bevadult szélsőjobboldali képviselők az olasz egység miniszterelnökének, Cavournak a bronzszobrát is eltávolíttatnák a városból. Az olasz egység megkérdőjelezését a helyi fasiszták is támogatják; De Magistris a fasiszta Olaszország Testvérei párttal tudta keresztülvinni a javaslatait. Ez azért meglepő, mert nem csupán az olasz egység, de a fasizmus gondolata is Északról hódította meg a déli vidékeket. Ha a déliek valóban az önállóságukat akarják hangsúlyozni, akkor nem elég az antigaribaldizmus és a bourbonizmus – de az antifasizmusnak is ott lenne a helye a déli ellenállás eszméi között.

A La Repubblica nápolyi kiadása szerint a szélsőbaloldal a bourbonista reneszánszában egyszerre tudja kiszolgálni a déliek örökös sértettségét és az északolaszok elleni antikapitalista és antikolonialista nézeteket. Dél-Olaszországban a mai napig elterjedt nézet, hogy a piemontiak valójában saját gyarmatukká tették a déli vidékeket. A déliek elmaradottságát így rögtön lehet a baloldali antikolonialista narratívákban, a centrum-periféria elméletekben értelmezni. A bourbonizmus mindehhez az érzelmi alapot adja: a Bourbonok uralmára, mint afféle „aranykorra” akarnak sokan Nápolyban vagy Szicíliában visszagondolni.

A jobboldali liberális Corriere della Sera vezércikkben aggódott idén augusztusban a bour­bonista folyamatok miatt: az olasz egység kétségbevonása a mai olasz állam értelmét is megkérdőjelezi. Ráadásul délolasz történeti munkákban már „népirtásról” és hasonlókról beszélnek az olasz egység kapcsán; egyes helyi történészek szerint százezer délolasz élete száradna a piemonti csapatok lelkén. A komoly történeti munkák szerint azonban legfeljebb tízezer áldozatról lehet beszélni.

Mindazonáltal tény, hogy az egységet mindeddig túlságos tisztelet övezte az olasz közéletben. Kevés kutatás foglalkozott a helyi ellenállásokkal, amelyek mindenütt kísérték a piemonti csapatokat. A gazdasági és kulturális különbözőségek miatt manapság egyre több helyen, Északon és Délen is előjönnek újra a szeparatista eszmék. Főleg az északolaszok tetszelegtek eddig az egység áldozataiként, mondván: nekik kell eltartaniuk a szegény Délt. Az Északi Liga hajdanán e gondolat képviseletére jött létre, és a pártot a közelmúltig meghatározta a déliek kultúrrasszista alapú lenézése, megvetése.

A mostani délolasz tartományi javaslatok viszont nagyon pontosan mutatják, hogy az olasz egység ötlete nem a déliek kívánsága volt – a déli tartományokra katonailag kényszerítették rá a piemontiak az egységet. Történelmietlen és képmutató ezért, amikor északiak a déliek miatt siránkoznak. Nem a déliek akartak egyesülni velük, hanem az északiak foglalták el, kebelezték be őket.

Északról éppen ezért csak a triesztiek esetében jogos az olasz egység elleni felháborodás: a csaknem hét évszázadon át Habsburg-birodalmi, majd osztrák kikötővárost ugyanis 1918-ban (azután 1954-ben) valóban ugyanúgy a helyiek akarata ellenére foglalta el az egységes Olaszország, ahogy tette azt a 19. század közepén a déli területekkel is.

Neked ajánljuk