Techet Péter: Svarcgelb

  • Techet Péter
  • 2017. október 7.

Egotrip

Az olasz egységre nem csak Triesztben szokás dühösnek lenni. Azon a Délen, amelyet az északi polgárság állandó nyűgként és teherként él meg, szintén sok kritikusa akad az egységes Olaszországnak. Az északolasz Beppe Grillo komikus 5 Csillag Mozgalma ezért a baloldali és jobboldali populizmus mellé a déli tartományokban a bourbonista, antigaribaldista populizmust is felvette a programjába.

Beppe Grillo már 2006-ban a Bourbonok rehabilitációját szorgalmazta. Szerinte Nápolyt vagy Szicíliát nem felszabadították, hanem szolgaságba taszították az északi csapatok.

A komikus akkori blogbejegyzésében arra emlékeztet, hogy a Bourbonok alatt Nápoly Európa egyik legfontosabb fővárosa, gazdasági központja lehetett. „Egy másik történetet kell elmesélnünk a Bourbonokról. Tudom, hogy ezzel a populizmus mellett most a revizionizmus bélyegét is megkaptam.”

Idén februárban nyújtottak be aztán először ötcsillagos képviselők a campaniai tartományi tanácsban egy határozatot, amely emléknapot irányozna elő „az olasz egység áldozatai” számára. A tervezet szerint eleve újra kéne írni az iskolai történelemkönyveket és az egész közös nemzeti emlékezetet, mert túl pozitív még mindig a garibaldista egységtörekvés megítélése, holott a délolaszok egy jelentős része fegyveresen is ellenállt egykoron az egységesítésnek. Rájuk emlékeznének inkább a déli grillóisták. Február 13-a lenne az emléknap. 1861-ben számos helyen vezettek lázadást a piemontiak ellen II. Ferenc nápolyi-szicíliai király hívei. Lázadásukat 1861. február 13-án verték le. A királyt persze a trónjától már korábban megfosztották, így a pápa vendégeként Rómába volt kénytelen menekülni. Hiába szavaztak 1860-ban maguk a nápolyiak is a Bourbon-házból származó uralkodójuk ellen – ma a nápolyiak közül még szélsőbaloldalról is vannak ismét kései hívei. Sergio Puglia, az 5 Csillag Mozgalom balos római szenátora egyenesen azt állította, hogy „a piemontiak úgy viselkedtek Délen, mint a nácik”. Pártja ezért az egész országot arra kötelezné, hogy február 13-án a déliek ellenállására emlékezzék. Ha a szenátusban el is bukott a javaslat, a déli tartományok majdnem mindegyikében már sikeresen verték keresztül az ötletet az ötcsillagosok – legutóbb augusztusban Pugliában, ahol a jobboldal és a szélsőbaloldal is mellé állt.

A szélsőbaloldal Nápolyban is bourbonista lett. A délolasz metropolisz szélsőbaloldali polgármestere, Luigi de Magistris áprilisban például visszavonta a piemontiak elleni 1861-es bourbonista lázadást leverő egységpárti tábornok, Enrico Cialdini díszpolgárságát. De Magistris ráadásul „tömeggyilkosnak” is nevezte a tábornokot. Bevadult szélsőjobboldali képviselők az olasz egység miniszterelnökének, Cavournak a bronzszobrát is eltávolíttatnák a városból. Az olasz egység megkérdőjelezését a helyi fasiszták is támogatják; De Magistris a fasiszta Olaszország Testvérei párttal tudta keresztülvinni a javaslatait. Ez azért meglepő, mert nem csupán az olasz egység, de a fasizmus gondolata is Északról hódította meg a déli vidékeket. Ha a déliek valóban az önállóságukat akarják hangsúlyozni, akkor nem elég az antigaribaldizmus és a bourbonizmus – de az antifasizmusnak is ott lenne a helye a déli ellenállás eszméi között.

A La Repubblica nápolyi kiadása szerint a szélsőbaloldal a bourbonista reneszánszában egyszerre tudja kiszolgálni a déliek örökös sértettségét és az északolaszok elleni antikapitalista és antikolonialista nézeteket. Dél-Olaszországban a mai napig elterjedt nézet, hogy a piemontiak valójában saját gyarmatukká tették a déli vidékeket. A déliek elmaradottságát így rögtön lehet a baloldali antikolonialista narratívákban, a centrum-periféria elméletekben értelmezni. A bourbonizmus mindehhez az érzelmi alapot adja: a Bourbonok uralmára, mint afféle „aranykorra” akarnak sokan Nápolyban vagy Szicíliában visszagondolni.

A jobboldali liberális Corriere della Sera vezércikkben aggódott idén augusztusban a bour­bonista folyamatok miatt: az olasz egység kétségbevonása a mai olasz állam értelmét is megkérdőjelezi. Ráadásul délolasz történeti munkákban már „népirtásról” és hasonlókról beszélnek az olasz egység kapcsán; egyes helyi történészek szerint százezer délolasz élete száradna a piemonti csapatok lelkén. A komoly történeti munkák szerint azonban legfeljebb tízezer áldozatról lehet beszélni.

Mindazonáltal tény, hogy az egységet mindeddig túlságos tisztelet övezte az olasz közéletben. Kevés kutatás foglalkozott a helyi ellenállásokkal, amelyek mindenütt kísérték a piemonti csapatokat. A gazdasági és kulturális különbözőségek miatt manapság egyre több helyen, Északon és Délen is előjönnek újra a szeparatista eszmék. Főleg az északolaszok tetszelegtek eddig az egység áldozataiként, mondván: nekik kell eltartaniuk a szegény Délt. Az Északi Liga hajdanán e gondolat képviseletére jött létre, és a pártot a közelmúltig meghatározta a déliek kultúrrasszista alapú lenézése, megvetése.

A mostani délolasz tartományi javaslatok viszont nagyon pontosan mutatják, hogy az olasz egység ötlete nem a déliek kívánsága volt – a déli tartományokra katonailag kényszerítették rá a piemontiak az egységet. Történelmietlen és képmutató ezért, amikor északiak a déliek miatt siránkoznak. Nem a déliek akartak egyesülni velük, hanem az északiak foglalták el, kebelezték be őket.

Északról éppen ezért csak a triesztiek esetében jogos az olasz egység elleni felháborodás: a csaknem hét évszázadon át Habsburg-birodalmi, majd osztrák kikötővárost ugyanis 1918-ban (azután 1954-ben) valóban ugyanúgy a helyiek akarata ellenére foglalta el az egységes Olaszország, ahogy tette azt a 19. század közepén a déli területekkel is.

Figyelmébe ajánljuk

Európa hálás lehet Trumpnak

Az öreg kontinens eddig drámai helyzetekben bizonyította tettrekészségét és vállalt történelmi szerepet abban, hogy többé ne váljon világháború terepévé. Az eddig az Egyesült Államokkal közösen vitt szerepben a jelek szerint most egyedül maradt, de ismét tanúbizonyságát kész adni annak, hogy felismerte felelősségét.