Mélyi József: Pálya a magasban

Amerikai virtus

Egotrip

Valamennyi játékosnak helyén volt a szíve, óriásit küzdöttek a fiúk, győzelmükkel történelmet írtak – ha a sportszerető hazafi a nemzeti tévécsatornán követte a kosárlabda-Európa-bajnokság magyar szempontból legfontosabb csoportmérkőzéseit, akkor ifjabb Knézy Jenő közvetítéséből a csehek és a románok elleni győzelem után leginkább ezek a gyakran ismételt fordulatok csengtek vissza a fülében; a megalapozott sportteljesítmény iránti elismerés a képernyőn is túlcsorduló nemzeti érzésben öltött cseppfolyós formát.

Bár a csapat sokszor elsorolt erényei között természetesen az egység és az összetartás fogalmai is felbukkantak, a két főhős, Hanga és Vojvoda mögött a nagy ünneplésben talán kicsit háttérbe szorultak a többiek, köztük egy félig amerikai, félig magyar fiú, a remekül passzoló Rosco Allen, vagyis Allen Rosco. Bár mintha a tartásában több lenne az amerikai, s mintha a helyezkedésén is átütne a nevadai iskolázottság, mégis ellágyul az ember szíve, ha a kommentátor egy jól sikerült dobás után így kiált fel: „Jól van Roszkó!” Ma már persze indokolt, ha a néző ilyenkor elbizonytalanodik, vajon nem egy újonnan felfedezett ősmagyar névről van-e szó – mondjuk nekem rögtön Dzsoko Roszics, a legmagyarabb bolgár–szerb betyár (magyar hangja: Bessenyei Ferenc) arca villant be.

Az élsportban ma már szinte természetesnek tűnik a kétlakiság, bár a nagy keveredést néha beárnyékolják olyan ügyek, mint az Eb előtt honosított DeAndre Kane árulása, aki megkapta ugyan az állampolgárságot, mégsem érkezett meg a válogatotthoz. Kane (vagy DeAndre?) története nyomán óhatatlanul is előkerül az első, Magyarországra szerződött amerikai kosarasok, Sylvester Norris és Brian Pollard emléke is, akik a nyolcvanas évek közepén nagy médiavisszhanggal érkeztek Magyarországra; fényképeik megjelentek a lapokban, sőt felléptek Vitray Tamás Telefere című műsorában is. Most mégse tévedjünk a magyar félmúltba, hiszen nemzeti témánk az Európa-bajnokság, s csak azon belül az amerikai szál – mindennek összefüggésében kézenfekvőbb, ha reflektorunkat inkább a második világháború előtt első fénykorát élő litván kosárlabdára irányítjuk.

Persze előbb nyilván a lettekről kell néhány szót ejteni, akik a harmincas évek közepén uralták az európai kosárlabdaszínteret. Ők is az amerikaiaktól tanulták a sportág alapjait, a világba kirajzott YMCA (akkori lett kiejtéssel: jimka) misszionáriusok a kontinensen a legsikeresebb táptalajra Rigában találtak – a válogatott 1935-ben magabiztosan nyerte meg az Európa-bajnokságot. (Néhány éve erről készült a Dream Team 1935 című lett film.) Az amerikai iskola azonban nem állt meg a határon, s a litvánok egy amerikás honfiú, a később óceánátrepülés során lezuhant hős pilóta, Steponas Darius által meghonosított játék mesterei lettek – 1937-ben már ők diadalmaskodtak az Eb-n, élükön kapitányukkal, Feliksas Kriaučiūnasszal, akit szülőhelyén, Chicagóban csak Phil Krause néven ismertek. A nemzeti érzelmi csúcspontot azonban az 1939-es Európa-bajnokság jelentette, ahol a litván csapatban – hiába tiltakoztak az ellenfelek – nem kevesebb mint öt, Amerikában született játékos lépett pályára. Közülük nemcsak termetre, de játéktudását tekintve is a legkiemelkedőbb Pranas Lubinas volt.

