Nemrég megtekintettem két hatvanas évekbeli játékfilmet, a Szexuális játék és a Gimnazista gerillalányok címűeket, Adachi Masao alkotásait (az előbbi a termékeny új hullámos pornófilmes, a Nikkatsu-pinkek királya, Koji Wakamatsu társrendezésében készült). Adachi a noberu bagu (a japánban: nouvelle vague) közkatonája volt, még két-három, ma már elérhetetlen játékfilmje készült, írt forgatókönyvet a mozgalom vezérszamurájának, Oshima Nagisának, filmjei afféle japán változatai Makavejev-sensei filmjeinek, sex&politics&rock´n´roll. Csinált még egy kellemesen formabontó dokumentumfilmet Ryakusho Renzoku-Shasatsuma címen Nagayama Norio sorozatgyilkosról, akit első fokon halálra ítéltek harminc éve, a másodfok életfogytra enyhített, ezzel engedve utat írói próbálkozásainak (japán bestseller-szerző lett), majd a felsőfok ismét halál, a végrehajtás halasztást szenvedett, mert megnősült a börtönben, az idén a feleség elvált tőle, ki is végezték augusztus 1-jén hirtelen.
Adachi Masaónak a mélységesen hipokrita japán filmlexikonok szerint a hetvenes évek elején nyoma veszett, de idén februárban felbukkant: négy társával őrizetbe vették Libanonban, majd júliusban hamisútlevél-használatért három év börtönt kapott. Japán tudósítók szállták meg Bejrútot és a Bekaa-völgyet, ahol a Sieg Heil-karlendítéssel őket üdvözlő helyiek azon kacarásztak, hogy mért kell a japánereknek rádiótelefonon gyümölcsöt rendelniük Tokióból. (A japán telefonbeszélgetések elején elhangzó moshi-moshi - halló - az arabban barackot jelent.) Az öt korosodó japán, Tohira Kazuo (44), Yamamoto Mariko (56), Wako Haruo (48), Okamoto Kozo (49) és Adachi Masao (57; a csoport szóvivője) a Sekigun, a Japán Vörös Hadsereg nevű terrorszervezet tagjai, akik a hetvenes évek közepén tették át a székhelyüket Libanonba, miután számos sikeres repülőgép-eltérítést abszolváltak Észak-Koreába, felrobbantottak egy olajfinomítót Szingapúrban, amerikai diplomatákat ejtettek foglyul Kuala Lumpurban, és a hegyvidéki Gumma prefektúrában Nagata Hiroko hölgyaktivista vezetésével olyan belső tisztogatást hajtottak végre, hogy arányaiban ahhoz képest a jezsovscsina egy kisgazda-majális. Az öt közül a legismertebb Okamoto, aki az 1972. május 30-i, a tel-avivi repülőtéren véghezvitt mészárlás (27 halott, 80 sebesült, többségükben Puerto Ricó-i baptista zarándokok) egyetlen terrorista túlélője. (Okamoto, akárcsak két társa, a kamikaze-hagyományokat követve szeretett volna cseresznyevirágként elhullani a golyózáporban, halálos ítéletet kért magára, sőt idős édesapja is tollat ragadott Kagoshimában, arra kérte az izraeli hatóságokat, hogy haladék nélkül végezzék ki a fiát. A tárgyalás előtt sokáig egy szót sem szólt, majd kihallgatója, Ravaham Zeevi tábornok ígéretet tett neki, hogy feltáró jellegű vallomás esetén kézifegyvert kölcsönöz neki egy golyóval; köpött, de végül nem kapta meg az esélyt az öngyilkosságra, életfogytiglant kapott. A tel-avivi sajtó szerint a börtönben megőrült, például körömvágóval megpróbálta körülmetélni magát - ez alkalmatlan eszközzel elkövetett kísérletnek bizonyult. 1985-ben izraeli belpolitikai vihart kavaró fogolycserével szabadult; kedves sajtófotó, ahogy a palesztinkendős Okamoto az őt üdvözlő tömeg vállán vonul be a líbiai Tripoliba.)
Nincs az elfogott öt japán terrorista között Shigenobu Fusako, a Sekigun legfőbb vezetője. Shigenobu kisasszony (52) először vetkőzőtáncosnő volt Tokióban - egyes források szerint radikális fordulatát követően prostituálódni is hajlandó volt, hogy anyagi alapokat teremtsen a proletariátus világméretű harcához -, innen vezetett útja Párizson át Bejrútba, ahol a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet vezetője, George Habash szeretője, valamint a két szervezet kapcsolatáról propagandafilmet forgató Adachi producere lett. (A film lappang, mint Shigenobu, de elő fog kerülni; dolgozom rajta!)
Japán virtuáliából, maszturbáns politikai fantáziálásból véres realitás. Adachi-paradigma.