Lubinas, azaz Frank Lubin az orosz invázió elől menekült litván emigránsok gyermekeként 1910-ben született Los Angelesben. Az életrajzi adalék nem csupán azért fontos, mert a nyurga fiú a UCLA-n kezdett el kosárlabdázni, hanem mert első munkahelye Hollywood lett – a Universal Pictures maszkrészlegén kezdett el dolgozni, s közben a stúdió kosárlabdacsapatának centereként villogott. Valóban kettős életet élt; kétméteres magasságát például a Frankenstein menyasszonya című film reklámozására használták fel: Lubin szörnyetegnek maszkírozva jelent meg a meccsek előtt, hogy ijesztgesse kicsit a nézőket – ekkor ragadt rá a Frankenstein becenév. 1936-ban dinamikus játékával már az egyik legjobb kaliforniai kosarasnak számított, s csapata is jól szerepelt a bajnokságban. Sőt, mivel az olimpiai válogatót is a Universal Pictures nyerte, így ők adhatták a Berlinbe utazó együttes gerincét. (Valójában a Long Island Blackbirds lett volna a legjobb, de zsidó csapatként az olimpiai részvétel elleni tiltakozásból nem indultak a válogatón.) A filmstúdió szintén nem adta a nevét a náci Németországban zajló eseményhez; megvonták a támogatást a csapattól, így bemutatómeccseken kellett összekalapozni a pénzt az utazásra. Az együttes körbejátszotta a fél országot, s végül majdnem lekésték a hajót.

Berlinben szokatlan körülmények várják őket: kicsit más szabályok, szabadtéri (salakos!) pálya, furcsa labda; mindenesetre sikerül kiharcolniuk, hogy ne csak a 190 cm alatti játékosok léphessenek pályára. A játékkal már nincs baj, az utolsó nehezítő körülmény, hogy a Kanada elleni döntő második félidejében ömlik az eső, és nem lehet lepattintani a labdát. Az amerikaiak így is jobbak, nyernek 19:8-ra; Lubin újdonsült olimpiai bajnokként látogatja meg rokonait Litvániában, s ha már egy véletlen folytán hónapokra ott ragad, különböző csapatoknál az amerikai stílusú védekezést és támadást oktatja. Könyörögnek, hogy maradjon, de ő nehéz szívvel hazahajózik. 1938-ban érkezik ismét szülei szülőföldjére. Azonnal bekerül a válogatottba, s az 1939-es hazai rendezésű Európa-bajnokságon már ő a csapat edzője is. Az esemény alkalmából Kaunasban új csarnokot építenek: az első meccsen, a lettek elleni rangadón 26 ezer ember tombol a helyszínen. Az esélyesebb lettek 10 másodperccel a vége előtt 36:35-re vezetnek, ekkor Lubin angolul üvölt csapattársainak, hogy őt játsszák meg – később elmondta, ez volt az egyetlen alkalom, hogy a meccsek során angolul szólalt meg. Az utolsó pillanatban valóban hozzá kerül a labda, s egy másodperccel a vége előtt ő dobja be a döntő kosarat. A szurkolók tíz percen át hordozzák körbe a vállukon – s innen már egyenes út vezet az újabb Európa-bajnoki címig. Május vége még a győzelem eufóriájában telik Litvániában, de a nyár folyamán a konzul már azt tanácsolja az amerikai születésű játékosoknak, hogy a közeledő háború miatt hagyják el az országot. Lubin vissza is tér Amerikába, ahol a hadseregbe kerülve kosárlabdaedzőként működik. Később megint Hollywoodban dolgozik – neve felbukkan a Kilimandzsáró hava stáblistáján –, de a kosárlabdát sem hagyja abba. Még ötven felett is bajnoki meccseket játszik, csupán 1967-ben vonul vissza.

Frank Lubin 1999-ben hunyt el, így már nem érte meg, hogy 2003-ban a litván válogatott ismét Európa csúcsára jutott. Most a litvánok szégyenszemre ugyanúgy a nyolcaddöntőben búcsúztak, mint a szépen játszó magyarok. Mivel az utolsó meccset követően, a Himnusz eléneklése után a tévében már nem maradt rá idő, ezért e helyütt nekem kell jeleznem, hogy bár a cseheket és a románokat lebírtuk, a szerbek elleni vereséggel mégiscsak bezárult a kisantant gyűrű.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."